Megalázó és diszkriminatív gyakorlat alakítottak ki a hajléktalan emberekkel szemben a rendőrök és a bíróságok. Az indokolatlan bilincseléshez és a hajléktalanok elkülönítéséhez a szabálysértési meghallgatásokon ugyan olykor található formális indok, valójában azonban semmi szükség rájuk és önkényesen korlátozzák az alapjogokat. Az állam nem biztosít jogegyenlőséget a hajléktalan embereknek.

Egy éve van hatályban az „életvitelszerűen közterületen tartózkodás” tiltása a szabálysértési törvényben. Ezzel általánosan kriminalizálták a hajléktalanságot. Az új rendelkezés már a kezdetek kezdetén óriási társadalmi ellenállásba ütközött, tiltakoztak a jogászok, orvosok, szociális munkások; művészek kezdeményeztek petíciót; és tekintélyes civil szervezetek szólaltak fel a hajlaktalan emberek méltóságának védelmében. Mindezek ellenére a szabályozás az Alkotmánybíróság júniusi rossz döntésének „köszönhetően” mégis hatályban maradt.

Arról, hogy miért jogellenes és embertelen ez a szabályozás, számtalan elemzés született már, így most erre nem térünk ki. Azonban érdemes a bilincs alkalmazásával külön is foglalkozni. Az ugyanis egyre gyakrabban kerül elő a hajléktalan emberekkel szemben lefolytatott eljárások során. 

A törvényes bilincshasználat 

A bilincshasználat önmagában súlyosan sértheti az egyik legalapvetőbb eljárási alapelvet, az ártatlanság vélelmét, így végső soron az emberi méltóságot. Tipikusan ilyen eset, amikor valakit a rendőrök indokolatlanul vasba verve kísérnek mások szeme láttára. Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor a bilincshasználat biztonsági okokból szükséges lehet, ilyen például, ha a gyanúsított szökni próbál vagy támadás, önkárosítás veszélye áll fent.

A jogalkotó tisztában volt azzal, hogy a kényszerítő eszközök jogsértő használata akár helyrehozhatatlan következményekkel is járhat egy ember életére. Így pontosan meghatározta azokat az eseteket, mikor bilincselhető meg valaki. A fentieken túlmenően ide tartozik még az ellenszegülés megtörése is. Előírás az is, hogy a bilincs alkalmazásáról való döntésnél az eset összes körülményét vegyék figyelembe, valamint hogy az intézkedésnek arányban kell állnia az elérni kívánt céllal.

A fentiek alapján még érthetetlenebb a hajléktalan emberekkel szembeni mostani megalázó, nem mellesleg súlyosan jogsértő gyakorlat. 

Bilincselés intézkedés közben 

A bilincseléssel összefüggésben talán a legabszurdabb ügy annak az Utcajogász által képviselt hajléktalan embernek az esete, akit a rendőr szökésre hivatkozva bilincsbe verve vitt el a helyszínről. A bilincshasználat szökés veszélyével való magyarázata ilyen esetekben értelmezhetetlen, hiszen a rendőri felszólítás a szabálysértés megszüntetésére irányul, azaz, hogy a felszólított személy hagyja el az adott területet. Ehhez képest az együttműködést szökésnek minősítve alkalmaznak kényszerítő eszközt a felszólításnak éppen eleget tevő emberrel szemben. Emellett a Kúria már 2017-ben egy iránymutató ítéletében hangsúlyozta, hogy jogellenes a bilincs használata, ha az intézkedés alá vont személy együttműködő, és semmi jelét nem mutatja annak, hogy szökni vagy ellenszegülni akarna. 

Kizárva a személyes jelenlétből 

A fenti eset, jelenlegi ismereteink szerint, még egyedinek minősül. Ezzel szemben a hajléktalanok ellen indult szabálysértési eljárásokban tartott tárgyalásokon rendszeressé vált, hogy súlyosan sérülnek az alapvető eljárási jogok, többek között az ártatlanság vélelme, az emberi méltósághoz való jog és a kontradiktórius eljárás elve.

