„Ezt dobta a gép.” Ennél azért valamivel kidolgozottabban dől el, a fiatalkorú bűnelkövetők közül ki kerül börtönbe, ki pedig javítóba előzetes letartóztatása alatt. Jó tudni, óriási a különbség. A gyereknek, ha már fogva tartják, az a legjobb, ha javítóintézetbe kerül, de „mindenekfelett álló érdekét” olykor prózai dolgok írják felül.

Fiatalkorú terhelteknél bíróság dönt arról, az előzetés letartóztatás végrehajtására büntetés-végrehajtási intézetben vagy javítóintézetben kerüljön-e sor. Arról, hogy a bíró mi szerint választ a két lehetőség közül, a büntetőeljárási törvény szűkszavúan csak annyit mond: a bíróság a fiatalkorú személyiségére vagy a terhére rótt bűncselekmény jellegére figyelemmel határozza meg, a fogvatartást hol hajtsák végre. Egyetlen kivétel van: a 14 évesnél fiatalabbakat kizárólag javítóintézetben lehet elhelyezni.

A büntetőeljárásról szóló törvényhez fűzött indokolás értelmében az „eljárási cselekmények elvégzése miatt […] akkor is szükséges lehet a fiatalkorú büntetés-végrehajtási intézetben történő elhelyezése, ha egyébként az előzetes letartóztatást javítóintézetben hajtják végre”. Ez a gyakorlatban akár azt is jelentheti, hogy amennyiben a fiatal lakóhelyéhez vagy az elkövetés helyéhez közel nem található javítóintézet, és elrendelik az előzetes letartóztatását, azt jó eséllyel büntetés-végrehajtási intézetben fogják végrehajtani, hogy csökkentsék az eljárás költségeit. Vagyis a pergazdaságossági szempontok akár felül is írhatják a gyerekek elvben „mindenekfelett álló érdekeit”, noha nemzetközi jogi normák, így a Magyarország által is aláírt Gyermekjogi Egyezmény értelmében elsőbbséget kell élveznie a gyerek érdekeinek a mérlegelendő szempontok között. Tekintettel arra, hogy a javítóintézetek száma kevés, és vannak olyan részei Magyarországnak, ahol nincs elérhető távolságban javítóintézet, előfordul, hogy amennyiben a nyomozóhatóság, ügyészség, bíróság székhelyén nincs javítóintézet, a terheltet büntetés-végrehajtási intézetben helyezik el akkor is, ha a fiatalkorú személyisége, a bűncselekmény jellege éppen az ellenkezőjét indokolná.

A bolgár, lengyel, román és magyar Helsinki Bizottságok közös, az Európai Bizottság Jogérvényesülési Főigazgatósága által támogatott Szabadságuktól megfosztott gyerekek Kelet-Közép-Európában (2013–2014) elnevezésű projektje a fogvatartott, javítóintézeti nevelésre utalt, illetve a pszichoszociális, pszichiátriai intézetekben elhelyezett gyerekek helyzetét vizsgálta a részt vevő országokban. A projekt keretében a Magyar Helsinki Bizottság monitorozó látogatást tett 20 különböző intézetben, ahol gyerekeket tartanak fogva, köztük Magyarország összes, Budapesten (III. ker., Szőlő utca), Aszódon, Debrecenben és Rákospalotán található javítóintézetében.

Lehetőségünk volt nem csak az egyes intézményeket, intézmény-típusokat megismerni, hanem azokat egymáshoz képest is értékelhettük. Az összehasonlítás különösen nagy különbséget mutatott az előzetes letartóztatást foganatosító intézettípusok között

Egyértelmű, hogy kedvezőbb feltételek mellett több esélyt kapnak a társadalmi integrációra azok, akik javítóintézetbe kerülnek, mint azok, akik büntetés-végrehajtási intézetbe A javítóintézetek kevésbé zsúfoltak, többen dolgozhatnak és a fizikai körülmények is egyértelműen jobbak. Míg ezeken a helyeken a korlátozott fényviszonyok és szellőzés jelentette a legkirívóbb problémát (és az is csak egy-két intézet meghatározott helyiségében fordult elő), addig a büntetés-végrehajtási intézetekben számos alkalommal találkoztunk súlyos higiéniai és egészségügyi gondokkal. A javítóintézetekben megfelelően kihasznált csoportszobákban laknak a fiatalok, általában kifogástalan tisztaságban és karbantartott fürdőegységeket, vizesblokkokat használhatnak, lakóegységeikben szabadidős elfoglaltságra alkalmat nyújtó televízióval, könyvespolccal, esetenként számítógéppel felszerelt nappali, gyakran teakonyha is található. A gyerekekkel való bánásmódra jelentős hatást gyakorol a személyi állomány szakmai, pedagógiai feladatokat ellátó tagjainak száma és arányuk a gondozásukra bízott gyerekek számához viszonyítva. A javítóintézetekben e vonatkozásban is jobb viszonyokat találtunk.

További különbségként említhető az oktatáshoz való hozzáférés érvényesülése: a büntetés-végrehajtási intézetekben a fiatalkorúak általában csak a tanköteles kor végéig, vagyis 16 éves korukig vesznek részt az oktatásban, a javítóintézetekben viszont szinte kivétel nélkül utána is tanulnak a gyerekek. A javítóintézeti nevelésben megvalósított egyéniesített, speciális módszerekkel folytatott oktatásban részesülő fiatalkorúak helyzete sokkalta kedvezőbb, mint a büntetés-végrehajtási rendszerben gyakran magántanulói státusszal rendelkező tanulóké.

Jó gyakorlatként említhető az eltérő típusú intézetek együttműködése, így például az, amikor egy büntetés-végrehajtási intézet maga kéri egy fiatalkorú átszállítását javítóintézetbe. Erre példa volt, amikor az egyik börtön egy büntethetőségi korhatárt épphogy betöltött, „áldozat típusú” fiatalkorú átszállítását kezdeményezte a közeli javítóintézetbe.

Szerencsére, több fiatalkorú tölti előzetes letartóztatását javítóintézetben, mint büntetés-végrehajtási intézetben. Nagyjából 60–40% az arány. A javítókban mindazonáltal megvan a kapacitás több fiatalkorú elhelyezésére, gondozására és nevelésére is. Mindenesetre az, hogy jövőre Nagykanizsán új javítóintézetet adnak át, azzal kecsegtet, hogy kedvezően módosul az arány.

A Magyar Helsinki Bizottság jelentései a javítóintézetekben tett látogatásokról itt érhetőek el.

(A Magyar Helsinki Bizottság börtönmonitorozását az Európai Unió támogatása tette lehetővé.)

Az Európai Unió támogatásával