1989-ben elkezdtünk élni egy új életet. De még a régit is éltük egy darabig. Azt hittük, az előző élet kényszer, az új meg szabad választás. Maradjunk annyiban, nem volt tökéletesen igazunk. Ennél, mint rendesen, bonyolultabb volt a helyzet. Ezt az izgalmas átmeneti állapotot rögzítik a korszakból megmaradt privátfotóink, azok is, amelyeket kidobásra szántak. 1989-es sorozatunk új része arról tanúskodik, mit is jelentett a munka, és hogyan szórakoztunk. 

Számtalan politikus és vezető közéleti pályájának vetett véget az 1989-es „rendszerváltóláz”, feketeöves pártkáderének, cinikus társutasénak és tisztességes rendszerjobbítóénak egyaránt. Volt, aki csak hónapokra szagolhatott bele, mit is jelent a politizálás és a hatalom, volt, akinek emberöltőnyi ideje volt erre. 45 figura Aczél Györgytől Várkonyi Péterig. 1989-es sorozatunk új része. 

Hatan a 45-ből az 1976-os KISZ-kongresszus idejéből. Balról bekarikázva: Horváth István, Maróthy László, Aczél György, Grósz Károly, Fejti György és Barabás János. Forrás: Urbán Tamás / Fortepan

„Általános, egyenlő, titkos választásokat, több pártot, új nemzetgyűlést, sztrájkjogot! Független bíróság vizsgálja felül az összes politikai gazdasági pert, bocsássák szabadon az ártatlanul elítélteket, szállítsák haza a Szovjetunióba hurcolt foglyokat! Teljes vélemény- és szólásszabadságot, szabad rádiót, MEFESZ újságot! Ismerhesse meg mindenki saját káderadatát!”

Még ki sem tört a forradalom, az egyetemisták 16 pontos követelései közé már 1956. október 21-én bekerültek a legalapvetőbb szabadságjogok, és részben ezekért vonultak utcára a fiatalok két nap múlva. Merthogy az emberi jogok hiányát különösen megszenvedte a magyar nép. A legalapvetőbb jogok brutális eltiprása nélkül nem lehetett volna fenntartani a diktatúra sztálinista változatát, és nem lehetett volna szovjet gyarmattá tenni Magyarországot.

Politikailag kényes, emberi jogi szempontból viszont nagyon fontos ügyekben hallgatott Székely László, az alapvető jogok biztosa. Nem használta ki a rendelkezésére álló eszközöket. Passzivitása kárhoztatható még az alkotmányosság védelme terén is, számos alkotmánybírósági indítvánnyal maradt adós. Ezzel együtt voltak előremutató vizsgálatai és ajánlásai. A távozó biztos javára írható az is, hogy szemben más közjogi méltósággal ő legalább szóba állt a civil szervezetekkel.

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Még ha valaki kérte volna, akkor sem maradnak itt a szovjet csapatok. A kelet-európai csatlósállamokban állomásozó mintegy egymilliós kontingens és az itt felhalmozott nukleáris fegyverzet fenntartása óriási pénzbe került. Márpedig a rendszerváltások és összeomlás idején abból volt a legkevesebb a fegyverkezési és technológiai versenybe végzetesen kimerült birodalomnak. 1989 sorozatunk új része.

Cicciolina (szül. Staller Ilona) békegalambbal búcsúzott a kivonulóktól

Megalázó és diszkriminatív gyakorlat alakítottak ki a hajléktalan emberekkel szemben a rendőrök és a bíróságok. Az indokolatlan bilincseléshez és a hajléktalanok elkülönítéséhez a szabálysértési meghallgatásokon ugyan olykor található formális indok, valójában azonban semmi szükség rájuk és önkényesen korlátozzák az alapjogokat. Az állam nem biztosít jogegyenlőséget a hajléktalan embereknek.

„Hagyják már közbeszólni a szónokot is!” Kesernyés humorral erre kérte az egyik ellenzéki képviselő a magukról megfeledkezett kommunista képviselőtársait az Országgyűlés 1947. október 8-iki ülésnapján. Valódi lincshangulat uralkodott az ülésteremben. Moór Gyula (1888–1950), a legnagyobb valódi ellenzéki párt, a Pfeiffer-féle Magyar Függetlenségi Párt vezérszónokának beszéde ingerelte fel ennyire a kormánypárti képviselőket. Ez az a párt, amelyik nem hagyta szó nélkül a „kékcédulás választásokat”, azt, hogy a kommunisták megpróbálták elcsalni a választásokat. Az ellenzéki párt „jutalma” az lett, hogy az ő képviselőinek mandátumait vették el novemberben. Moór Gyula már ezzel a forgatókönyvvel is számolt.

A honvédtábornokok és a volt miniszterelnök elleni perekben a hatalom lábbal tiporta a jogot, nem volt független a bíráskodás és nem voltak meg a tisztességes eljárás garanciái. Emellett az alkotmányosság két értelmezése feszült egymásnak. A birodalmi logika szerint az uralkodó nincsen alávetve a törvényeknek és az alkotmánynak. A jogállami logika szerint viszont az uralkodó sem áll törvények felett, önkényesen ő sem változtathat a kereteken.

Az Alkotmánybíróság (AB) 1990-es döntései értelmében a kopogtatócédulán ott lehettek a választók személyi adatai, viszont a pártok vezetőinek nem kellett vagyonbevallást készíteniük. Sok minden változott azóta, nincs már kopogtatócédula, viszont kötelezően nyilatkozniuk kell vagyonukról mostanság még az iskolaigazgatók helyetteseinek is. Az AB első évének két határozata ma nem is döntésük tartalma miatt érdekes, hanem a szemléleti változás miatt, ami szűk nyolc hónap alatt következett be. Sólyom László érdemei ebben vitán felül állnak.

Elbaltázott fotókból is rekonstruálható 1989 kollektív vizuális emlékezete. A néhai Főfotó Vállalatnál előhívatott és kiselejtezett amatőr fotókat Forgács Péter vezetésével a Népművelési Intézetben kezdték el szisztematikusan gyűjteni és rendszerezni még a nyolcvanas években. Ma a gyűjtemény a nagyszerű Blinken OSA Archivumban kutatható. Nem túlzás, hogy csak a digitális korban nyerhették el születésük idején nem is sejtett értelmüket, kelhettek életre ezek a valaha szemétkukába szánt vizuális hulladékok. Ma éppúgy rajonghatunk értük, mint az egykori szemétdombokon feltárt antik cserépdarabokért. 1989-es sorozatunk új része közülük szemezget, méghozzá az emberélet fordulóihoz és az ünnepekhez kapcsolódó fotográfiákból