Helsinki Figyelő


Újabb vasárnap, újabb miniszterelnöki kirohanás az Unión kívülről érkező migránsok ellen. Orbán Viktor – szívében irgalommal – a keresztény liturgia és a formálódó kereszténydemokrata kiskereskedelem e kiemelt napján arról beszélt, hogy „nem akarjuk, hogy a megélhetési bevándorlók célországa legyen Magyarország”. És meghallgattatott.

orban_szaud_arabia.jpg

tovább

Elfogtunk egy levelet. A címzettje Áder János köztársasági elnök. A szerzője Demény Péter budapesti lakos. Apropója pedig Orbán Viktor bevándorló-ellenes nyilatkozata, majd annak feltétlen és egységes támogatása párttársaitól. A levélíró azt kéri az államfőtől, a parlamentben ítélje el az idegenellenes politikai megnyilatkozásokat.

aderorban2.jpg

tovább

A tegnapi milliós párizsi megemlékezésnek világos üzenete a gyűlölet elutasítása és a közös kiállás a demokratikus alapértékek mellett. Amikor a világ állami és vallási vezetői szokatlan egységben állnak ki a szólásszabadság és a tolerancia mellett, Magyarország miniszterelnökének egyetlen gondolata támad: a bevándorlás a felelős a terrorizmusért, ezért azt meg kell szüntetni. Orbán Viktor bevándorlókat démonizáló nyilatkozata nem szól másról, mint a bűnbakkeresésről és az ország eminens érdekeinek figyelmen kívül hagyásáról. A bevándorlás ugyanis Magyarország számára minden tényszerű mutató szerint jó: migránsok nélkül kevesebben, szegényebbek és iskolázatlanabbak lennénk, és az államkasszába is kevesebb pénz folyna be.

aradi13magyar.jpg

 Az aradi 13 "külföldi gyökerűek" nélkül. Csonka Magyarország

tovább

Egyre kevesebben vagyunk

A lassan csordogáló 2011-es népszámlálási adatok tanúsítják: a magyarországi népességfogyást nem hogy megállítani, de még lassítani sem sikerült. Az elmúlt évtizedben 216 ezer fővel csökkent Magyarország lakossága, ami olyan, mintha egy Debrecen nagyságú város tűnt volna el nyomtalanul. Ha nem számolunk a be- és kivándorlókkal, a kép még sötétebb. Az ezredforduló óta érkezett mintegy 170 ezer bevándorló nélkül a népességfogyás mértéke a 400 ezerhez közelítene, ami már egész Baranya vagy Csongrád megye lakóinak eltűnésével lenne egyenlő.

Elsősorban nem a népesség létszámának csökkenése, hanem a társadalom ezzel együtt járó elöregedése ró súlyos terhet a gazdaságra és a társadalmi ellátórendszerekre. 2050-re az európai lakosság egyharmada 65 évnél idősebb (értsd nyugdíjas) lesz, amire még nem volt példa a világtörténelemben. A magyar népesség fogyásának és elöregedésének fő oka azonban nem a várható élettartam növekedése, hanem az alacsony, és – a kisebb kilengésektől eltekintve – egyre csökkenő gyermekvállalási hajlandóság. Bár az európaiak általában is később és kevesebb gyermeket vállalnak, mint korábban, a három évtizede töretlen természetes népességfogyás még az elöregedő kontinensen is hungarikumnak számít.

Már a szinten tartáshoz is jóval több gyerek kellene

A demográfusok szerint a népesség számának szinten tartásához 10 nőnek átlagosan 21-22 gyermeket kellene világra hoznia élete során. Ehhez képest ma Magyarországon 10 nőre átlagosan 13 gyermekszülés jut, ami az egyik legalacsonyabb adat az Európai Unióban (Litvániával és Portugáliával osztozunk a kétes dicsőségen). A gyermekvállalási hajlandóság számos régióbeli országban érezhető biztató növekedése annak ellenére elkerüli hazánkat, hogy a rendszerváltás óta minden kormányzat igyekszik többé-kevésbé látványos intézkedéseket hozni a népességfogyás megállítására. A valóságban azonban óriási szakadék tátong a hangzatos jelszavak (lásd például „három szoba, három gyermek, négy kerék”) és a magyarokat gyermekvállalásra ösztönző konkrét, tudományosan is megalapozott intézkedések – pontosabban azok hiánya – között.