A hajléktalan emberek a saját tárgyalásukon többnyire nem lehetnek személyesen jelen. A bírósági meghallgatás során őket egy külön, távmeghallgatás tartására kialakított szobába vezetik, miközben védőik a tárgyalóteremben ülnek.

Az eddigi példák azt mutatják, hogy a bírósági titkárok külön védői indítványra sem engedélyezik, hogy a gyanúsítottak a tárgyalóteremben lehessenek. Nemrég a titkár legalább megengedte, hogy az egyik védő átmehessen az ügyfeléhez, a közvetlenség elve azonban még így is jelentősen sérül.

A tárgyalást vezető bírósági titkár az egyik ügyben azzal indokolta a védői kérés elutasítását, hogy az elkülönítéssel nem sérül az érintett emberi méltósága, hiszen az elkülönített szobában nem kell bilincset viselnie, azonban ha át kellene hozni a terheltet a tárgyalóba, akkor az a nyilvánosság előtt, bilincsben és vezetőszáron történne. Ez a bírói érvelés rámutat a kényszerítő eszközök alkalmazásával kapcsolatos rendszerszintű anomáliákra is.

Felmerül a kérdés, hogy miért van egyáltalán szükség a kíséréshez bilincsre és vezetőszárra, egy teljes mértékben együttműködő és a társadalomra nyilvánvalóan veszélytelen ember esetében? A jogszabályokból, illetve az idézett bírói gyakorlatból is az következik, hogy ha nem állnak fent a kényszerítő eszközök alkalmazásának kizárólagos feltételei, akkor a bilincs, vezetőszár alkalmazására nem lenne lehetőség. Ezzel szemben a több évtizede követett és berögzült gyakorlat miatt a kísérésnél a kényszerítő eszközök használata szinte automatikus.

Ez a mérlegelés nélküli bilincselés valóban sérti az emberi méltóságot, ezzel indokolni az érintett kihallgató szobában tartását, nyilvánvalóan álságos. 

A távmeghallgatás kiforgatása 

A törvény valóban ad lehetőséget az életvitelszerűen közterületen tartózkodás miatt indított eljárásokban az elkülönített, telekommunikációs eszközzel felszerelt szoba használatára, de annak alkalmazását nem írja elő kötelezően. Így jogszabályi akadálya nyilvánvalóan nincs, hogy az érintettet a tárgyalóteremben hallgassák meg. Továbbá a távmeghallgatás intézményét nem ilyen helyzetekre találták ki. A távmeghallgatásnak különös jelentősége lehet a magas kockázattal járó fogvatartottak esetében, mivel így kiküszöbölhető a szállításukkal járó rizikó is. Emellett lehetőséget teremt a külföldi meghallgatások lebonyolítására vagy arra, hogy a sértettek, elsősorban a fiatalkorúak, vagy a tanúk nyugodt körülmények között, a vádlottól távol, egy külön teremben tehessék meg vallomásukat. De arra nem szolgálhat, hogy ennek az eleve kiszolgáltatott csoportnak a tagjait megfosszák – ráadásul maga a bíróság – a saját tárgyalásukon való személyes jelenléttől, amely egy alapvető eljárási garancia. A körülmények teljes áttekintésébe beletartozik a személyes kapcsolat. Az pedig elvárható a bíróságtól, hogy fizikai valójában szembesüljön azzal az emberrel, a helyzetével, a megnyilvánulásaival, akiről döntést hoz.

A 2019. július végén ezeket az állapotokat még tovább sikerült súlyosbítani azzal, hogy az eljárásban érintett személy nemcsak, hogy nem lehetett jelen a tárgyalásán, de még bilincsben is kellett azt végig ülnie. Mind a bilincs, mind az elkülönítés megalázó, és azt a hamis üzenetet közvetíti, hogy az érintett veszélyes a társadalomra. Így hatványozottan sérül a másik legfontosabb eljárási alapelv, az ártatlanság vélelme és végső soron az emberi méltósághoz való jog.  

Elfogadhatatlan, hogy egy szociális problémát büntetőjogi eszközökkel próbálnak kezelni, és eközben semmibe veszik az egyén alapvető jogait. 

Viszló Sára