Megalázó és diszkriminatív gyakorlat alakítottak ki a hajléktalan emberekkel szemben a rendőrök és a bíróságok. Az indokolatlan bilincseléshez és a hajléktalanok elkülönítéséhez a szabálysértési meghallgatásokon ugyan olykor található formális indok, valójában azonban semmi szükség rájuk és önkényesen korlátozzák az alapjogokat. Az állam nem biztosít jogegyenlőséget a hajléktalan embereknek.

„Hagyják már közbeszólni a szónokot is!” Kesernyés humorral erre kérte az egyik ellenzéki képviselő a magukról megfeledkezett kommunista képviselőtársait az Országgyűlés 1947. október 8-iki ülésnapján. Valódi lincshangulat uralkodott az ülésteremben. Moór Gyula (1888–1950), a legnagyobb valódi ellenzéki párt, a Pfeiffer-féle Magyar Függetlenségi Párt vezérszónokának beszéde ingerelte fel ennyire a kormánypárti képviselőket. Ez az a párt, amelyik nem hagyta szó nélkül a „kékcédulás választásokat”, azt, hogy a kommunisták megpróbálták elcsalni a választásokat. Az ellenzéki párt „jutalma” az lett, hogy az ő képviselőinek mandátumait vették el novemberben. Moór Gyula már ezzel a forgatókönyvvel is számolt.

A honvédtábornokok és a volt miniszterelnök elleni perekben a hatalom lábbal tiporta a jogot, nem volt független a bíráskodás és nem voltak meg a tisztességes eljárás garanciái. Emellett az alkotmányosság két értelmezése feszült egymásnak. A birodalmi logika szerint az uralkodó nincsen alávetve a törvényeknek és az alkotmánynak. A jogállami logika szerint viszont az uralkodó sem áll törvények felett, önkényesen ő sem változtathat a kereteken.

Az Alkotmánybíróság (AB) 1990-es döntései értelmében a kopogtatócédulán ott lehettek a választók személyi adatai, viszont a pártok vezetőinek nem kellett vagyonbevallást készíteniük. Sok minden változott azóta, nincs már kopogtatócédula, viszont kötelezően nyilatkozniuk kell vagyonukról mostanság még az iskolaigazgatók helyetteseinek is. Az AB első évének két határozata ma nem is döntésük tartalma miatt érdekes, hanem a szemléleti változás miatt, ami szűk nyolc hónap alatt következett be. Sólyom László érdemei ebben vitán felül állnak.

Elbaltázott fotókból is rekonstruálható 1989 kollektív vizuális emlékezete. A néhai Főfotó Vállalatnál előhívatott és kiselejtezett amatőr fotókat Forgács Péter vezetésével a Népművelési Intézetben kezdték el szisztematikusan gyűjteni és rendszerezni még a nyolcvanas években. Ma a gyűjtemény a nagyszerű Blinken OSA Archivumban kutatható. Nem túlzás, hogy csak a digitális korban nyerhették el születésük idején nem is sejtett értelmüket, kelhettek életre ezek a valaha szemétkukába szánt vizuális hulladékok. Ma éppúgy rajonghatunk értük, mint az egykori szemétdombokon feltárt antik cserépdarabokért. 1989-es sorozatunk új része közülük szemezget, méghozzá az emberélet fordulóihoz és az ünnepekhez kapcsolódó fotográfiákból

A védekezés lehetőségének a teljes elutasítása nem azonos a pacifizmussal. A pacifizmus nem azonos az erőszakmentességgel. Az erőszak elutasítása lehet akár teljes is, de megfogalmazódhat erkölcsi törekvésként is. Nem meghunyászkodásról, nem önfeladásról van szó. Az erőszakmentesség nem azt jelenti, hogy jámbor jószág módjára alávetjük magunkat az agresszor akaratának, hanem azt, hogy a vitás kérdések rendezésénél elvetjük az erőszak alkalmazását, mi nem lépünk fel erőszakosan. Mahatma Gandhi születésnapját 2007 óta ünnepeljük az erőszakmentesség világnapjaként.

Tájékozott polgár felelős döntése nélkül nem működik a demokrácia. Megbízható információk nélkül a polgár nem képes tájékozódni, és a szólásszabadság nem több írott malasztnál. Hiteles információk nem képzelhetők el a közérdekű adatok nyilvánossága nélkül. Ezért van az, hogy az információszabadság alapjog, sőt egyenesen emberi jog. Ez az összefüggés jó ideje ismeretes, az Emberi Jogok Európai Egyezményének (EJEE) katalógusába mégsem került be a közérdekű adatok nyilvánosságának védelme. Ezzel együtt is a strasbourgi bíróság néhány éve mégiscsak ítélkezik információszabadsággal kapcsolatos ügyekről. Ebben a Magyar Helsinki Bizottságnak megvan a maga jogtörténeti szerepe.

A rendőrség tegnap nem avatkozott közbe, hagyták, hogy egy homofób banda megakadályozzon egy zártkörű kulturális rendezvényt az Auróra közösségi házban. Arra hivatkoztak, hogy nem volt joguk intézkedni. Ez nem igaz. Egyenesen kötelező lett volna közbelépniük, mert a rendbontók akár többféle bűncselekményt és szabálysértést is elkövethettek. Nem először fordul elő ilyen. A rendőrség önkényesen válogatja meg, kinek segít, kinek nem, kit véd meg, és kit nem. Ilyet nem tehetne. Ezért a Magyar Helsinki Bizottság panaszt tesz a rendőri mulasztás miatt, és feljelenti a garázdákat.

Sorozatunk első részében áttekintettük a lengyel igazságügyi rendszer átalakítását, valamint a vele kapcsolatos hazai és nemzetközi aggályokat. A második részben bemutattuk, milyen kreatív jogi eszközökkel küzdenek a lengyel bírák a függetlenségüket veszélyeztető kényszernyugdíjazás ellen. A sorozat záró részében az újonnan bevezetett fegyelmi eljárással kapcsolatos bírói kezdeményezéseket és az Európai Bizottság Lengyelország ellen indított kötelezettségszegési eljárásait mutatjuk be.

Jarosław Kaczyński, a lengyel kormánypárt, (PiS) elnöke. Forrás: bit.ly/2FmLU7c

A motorozó Réti Gergelyt és akkori barátnőjét, Fizli Z. V.-t, a Magyar Helsinki Bizottság későbbi ügyfeleit 2006-ban egy októberi hajnalon két rendőr állította meg. A két panaszos szerint a rendőrök megverték őket: először Rétit kezdték el ütni, majd megbilincselték, és amikor a földön volt, egy rendőr annyi ideig fojtogatta, hogy elveszítette eszméletét. Amikor Fizli a védelmére kelt, őt a földre lökte egy másik rendőr, a nő arcára térdelt és a fejét többször a betonhoz vágta.

A rendőrök szerint Réti és Fizli nem működtek velük együtt, eleinte nem voltak hajlandóak magyarul sem beszélni (egyébként mindketten külföldön nőttek fel), és Fizli meg is akarta ütni az egyik rendőrt. A rendőrök ittas vezetés gyanúja miatt vitték be őket a kapitányságra, Réti szervezetében találtak egy kevés alkoholt, Fizliében nem.