Fotó: HVG/Túry Gergely

Pedig lenne miből tanulni: az uniós kutatások rendre kimutatják, hogy többnyire azokban az európai országokban magasabb a gyermekvállalási kedv, ahol a) fejlett intézményi ellátórendszer áll rendelkezésre már a kétévesnél fiatalabb gyermekek számára is, és b) ahol a nők nagyobb számban vannak jelen a munkaerőpiacon. Magyarul: ha bármely kormány jó eséllyel akarja a fiatalokat gyermekvállalásra ösztönözni, akkor biztosítson kellő számú ingyenes (vagy legalább megfizethető) bölcsődei és óvodai férőhelyet, és aktívan segítse a fiatal anyukák visszatérését a munka világába. A részmunkaidős és rugalmas foglalkoztatás meghonosítása, a kismamák számára nyújtott munkajogi garanciák, az apák és nagyszülők által igénybe vehető GYES/GYED népszerűsítése és a nemi alapú hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem segíthetnek mindebben. Magyarország jelenleg fényévekre van ettől (lásd például blogunk nőnapi bejegyzését), a nőket a háztartásba visszaterelgetni szándékozó kormányzati politika csak a születésszám további csökkenéséhez vezethet.

A születésszám sem növelhető korlátlanul

A gyermekvállalási kedvet azonban olyan nehezen mérhető és befolyásolható tényezők is befolyásolják, mint például hogy milyen a fiatal generáció jövőbe vagy a családba, mint intézménybe vetett hite, „divat-e” a gyermekvállalás, vagy hogy mennyire vallásos a társadalom. Számos kutatás igazolta, hogy még a legsikeresebb gyermekvállalást ösztönző állami szabályozással is csak korlátozott hatást lehet elérni. A 10 nőre vetített korábbi példánkat alapul véve a maximális eredmény eleddig általában plusz 4 gyermek volt. Például Svédországban, a világon az egyik leghatékonyabbnak tartott bababarát politikával is 15-ről „csak” 19-re sikerült feltornászni a 10 nőre jutó gyermekszülések számát az ezredforduló óta.

Magyarországon évtizedek óta kiugróan alacsony az átlagos termékenységi mutató, a lakosság várakozásai pedig számos kutatás szerint tartósan borúlátóak, ezért a gyermekvállalást ösztönző hazai politika mozgástere nagyon szűk. Az esetleges pozitív hatások (több aktív, munkaképes korú ember) pedig egyébként is csak évtizedek múlva jelentkeznének. A demográfiai adatok ismeretében kijelenthetjük, hogy a javuló gyermekvállalási kedv önmagában nem lesz elég a népesség „önfenntartó” növekedéséhez.

Importra szorulunk

A magyar népesség fogyására és elöregedésére így az egyetlen, már rövid távon is hatásos gyógyír a bevándorlás. Magyarországon ugyanis – minden tévhittel ellentétben – a bevándorlók között jóval nagyobb számban vannak magasabb végzettséggel, szakképesítéssel és állással rendelkező, adót fizető fiatal felnőttek, mint a teljes magyar népességen belül. Ez igen lényeges szempont, hiszen hazánkban a gazdasági fejlődés egyik legfontosabb korlátja a kirívóan nagyarányú inaktív, a munkaerő-piacon már meg sem jelenő, sokszor az állam anyagi támogatására szoruló népesség. Egy ésszerű és fenntartható bevándorlás-politika a nagy társadalmi ellátórendszerek (társadalombiztosítás, nyugdíjrendszer, egészségügyi ellátás stb.) gondjain akár néhány éves távlatban is enyhíthetne. Középtávon pedig – kiegészítve a magyarok gyermekvállalását ösztönző politikát – ez segíthetné elő a lakosság elöregedésének megállítását, és egy egészségesebb társadalmi korstruktúra kialakulását (értsd: több gyerek, több fiatal, több munkaképes korú személy).

