Valójában nem csak a ruandai, hanem a burundi államfőt is ezen a napon gyilkolták meg. Juvénal Habyarimana, Ruanda hutu elnöke és Cyprien Ntaryamira, Burundi hutu elnöke ugyanazon a repülőgépen ült, amelyiket vállról indítható rakétákkal robbantottak föl Kigalinak, a ruandai fővárosnak a repülőterén. Politikai gyilkosság addig is gyakran történt arrafelé, amelynek sokszor volt következménye polgárháború és tömeggyilkosság. De 1994-ben a korábbiakhoz képest mérve is maga a pokol szabadult el. Szűk száz nap alatt 800 ezer és egymillió fő közötti ruandait gyilkoltak meg.

A politikai ellenfelei által később „malmesbury-i szörnyetegnek” titulált Thomas Hobbest (1588–1679) európai tanulmányútja és találkozása Galileivel győzte meg végképp arról, hogy életének fő hivatása a filozófia. A természetjogi gondolkodók, tehát az emberi jogok elméletének megalapozói közül ő annyiban mindenképpen továbblépett elődeihez képest, hogy az állam hatalmát nem isteni  kegyelemből vagy törvényből származtatta, hanem szerinte az emberek közti szerződésen alapul, tehát mindenképpen emberi alkotás, amely romlékony, de alakítható.

Az 1956 után elítélt politikai foglyokat hónapokon át azzal etették, hogy 1960 tavaszán szabadulni fognak. Csakhogy az amnesztiát sokkal szűkebbre szabták. Így aztán míg a hírhedett ávó aljas irányítói kiszabadultak, Bibó István például nem. Egyedülálló módon a váci börtönben tömeges éhségsztrájk tört ki. A hatalom zavarában visszahőkölt. De aztán mégsem visszakozott, és megtorolta a rabok közös akcióját.

Az NKVD hóhérjai mintegy 22 ezer lengyel hadifoglyot és egyéb fogvatartottat mészároltak le néhány hét alatt. Többségükben tartalékos tisztek voltak, a lengyel elithez tartoztak, és Lengyelország felosztása elleni honvédő harcokban kerültek szovjet hadifogságba és börtönökbe. Sztálinék eltitkolták sötét bűnüket, igyekeztek a nácikra kenni, kevés sikerrel. Az el nem követett bűnökért mégis több tucat németet végeztek ki koncepciós perekben.

Egész életében készült az életáldozatra és vértanúságra Apor Vilmos (1892–1945). Gyerekként, szeminaristaként, felszentelt papként és győri püspökként is számot vetett az eshetőséggel. Végzete nagyhéten teljesedett be, és egy lövöldöző részeg szovjet katona képében érte utol, amikor a püspökvár pincéiben megbúvó nőket akarta megoltalmazni.

Népmesei hősünket zsákba varrják, folyóba dobják. Szorult helyzetében kitalálja, hogy ordítozni kezd: „nem, nem, nem akarok király lenni”. Mire egy nagyravágyó, de együgyű atyafi kioldozza a zsákot, és magát kötteti be oda. A homéroszi hősünk, Odüsszeusz pedig úgy mászik ki a csávából, hogy a küklopsznak, aki fel akarja falni, azt hazudja, hogy az ő neve Senkise. Így aztán a leitatott és megvakított óriásnak nem tud majd segíteni isteni apja, amikor azt kérdezi jajgató fiától: ki bántott? – Senkise – üvölti Polüphémosz. Ki az igazi bolond, a kópék, aki hazudozással menekültek meg, vagy a rászedettek? Bolondok napján jó ezt is tisztázni.

A reformkor idején még számos diszkriminatív intézkedés sújtotta a zsidó vallásúakat. Különadót, ún. „türelmi adót” fizettek, megyei állást nem kaphattak, városokban nem lehet házuk, vallásukat nem ismerték el. Az európai, elsősorban a brit példák nyomán az 1830-as években vetődött fel a magyar politikai osztályban az akkoriban negyedmilliós hazai zsidóság emancipációja és polgári jogaik elismerése. A felsőtáblán az ifjú Eötvös József báró (1813–1871) volt az egyenjogúsítás legfelkészültebb és leglelkesebb támogatója. Eszméi elfogadására, a zsidók törvény előtti egyenlőségének kimondására 27 évet kellett várni.

Bár ez a párizsi békeszerződés elsősorban a krími háborút (1853–1856) zárta le, és a nagyhatalmi érdekköröket szabályozta az Oszmán (török) Birodalom vonatkozásában, az emberi jogok „nemzetköziesítésében” is úttörő szerepet játszott. Részben ez a nemzetközi megállapodás adott mintát a későbbi kisebbségvédelmi rendszereknek.

15 évig volt menekült saját hazájában, és hogy szabadulhasson, a Vatikán is megtagadta: Mindszenty József (1892–1975) esztergomi érseknek nem mindennapi a „migrációs története”. A szülőhazájában kellett bujdosnia az ország kellős közepén egy diplomáciai mentességet élvező épületben.

 

60 éve hirdette ki ítéletét az amerikai szövetségi Legfelsőbb Bíróság egy szovjet kém, Rudolf Ivanovics Abel ügyében. Őt egy nagyszerű, a jogállam iránt elkötelezett ügyvéd, bizonyos James B. Donovan (1916–1970) képviselte. Ő látható mai képünkön. Azóta, hogy a függetlenségi háború idején John Adams – a későbbi elnök – védte az 1774-es bostoni mészárlásban bűnös angol katonákat, tán egyetlen amerikai védőügyvédnek sem jutott Donovanénél gyűlöltebb védenc.