A környezetszennyezés feltárására és a környezetvédő mozgalmakra mindig dühödten reagálnak a diktatúrák. A nagy hatalmú vállalatok sem szeretik, ha civilek legyeskednek a profitszivattyúik körül. Ha a korrupt és brutális politikai hatalom szövetségre lép a gátlástalan multival még nagyobb a baj. Ott fű nem terem. Ez történt Nigériában is. A katonai rezsim és a Shell olajcég összeborulása nyomán egy nép, az ogonik élete került veszélybe. Az iparszerű környezetpusztításra Ken Saro-Wiwa (1941–1995) és erőszakmentes mozgalma hívta fel a világ figyelmét. Az írót és hét társát koncepciós perben gyilkolták meg. A kivégzések nyomán támadt nemzetközi felháborodás ugyan hozzájárult a junta vesztéhez, de az ogonik földjén még ma sem lehet egészségesen élni.

A Bastille-t már nem számított a „régi rend” első számú börtönének, amikor megostromolták és az ott őrködő néhány tucat svájci gárdistát meg invalidust felkoncolták. A szentpétervári Téli Palota „ostroma” pedig távolról sem hasonlított Eisenstein későbbi nagyszabású filmjéhez. Ezekhez képest a berlini fal „leomlása” egy valóságosan tiszta, felemelő, boldog szabadságünnep volt. De nem csak ezekhez képest: a fal vége maga volt a csoda, amihez képest fogható – és itt most nem riadunk vissza a nagy szavaktól – kevés történt az európai történelem vérzivataros évezredei alatt. Aki akkor élt, annak nem kell ezt bizonygatni, és talán azok is megéreznek valamit a szabadság meg a felszabadulás kéjgázos kitöréséből, akik csak képekről, filmekből ismerhetik meg az akkor történteket.

„Győzött az információszabadság Strasbourgban!” – jelentettük be diadalmasan éppen három éve. És nem túloztunk. Az Emberi Jogok Európai Bíróság (EJEB) Nagykamarája előtt zajló perben ugyanis valóban jogfejlesztő, európai jelentőségű ítélet született. A bíróság kimondta, hogy a magyar állam megsértette a Magyar Helsinki Bizottság véleménynyilvánításhoz fűződő jogát, amikor a rendőrség megtagadta a kirendelt védők nevének és az általuk vitt ügyek számának kiadását a szervezet számára. Az ítélet jelentősége messze túlmutat a magyar eseten: ezzel ismerte el először a Nagykamara, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye védi a közérdekű adatok megismerésének jogát.

A Berlini fal leomlása volt a kelet-európai rendszerváltások, Európa újraegyesülésének és a csodák évének a dicsőséges csúcspontja. 3 nappal a 30. évforduló előtt mi mással is foglalkozhatna 1989-es sorozatunk új része, mint ezzel a földindulással.

A német szokásjog is megengedte, hogy a szegények fát gyűjthessenek, és ne fagyjanak meg. Az 1840-es évek változott a szabályozás, és megalkották az ún. „falopási törvényt”, amely elzárással, pénzbírsággal büntette a „faelvételt”, így a gallyak, a rőzse összeszedését is. A Napóleon után Berlin fennhatósága alá kerülő Rajna-tartományban 1836-ban például 150 ezer esetben jártak el „fatolvajok” ellen, ami a büntetőügyek 77 százalékát (!) tette ki. Mindezt Karl Marxtól tudhatjuk. Az „Egy Rajna-vidéki” álnéven publikált cikksorozata 1842-ben jelent meg a Rheinische Zeitungban.

1989-ben elkezdtünk élni egy új életet. De még a régit is éltük egy darabig. Azt hittük, az előző élet kényszer, az új meg szabad választás. Maradjunk annyiban, nem volt tökéletesen igazunk. Ennél, mint rendesen, bonyolultabb volt a helyzet. Ezt az izgalmas átmeneti állapotot rögzítik a korszakból megmaradt privátfotóink, azok is, amelyeket kidobásra szántak. 1989-es sorozatunk új része arról tanúskodik, mit is jelentett a munka, és hogyan szórakoztunk. 

Számtalan politikus és vezető közéleti pályájának vetett véget az 1989-es „rendszerváltóláz”, feketeöves pártkáderének, cinikus társutasénak és tisztességes rendszerjobbítóénak egyaránt. Volt, aki csak hónapokra szagolhatott bele, mit is jelent a politizálás és a hatalom, volt, akinek emberöltőnyi ideje volt erre. 45 figura Aczél Györgytől Várkonyi Péterig. 1989-es sorozatunk új része. 

Hatan a 45-ből az 1976-os KISZ-kongresszus idejéből. Balról bekarikázva: Horváth István, Maróthy László, Aczél György, Grósz Károly, Fejti György és Barabás János. Forrás: Urbán Tamás / Fortepan

„Általános, egyenlő, titkos választásokat, több pártot, új nemzetgyűlést, sztrájkjogot! Független bíróság vizsgálja felül az összes politikai gazdasági pert, bocsássák szabadon az ártatlanul elítélteket, szállítsák haza a Szovjetunióba hurcolt foglyokat! Teljes vélemény- és szólásszabadságot, szabad rádiót, MEFESZ újságot! Ismerhesse meg mindenki saját káderadatát!”

Még ki sem tört a forradalom, az egyetemisták 16 pontos követelései közé már 1956. október 21-én bekerültek a legalapvetőbb szabadságjogok, és részben ezekért vonultak utcára a fiatalok két nap múlva. Merthogy az emberi jogok hiányát különösen megszenvedte a magyar nép. A legalapvetőbb jogok brutális eltiprása nélkül nem lehetett volna fenntartani a diktatúra sztálinista változatát, és nem lehetett volna szovjet gyarmattá tenni Magyarországot.

Politikailag kényes, emberi jogi szempontból viszont nagyon fontos ügyekben hallgatott Székely László, az alapvető jogok biztosa. Nem használta ki a rendelkezésére álló eszközöket. Passzivitása kárhoztatható még az alkotmányosság védelme terén is, számos alkotmánybírósági indítvánnyal maradt adós. Ezzel együtt voltak előremutató vizsgálatai és ajánlásai. A távozó biztos javára írható az is, hogy szemben más közjogi méltósággal ő legalább szóba állt a civil szervezetekkel.

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Még ha valaki kérte volna, akkor sem maradnak itt a szovjet csapatok. A kelet-európai csatlósállamokban állomásozó mintegy egymilliós kontingens és az itt felhalmozott nukleáris fegyverzet fenntartása óriási pénzbe került. Márpedig a rendszerváltások és összeomlás idején abból volt a legkevesebb a fegyverkezési és technológiai versenybe végzetesen kimerült birodalomnak. 1989 sorozatunk új része.

Cicciolina (szül. Staller Ilona) békegalambbal búcsúzott a kivonulóktól