„Ezt dobta a gép.” Ennél azért valamivel kidolgozottabban dől el, a fiatalkorú bűnelkövetők közül ki kerül börtönbe, ki pedig javítóba előzetes letartóztatása alatt. Jó tudni, óriási a különbség. A gyereknek, ha már fogva tartják, az a legjobb, ha javítóintézetbe kerül, de „mindenekfelett álló érdekét” olykor prózai dolgok írják felül.

Mobil, láncfűrész és közoktatás mellett jól működő büntetőpolitikát is találunk a finneknél. Nemrég még a legtöbb szabadságvesztést itt hajtották végre, mostanra elérték, hogy az unióban náluk kerülnek a legkevesebben börtönbe, fiatalok pedig csak elvétve. Nemcsak a fiatal bűnelkövetőt segítik, hanem a családját is.

Végre lehetőség lesz nem csak az általános iskolai, hanem a magasabb szintű tanulmányokat folytató rabok ösztöndíjazására is, ha a büntetés-végrehajtási kódex mostani változatát fogadják el. Keletkezhetnek viszont új problémák.

A fogva tartott fiatalkorúak túlnyomó része jár iskolába. Az iskolaköteles korúaknál ez nem csak lehetőség, hanem kötelesség is. Nem kell nagyon megfeszülni, hogy a börtönök rábírják a fiatalkorúakat legalább az iskolába járásra, az ugyanis némi változatosságot hoz a rabélet egyhangúságába, a jelenleg havi 10 333 Ft-os ösztöndíj pedig újabb ösztönzést jelent, ráadásul enyhíti a fiatalkorúakat különösen sújtó börtönszegénységet. (Országosan most évi mintegy 15 milliót költ az állam mintegy 1400 fogvatartott ösztöndíjára.)

Felmerült, hogy a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) a közeljövőben átalakítja az ösztöndíjrendszert, és a nivelláló szisztémában nagy szerepet vagy legalábbis szerepet kapna az iskolai eredmény. A Magyar Helsinki Bizottság nem támogatja a drasztikus átalakítást.

A civil életben, iskolákban természetesen ösztönzőleg hathat a diák teljesítményének premizálása, de meglátásunk szerint a börtönben minden olyan intézkedés, ami fokozza a fiatalok között egyébként is meglévő egyenlőtlenségeket, veszélyes helyzetet teremt, és az átrendezés „közösségi költsége” nagyobb lesz, mint a nivellálás hozadéka. Egy érdemjegyekre épülő ösztöndíjrendszert látszólag problémamentesen be lehetne vezetni, mondjuk úgy, hogy a mostani keret 10%-ából képeznék a premizálás bázisát, de a fiatalkorúak között megjelenő – „normál”, tehát a „szabad életben” indokolható – egyenlőtlenség a börtönökben súlyos következményekkel járhat. A különbségtétel rab és rab, fiatalkorú és fiatalkorú között, bármennyire is igazságosnak tűnik első látásra, nem érné meg. Bezárva, börtönben a kintiekhez képest a kicsinyke különbségek is óriásira növekednek és végzetes jelentőséggel bírnak.

Szervezetünk sokkal jobb iránynak tartotta inkább azt, ha az eddigi ösztöndíjrendszert kiterjesztenék a 8 osztály felett járó diákokra is. Visszatetszőnek és károsnak találtuk, hogy míg a rendes ütemben haladó diák semmi pénzt nem kap, addig a többszörös bukó meg hozzájut a támogatáshoz. „Az egyik 15 éves, aki 6. osztályba jár, ösztöndíjat kap, míg kortársa, aki a többséggel haladt együtt, most, hogy kilencedikes, nem kap semmit. Úgy lenne helyes, ha mindkettőjük tanulását támogatnák” – javasoltuk a BVOP-nak a szirmabesenyői intézetről írott jelentésünkben.

Csóti András megbízott országos parancsnok első levelében nem értett velünk egyet, mondván, az ösztöndíjrendszer valóban problematikus, de más okból, mint azt mi gondoljuk. Szerinte az alanyi jogon járó juttatás azzal az eredménnyel jár, hogy a nem teljesítő tanuló ugyanúgy megkapja az ösztöndíjat, mint aki törekvő és jól tanul, így a motiváció nem a tudásvágy és teljesítés lesz az oktatásban való részvétel mellett, hanem a börtönszükséglet forrásának megteremtése. Pedig arra kell törekedni, vélekedett Csóti, hogy a tanulók felismerjék az oktatás morális értékét, és ne a pénz legyen az elsődlegeses motiváló tényező, hanem a tudásvágy.

