A védekezés lehetőségének a teljes elutasítása nem azonos a pacifizmussal. A pacifizmus nem azonos az erőszakmentességgel. Az erőszak elutasítása lehet akár teljes is, de megfogalmazódhat erkölcsi törekvésként is. Nem meghunyászkodásról, nem önfeladásról van szó. Az erőszakmentesség nem azt jelenti, hogy jámbor jószág módjára alávetjük magunkat az agresszor akaratának, hanem azt, hogy a vitás kérdések rendezésénél elvetjük az erőszak alkalmazását, mi nem lépünk fel erőszakosan. Mahatma Gandhi születésnapját 2007 óta ünnepeljük az erőszakmentesség világnapjaként.
„Az erőszak, az agresszió a vérünkben van.” Vagy még inkább: „a vérükben van.” Halljuk ezt sokszor, hol önfelmentésként, hol megbélyegzésként. De sok bizonyíték van ennek az ellenkezőjére is. Evolúciós pszichológusok pedig egyenesen azt állítják, hogy a történelem során az ember egyre kevésbé erőszakossá válik, a civilizációinkban az együttérzés, az önuralom és az erkölcsi intelligencia mind nagyobb szerepet kap a harcias értékekkel szemben. Európa II. világháború utáni történetében mutatkoztak is ennek a biztató jelei. Az árkádiai állapotoktól azonban még nagyon messze vagyunk. És az erőszak csökkenése nem egyenletes folyamat, semmi garancia arra, hogy folytatódni fog. Rajtunk múlik.
Más emberek dehumanizálása, fajzatosítása, más embercsoportok démonizálása ma is jelen van. Az ilyen személyekkel és közösségekkel szemben megengedhetőbbnek tekintjük azt, amiket a hozzánk közelebb állókkal szemben elutasítunk, így az erőszak alkalmazását is. Csakhogy az erőszakot nehéz elszigetelni, az hamar tovaterjed, és a következményeket az erőszakot tevők meg környezetük is viselni fogja. Sokszor leírták már ezt a folyamatot, miként rombolja le önmagát egy társadalom, amelyben az erőszak megerősítést kap, sőt normává válik. Nyilván, itt nem egy fegyverről megtámadott közösségről beszélünk.
Az agresszió elvetését sokan nyámnyilaságnak, sőt életképtelenségnek tekintik, mondván, az élet harc. De az erőszakmentesség is lehet védekezés, és a szociáldarwinista klisék sokszor önpusztítóak. A konfliktusok békés, tárgyalásos (nem háborús) rendezése a nemzetközi politikában éppúgy alkalmazható, mint kertszomszédok közt vagy a családban.
Mondanunk sem kell, a modern társadalmi viszonyok alakításában az államnak és vezetőinek különösen nagy a szerepük. 2017 szeptemberben például egy magyar településen, Őcsényben aggasztó dolgok történtek. A migránsellenes hisztéria következtében a néhány nyaraló menekült családnak szobát biztosítani szándékozó panziótulajdonost a helyiek megfenyegették, majd autóját éjszaka megrongálták. A falugyűlésen az emberek kifordultak önmagukból. Minderről a miniszterelnöknek az volt a véleménye: „nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket”. Ez bizonyosan nem lehetne az erőszakmentesség világnapjának az üzenete.
Ezért forduljunk egy másik tanítóhoz: „Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet” – mondta Jézus Máté evangéliuma szerint.