A hiányszakmák problémájára is ez lehetne az egyetlen, rövid távon is működő megoldás. Az oktatási szerkezet átalakítása vagy más ösztönzők hatása többnyire csak jó pár év múlva érezhető (hiába lesz több államilag finanszírozott hely az informatikus- vagy orvosképzésben, öt-nyolc év is eltelik, mire a „többletgólyákból” szakember lesz). Szakképzett külföldi munkaerő célzott befogadásával azonban már egy-két éven belül is orvosolni lehetne az egyes szakmákban létező munkaerőhiányt.

Struccpolitika

Mindezek ellenére Magyarországon két évtizede nem létezik bevándorlás-politika. A külföldiek betelepüléséről és beilleszkedéséről stratégiai szinten nem folyik sem szakmai, sem szélesebb társadalmi párbeszéd. Az egymást követő kormányok – nyilván a kirívóan magas hazai idegenellenesség miatt – félnek felvállalni ezt a témát, a sajtó pedig kevés kivételtől eltekintve csak a negatív sztereotípiákat szajkózza, sokszor tovább mélyítve ezzel az amúgy is elképesztő fogalmi zűrzavart (lásd például korábbi blogbejegyzésünket). A téma magyarországi megközelítésére általában jellemző a koncepció-nélküliség, valamint a sokszor indokolatlanul eltúlzott rendészeti szemlélet (miszerint a máshonnan jött ember eleve gyanús, sőt, nem kívánatos – hacsak nem jómódú turista vagy befektető). Pedig Magyarország létérdeke lenne, hogy végre túllépjen a rendszerváltás előtti szemléletet tükröző megközelítésen, és elfogadja, hogy a bevándorlás a XXI. századi Európában bár szabályozható, de nem elkerülhető társadalmi szükségszerűség, ami egyúttal hozzájárulhat elöregedő és gazdaságilag indokolatlanul inaktív társadalmunk jólétéhez is.

Fotó: Creative Commons: by Umberto Salvagnin

A folyamat egyik előfeltétele, hogy a bevándorlással kapcsolatos, közkeletű tévhiteket eloszlassuk, és megismerjük a tényeket. Blogunk a következő hónapokban egy cikksorozattal igyekszik ezt elősegíteni.

Szerző: El Duende

Bouba, a 38 éves szenegáli kereskedő, 2003 óta él hazánkban. Dr. Pohárnok Barbarával, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédjével együtt küzdöttek azért, hogy ne toloncolják ki az országból, és magyar feleségével együtt nevelhessék fel két kislányukat. Sorsukról a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal döntött. Kisfilmünkből megismerhetik a család történetét.

Apa velünk marad? from Magyar Helsinki Bizottság on Vimeo.

Kíváncsiak voltunk, hogy a film elkészítése óta mi történt a családdal, megváltoztatta-e az életüket a hivatal döntése.

Bouba - aki egyre folyékonyabban beszél magyarul - elmondta, hogy annak örültek a legjobban, hogy az öt évre kapott tartózkodási engedély birtokában végre elmehettek Horvátországba egy kései nászútra a feleségével és a kislányaival. Korábban, útlevél hiányában ugyanis nem hagyhatta el az országot.