Válaszunkban egyetértettünk azzal, hogy a büntetés-végrehajtás egyik fő feladata a fogvatartottak reintegrációjának elősegítése, amelyben kiemelt szerepet kap az iskolai oktatás. Viszont továbbra is úgy láttuk, az egységes ösztöndíjazást felváltó differenciálás a céllal éppenséggel ellentétes hatást vált ki: visszafogja a tanulási kedvet, feszültséget szít a fiatalkorú elítéltek között, vagyis végeredményben akadályozza a fogvatartottak későbbi reintegrációját. Kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy minden egyes iskolapadban töltött hónap még azoknak az életkilátásait is javítja, akik egyébként bukdácsolnak vagy nem érdekli őket a tanulás. Az általános iskolai végzettség az egyik legfontosabb választóvonal a munkaerőpiacon is, aki nem rendelkezik vele, gyakorlatilag minden esélyét elveszíti a tartós, legális és jövedelmező munkának, végeredményben a „társadalmi tagságnak”, és ez a nemkívánatos helyzet nagy eséllyel tereli őt a devianciák, köztük a bűnözés világa felé.

A tanulók közötti pénzbeli differenciális a börtönön belül nagy valószínűséggel azzal a nem szándékolt következménnyel járna, hogy az ösztöndíjból kevéssé vagy egyáltalán nem részesülők még kevesebb figyelmet fordítanak a tanulásra vagy akár abba is hagyják tanulmányaikat. Az ösztönzés módja inkább a jutalmazás (nevelői dicséret) lehetne, amely esetenként elősegítheti a feltételes szabadlábra helyezést is. Túlzott az az elvárás, hogy a diákok tudásvágyból vagy morális elkötelezettségből tanuljanak eztán. Ez a börtön világán kívül is igen ritka. Reálisabb, ha a büntetés-végrehatás elérhetőbb célokat fogalmaz meg. Voltaképpen lényegében mindegy is, milyen motívumok bírnak rá valakit a tanulásra, csak tanuljon.

Nagy örömünkre újabb levelében Csóti vezérőrnagy már arról számolt be, hogy a jövőbeni szakmai elképzelések szerint kiterjesztik az ösztöndíjban részesülő fogvatartottak körét a gimnáziumi, szakközépiskolai, szakiskolai oktatásban, szakképzésben vagy továbbképzésben, továbbá a felsőoktatásban résztvevőkre is.

A készülő és társadalmi egyeztetésre bocsátott büntetés-végrehajtási kódex tervezete szerint a szakközépiskolai, szakiskolai oktatásban, illetve a szakképzésben vagy továbbképzésben részt vevő elítéltet a képzés ideje alatt az alapmunkadíj egynegyedének megfelelő pénzbeli térítés, azaz ösztöndíj illeti majd meg. (A tervezet egyelőre nem tisztázza, mennyi is lesz az alapmunkadíj, de bízzunk benne, hogy az egynegyede nem lesz kevesebb, mint a mostani 10 333 Ft-os ösztöndíj.) Parancsnoki engedéllyel ösztöndíjat kaphat az egyetemista, főiskolás is. A börtön oktatási-képzési megállapodást köt az elítélttel, és ha az a megkezdett képzéseken önhibájából nem vesz részt, illetve indokolatlanul megszakítja, akkor a rab a felmerült költségek teljes vagy részleges megtérítésére kötelezhető. Ez helyesnek látszik.

Nem világos viszont, milyen következménye lehet majd annak, ha a tervezet egy másik pontját is elfogadja a parlament. Eszerint mégis differenciálnának tanuló és tanuló között, mégpedig „az elítélt tanulmányi eredményétől, szorgalmától és magatartásától függően”. A kiegészítő ösztöndíj elbírálását és a kiegészítő ösztöndíj mértékét rendelet szabályozza majd. Erről még semmit sem tudunk.

Zádori Zsolt

(A Magyar Helsinki Bizottság börtönmonitorozását az Európai Unió támogatása tette lehetővé.)

Az Európai Unió támogatásával