Helsinki Figyelő

Nincs új a nap alatt. Már a XIX. század végén túlzsúfoltsággal küszködtek a hazai börtönök. Az állam költséges börtönépítésekbe kezdett. Jórészt akkoriban húzták fel azokat a megyeszékhelyi börtönöket, amelyekben ma a legnagyobb a zsúfoltság. Igaz, a cellák akkor magánzárkának készültek, és ma akár 4–6 fogvatartottat helyeznek el bennük.

csillag2.jpg

tovább

Menekültjogot kapott az az eritreai nő, akit hazájában krónikus betegsége ellenére is behívtak volna katonának. Köztudomású, hogy az eritreai hadseregben a nők nem kizárólag katonáskodnak, hanem szexuális rabszolgaságra is kényszerítik őket.

eritrea_kicsi.jpg

tovább

Nyakunkon a „megélhetési bevándorlók” – állítja a Fidesz. S annak szemléltetésére, hogy mire számítsunk, mindent bevet. A kormányfő menekülttáborrá alakuló országot vizionál, de akad olyan képviselő is, aki menedékkérők elbliccelt pizzaszámlái miatt kesereg. Ennél azért komolyabb a helyzet a határszélen meg az ország felhőrégióiban is.

bevandorlo_banksy.jpg

tovább

Hat civil szervezet nyílt levele az országgyűlési képviselőkhöz a bevándorlási vitanap alkalmából

fejlec.JPGTisztelt Képviselő Asszony, Képviselő Úr!

 2015. február 20-án az Országgyűlés politikai vitát tart „Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra” címmel”.

 Hetek óta folyik a nagy figyelmet kapott vita, melyben a bevándorlás, a menekültügy, az európai uniós tagságával összefüggő migrációs folyamatok összekeverednek. Mi, bevándorlókkal és menekülőkkel foglalkozó civil szervezetek arra kérjük, hogy a téma súlyának és összetettségének kijáró felelősséggel vegyen részt a parlamenti vitában. Ehhez próbálunk segíteni Önnek azzal, hogy felhívjuk figyelmét néhány méltatlanul homályban hagyott tényre és körülményre. 

Magyarországnak nincs szüksége riogatásra.

 

tovább

A Helsinki Bizottság cikkíró versenyt hirdetett egyetemistáknak. Az „Észak-fok, titok, idegenség” című pályázatunkon migrációs témájú cikkekkel, migránsportrékkal lehetett pályázni. A zsűri végül egy díjat osztott ki. Az 50 ezer forintos pályadíjat Borsi Rebeka Katalin, az ELTE III. éves hallgatója nyerte el az alant olvasható interjújával. A nyertesnek gratulálunk, a többi pályázónak pedig köszönjük az érdekes és tartalmas pályaműveket.

 uruguay-coup.jpg

Az 1973-as uruguayi puccs idején

tovább

Az ácsi polgármester vélhetőleg roma származása miatti igazoltatása nettó rasszizmusnak tűnik, ami amúgy – Kovács Zoltán államtitkár minapi európai parlamenti felszólalása szerint – itthon általában csökkenő tendenciát mutat. Sokan csak legyintenek az egész esetre, nem értve, mi baja lehet az embernek azzal, hogy igazoltatják. Vajon ugyanezt gondolnák, ha két roma rendőr „levillogná” őket az útról és azt mondaná, hogy „Jó napot kívánok! Magyarigazoltatás. Láttuk, hogy maga magyar sofőr, szóval kérem a forgalmit, személyit”?

igazoltatas.jpg

tovább

Újabb vasárnap, újabb miniszterelnöki kirohanás az Unión kívülről érkező migránsok ellen. Orbán Viktor – szívében irgalommal – a keresztény liturgia és a formálódó kereszténydemokrata kiskereskedelem e kiemelt napján arról beszélt, hogy „nem akarjuk, hogy a megélhetési bevándorlók célországa legyen Magyarország”. És meghallgattatott.

orban_szaud_arabia.jpg

tovább

Elfogtunk egy levelet. A címzettje Áder János köztársasági elnök. A szerzője Demény Péter budapesti lakos. Apropója pedig Orbán Viktor bevándorló-ellenes nyilatkozata, majd annak feltétlen és egységes támogatása párttársaitól. A levélíró azt kéri az államfőtől, a parlamentben ítélje el az idegenellenes politikai megnyilatkozásokat.

aderorban2.jpg

tovább

A tegnapi milliós párizsi megemlékezésnek világos üzenete a gyűlölet elutasítása és a közös kiállás a demokratikus alapértékek mellett. Amikor a világ állami és vallási vezetői szokatlan egységben állnak ki a szólásszabadság és a tolerancia mellett, Magyarország miniszterelnökének egyetlen gondolata támad: a bevándorlás a felelős a terrorizmusért, ezért azt meg kell szüntetni. Orbán Viktor bevándorlókat démonizáló nyilatkozata nem szól másról, mint a bűnbakkeresésről és az ország eminens érdekeinek figyelmen kívül hagyásáról. A bevándorlás ugyanis Magyarország számára minden tényszerű mutató szerint jó: migránsok nélkül kevesebben, szegényebbek és iskolázatlanabbak lennénk, és az államkasszába is kevesebb pénz folyna be.

aradi13magyar.jpg

 Az aradi 13 "külföldi gyökerűek" nélkül. Csonka Magyarország

tovább
süti beállítások módosítása