Bouba szerint kifejezetten jó, ha egy fehér és egy fekete ember összeházasodik. A család számára nem a bőr színe a fontos, hanem hogy a gyerekek mindkét szülő kultúráját megismerjék és elfogadják. A két kultúra találkozásának előnyei közé tartozik, hogy a fontosabb keresztény és muzulmán vallási ünnepeket egyaránt megtarthatják, így a karácsony és húsvét mellett, a ramadánt is együtt ünnepli a család. A kislányok értenek franciául, vannak afrikai mesekönyveik, és édesapjuk szenegáli dalokat és verseket is tanít nekik.

Bouba felesége már egyetemista korában is érdeklődött az afrikai kultúra iránt. Elmesélte, hogy bár kezdetben voltak az eltérő gyereknevelési szokások miatt nézeteltérések, ezeket sikerült tisztázni: van, amiben a magyar és van, amiben a szenegáli szokásokat követik.

Boubát - elmondása szerint - lényegében befogadták vidéki lakóhelyükön. Ha a lányaival kimegy az utcára, még ma is sokan megkérik, hogy lefényképezhessék őket, vagy legalább megtapinthassák a hajukat. Tapasztalata szerint azok fogadják el jobban a más kultúrából érkezőket, akik többet utaztak és ismerik a körülöttük lévő világot. A kislányokat sem érte eddig hátrány, nem volt negatív tapasztalatuk a bőrszínük miatt, és édesanyjuk reméli, hogy ez így is marad. Igyekeznek más, hasonló családokkal is kapcsolatot tartani, hogy a lányok is könnyebben elfogadják, hogy az emberek sokfélék.

„Szenegál gyönyörű ország” - kezdi hazájáról szóló beszámolóját Bouba, azonban gyorsan hozzáteszi, hogy számára lehetetlenné vált ott élni. A folyamatosan az elszakadásáért küzdő, déli, Casamance országrészből származik, ahol állandóak a hadsereggel folytatott, napi szintű összecsapások. A hozzá hasonló kereskedőktől rendszeresen elveszik az áruikat, és megverik, vagy egyszerűen megölik őket. Már több százan kényszerültek elmenekülni a térségből. Bouba nem gondol a visszatérésre, boldog, hogy megmenekült és Magyarországon élhet a családjával. A gyerekeknek sokszor mesél a szülőföldjéről és arról, hogyan élnek ott az emberek.

Bouba következő célja a magyar állampolgárság megszerzése, ennek érdekében folyamatosan és kitartóan fejleszti nyelvtudását. „Itt vannak a lányaim, itt van a feleségem, én már itt vagyok otthon”- zárja a beszélgetést.

A Magyar Nemzet Online hétfői cikke szerint „százezrek kopogtatnak hazánk kapuján”, „bevándorlók tömegei”, valamint éves szinten kétszázezer menedékkérő érkezik Magyarországra. Ez ténybeli tévedés, sőt félrevezető hazugság. Az újságíró cikkét a Belügyminisztérium aznapi sajtótájékoztatójára alapozza. Az azonban rejtély, hogy a Belügyminisztérium sajtóközleményében – nagyjából helyesen – szereplő évi ezerötszáz menedékkérőt hogyan tudta a Magyar Nemzet újságírója kétszázezernek olvasni. A cikknek a bevándorlásról és a határokon nagy számban megjelenő menekültekről szóló megállapításai elképesztő ferdítéseket tartalmaznak, és lévén a minisztériumi sajtóközlemény egyértelmű számokat tartalmaz, nehéz egyszerű, jó szándékú tévedést feltételezni azok mögött.

