Úgy tudni, a magyar boszorkányperek történetében talán ez volt a legvéresebb nap. Merthogy 1728. július 23-án egyszerre égettek meg 13 elítéltet, hét nőt és hat férfit Szegeden. Boszorkányság miatt sem előtte, sem utána nem hajtottak végre ekkora kivégzést a Magyar Királyság területén. Az 1728–29-es „nagy szegedi boszorkányperben” összesen legalább 18 személyt végeztek ki, és legkevesebb hárman fulladtak meg istenítéleti vízpróbában. A perfolyam méreteire jellemző, hogy mintegy 350 embert, hallgattak ki tanúként, beidézett személyként és terheltként. A „hallgattak meg” nem adja vissza, mi is történt valójában: merthogy a gyanúsítottak közül kivétel nélkül mindenkit megkínoztak. Az eljárás célja a beismerés kicsikarása volt.

Mária Magdolna az egyik legnépszerűbb bűnbánó szentalak Péter és Pál mellett. A züllöttségétől Jézus segítségével szabaduló nő figurájának számos olyan folklorisztikus vonása akad, amely a kanonizált Újszövetségben nincsen benne vagy eredetileg nem magdalai Máriával (Miriammal) kapcsolatos. Személyiségében egyszerre jelent meg a maga végletességben a bűn és a bűnbánat. Olyannyira népszerű volt a Magdolna-hagyomány, hogy bizonyos elemeit még a szentkultuszt elutasító protestánsok is átvették, a változás képessége ugyanis nagyon is egybevágott emberképükkel.

John T. Scopest, a daytoni középiskola 24 éves fociedzőjét, aki helyettesítő tanárként biológiát is tanított, száz dollár pénzbüntetésre ítélték, mert a darwini evolúcióelméletről beszélt a diákjainak. Nem volt ez hatalmas pénz, ma úgy 1500 dollárnak felelne meg. Ehhez képest jelentős erők feszültek egymásnak a „daytoni majomperben”, óriási volt az érdeklődés. Ez volt az első bírósági tárgyalás, amelyet egyenesben adott a rádió. Nem véletlenül: elvi jelentősége volt a pernek, valóságos kultúrharc folyt. Sem a darwinisták, sem a protestáns fundamentalisták nem arattak egyértelmű győzelmet.

Amikor sokan még a nyugati politikusok közül sem vették komolyan, hogy az emberi jogok valaha valamit is számítani fognak a szovjet blokkban, ő már akkor egyike volt azoknak, akik 1976-ban megalapították a Helsinki-mozgalom első civil szervezetét, a Moszkvai Helsinki Csoportot (MHCS). Börtön, kényszermunka, internálás és emigráció lett osztályrészük. Ljudmila Alekszejevának is emigrálnia kellett, de 1989-ben személyesen is újra bekapcsolódott az orosz emberi jogi mozgalomba. Nemigen akadt olyan jelentős vállalkozás, amelyben ne találkozhattunk volna vele az első sorokban. Lett légyen az a nagyszerű Memoriál vagy a hősies Stratégia 31 nevű gyülekezési jogi kezdeményezés, ott volt ő is, és saját személyes kiállásával hitelesítette a tiltakozó akciókat. És persze 1996-tól haláláig ő vezette az újjáélesztett MHCS-t is.

Egy titkos büntetőtábor vagy kényszermunkatábor esetében van abban valami ellentmondás, hogy „ekkor és ekkor nyitották meg”. Márpedig a recski táborról sok helyen azt olvasni, hogy 1950. július 19-én nyitották meg. Valójában azonban 1953. augusztus 3-án nyílt meg, amikor elkezdődött a rabok fokozatos szabadítása. Amikorra pedig végképp megnyílt, akkor zárult le végérvényesen is: 1953. szeptember 23-án már egyetlen politikai fogoly sem volt Recsken. Bő három éven át működött. Úgy 1500–1800 embert dolgoztattak, kínoztak itt üzemszerűen. Átneveléssel is próbálkoztak náluk, a nehéz fizikai kényszermunka mellett veréssel, gúzsbakötéssel és vizes veremben tartással. Mintegy 100-an veszítették életüket ebben a büntetőtáborban.

Húsz év alatt több mint 12 millió példányt adtak el belőle Németországban. Külföldön pedig további 1–1,2 milliót. A szerzője igen szép pénzt kaszált vele, különösen úgy, hogy miután 1933-ban hatalomra került, egyetlen peták adót nem fizetett utána. Zavaros, túlírt, a német nyelvet megerőszakoló műről van szó. De nem stiláris problémák miatt viszolygunk tőle, hanem Adolf Hitlernek és náci pártjának politikai programjától: az eltökélten gyilkos antiszemitizmusától és rasszizmusától, valamint a nemzeti önzésnek olyan szélsőséges, túlhajtott céljától, mint a keleti élettér meghódítása, amelynél a szerző más népeket prédának tekint. A förtelmes szerző förtelmes művét érdemes tehát gondosan tanulmányozni. Félni már nem kell tőle.

Kép: Maurizio Cattelan viaszszobra

Az talán túlzás, hogy a Dózsa-féle parasztháború után a legnagyobb parasztfelkelés a koleralázadás volt 1831-ben, de azért eléggé sokkoló volt ahhoz, hogy az országon és a „magyar nemesi nemzeten” belül komoly változások induljanak el. Sokan nem csak „megriadtak a paraszttól”, de erősen gondolkodni kezdtek azon, mit kellene tenni azért, hogy ne csak a kartács és a deres tartsa vissza a szegényeket a kúriák felprédálásától. A reformgondolatnak, a pórnép nemzetbe történő beemelésének erősödött a tábora. Tragikus és hisztérikus esemény volt, amely különös módon összekapcsolta a liberalizmust és nacionalizmust, és erősítette a hazai progressziót.

A bolsevikok eleinte titkolták, majd elismerték, de kisebbítették a gyilkosság mértékét, utóbb büszkék voltak rá, és a forradalmi lendület példás megnyilvánulásának tekintették az egykori cárnak, II. Miklósnak és feleségének, öt gyereküknek és négy szolgálójuknak a kivégzését. Aztán a II. világháború után igyekeztek elfeledni a mészárlást, majd szinte tabuvá vált, és még a kivégzés helyszínét, a jekatyerinburgi (szverdlovszki) Ipatyev-házat is lebontották. Azt nem mondhatjuk, hogy az egykori uralkodók meggyilkolása bolsevik vagy orosz jellegzetesség lett volna, de a XX. században Oroszországtól nyugatabbra azért már mégsem irtották ki a detronizált dinasztiákat.

Sikertelen nemzetközi konferenciából számos akad a diplomáciatörténetben. Az egyik leghírhedtebb ezek közül az eviani, amely a náci Németországban az állam által kisemmizett és halállal fenyegetett zsidóknak a „kvóta szerinti” elosztását készítette volna elő. Európa és Amerika békés államai azonban nem kértek a zsidó menekülőkből, nem tették lehetővé a szervezett áttelepítésüket, így kiszolgáltatták őket Hitler terrorjának.

A kereszténység és a menedékjog nyilvánvalóan szoros kapcsolatáról ismét érdemes szót ejteni Emberi jogi kalendáriumunkban is. Július 14. pedig nem csupán a nagy francia forradalom, de  Lellisi Szent Kamill (1550-1614) emléknapja is. A szerzetesrend-alapító emléknapja egyben halálának is a napja.

(Hangos változat, podcast itt.)