A valóság teljesen más képet mutat. Magyarországon európai összehasonlításban nagyon kevés külföldi él, a hazánkban benyújtott menedékkérelmek száma is rendkívül alacsony. Nézzük a valós számokat:

  • Magyarországon 2010 végén mintegy kétszázezer külföldi állampolgár élt, a lakosság 2%-a. Túlnyomó többségük a szomszédos országokból érkezett, nagy részük határon túli magyar (tehát maximum jogi értelemben „külföldi”). Az egyszerűsített honosítás lehetősége miatt sokan 2011-2012-ben magyar állampolgárrá váltak/válnak, így ez a kétszázezres szám is jócskán csökkenni fog.
  • További mintegy kétszázezer ember magyar állampolgár, de külföldön született (többségük szintén határon túli magyar). A külföldön született népesség aránya így jelenleg körülbelül 4%, ami jócskán alulmúlja még a szomszédos, hasonló méretű és földrajzi helyzetű országokét is (Csehország 6,5%, Szlovákia 8,2%, Ausztria 15,3%).
  • 2011-ben 1693 fő nyújtott be menedékkérelmet Magyarországon (tehát az újságíró csupán 198 307-tel „kerekítette fel” a valós számot). Közülük negyvenhét, azaz 47 fő kapott menekültstátuszt és még mintegy száztizen a jogi védelem valamilyen más hasonló formáját. A többiek nem maradnak, nem maradhatnak Magyarországon. Évi ötven-százötven fő alapján tömegeket és áradatot vizionálni finoman szólva is hagymázas képzelgés.
  • A menedéket kérők száma évek óta csökken, az elmúlt két évben az egyharmadára esett vissza.
A menekültek és bevándorlók áradatával való – minden ténybeli alapot nélkülöző – riogatás sajnos nagy múltra tekint vissza a hazai sajtóban (politikai preferenciától és médiafelülettől függetlenül). A kérdés már csak az: kinek jó ez? A magyar társadalom az EU felmérései szerint a leginkább idegenellenes Európában. A magyarok túlnyomó részének nincs közvetlen tapasztalata, találkozási felülete a bevándorlókkal és menekültekkel, és ha van is, az nem mutat túl a kínai piac-török giroszos tengelyen. A negatív hozzáállásért így bizony jelentős részben a sajtó – mint az egyetlen információforrás – a felelős.

Ez azonban senkinek se jó: a migráció elkerülhetetlen társadalmi folyamat, Magyarország sem tudja kivonni magát alóla. Sőt, a már 1981 óta tapasztalható és minden erőfeszítés ellenére megállíthatatlannak tűnő természetes népességfogyás nem is hagy nagyon más választást (legalábbis rövidtávon). Magyarországnak lehetősége lenne elkerülni a nyugati országok korábbi hibáit a migráció kezelésében, és egy megfelelően átgondolt, a gazdasági, munkaerő-piaci és emberi jogi szempontokat egyaránt figyelembe vevő bevándorlás-politikával elősegíteni az ország és a magyar társadalom fejlődését. Erre vajmi kevés kormányzati akarat látszik a rendszerváltás óta. Mindaddig pedig marad az idegenellenességre és a „másságtól” való zsigeri félelemre rájátszó olcsó demagógia.

Zárásképpen egy adalék a fenti számok értelmezéséhez: volt olyan a történelemben, amikor tényleg kétszázezer menekült érkezett egy szomszédos országba, nem egy év, hanem néhány hét alatt. Ez volt az 1956-os magyar forradalmat követő menekültáradat Ausztriában. Akkor az együttérzés, a segítőkészség és a világméretű szolidaritás volt a meghatározó. Ma afgánok, irániak, szomáliaiak menekülnek ugyanolyan okból: féltik az életüket, testi épségüket, családjukat, nem szeretnének kínzás áldozatává válni és emberhez méltó életet szeretnének élni. Számukra ma mi vagyunk a „nyugat”. Az olvasóra bízom az erkölcsi tanulság levonását.

 Szerző: El Duende

A Magyar Helsinki Bizottság letölthető kiadványai a témával kapcsolatban:

Migránsok a magyar médiában, avagy a bevándorlás és a külföldiek 2011-ben a sajtó szemével (2011)

Migránsok a magyar médiában

Külföldiek Magyarországon- Segédlet újságíróknak a migráció és a menekültügy témájának bemutatásához (2011)

Külföldiek Magyarországon

 

süti beállítások módosítása