Egész életében készült az életáldozatra és vértanúságra Apor Vilmos (1892–1945). Gyerekként, szeminaristaként, felszentelt papként és győri püspökként is számot vetett az eshetőséggel. Végzete nagyhéten teljesedett be, és egy lövöldöző részeg szovjet katona képében érte utol, amikor a püspökvár pincéiben megbúvó nőket akarta megoltalmazni.
Az erdélyi arisztokrata családból származó Vilmos hamar elveszítette apját, osztrák és magyar jezsuita gimnáziumokban nevelkedett. A papi hivatást választotta. „Valójában úgy érzem, hogy a lelkipásztor-apostolnak szól az utolsó boldogság, a »boldogok, akiket üldöznek és akik szenvednek az igazságért«. Ez a pap boldogsága, az önfeláldozás, az életáldozat és vértanúság” – írta egy korai feljegyzésében. Leghosszabban Gyulán lelkipásztorkodott, 23 éven át egészen a győri püspöki beiktatásáig.
Rossz időkben irányíthatta a püspökséget, éppen Magyarország négy háborús évében. A növekvő szegénység és háborús veszteségek enyhítéséért sokat tett egyházmegyéjében. A zsidók egyházi mentésében pedig országosan vezető szerepet kapott mint a Magyar Szent Kereszt Egyesület elnöke.
A német megszállást és a nyilas hatalomátvételt követően nyilvánosan is szembe szállt a faji alapú népirtással. 1944 pünkösdjén így prédikált: „És aki megtagadja a kereszténység alaptörvényét a szeretetről és azt állítja, hogy vannak emberek és csoportok és fajták, melyeket gyűlölni szabad, és azt hirdeti, hogy az embereket kínozni szabad, legyenek azok akár négerek, akár zsidók, az bármennyire kérkednék is azzal, hogy keresztény, olyan, mint a pogány és nyilvános bűnös.”
Bújtatta és vatikáni menlevélhez segítette az üldözött zsidókat. Győr 1944. áprilisi bombázása után mindenkit befogadott, akinek nem volt lakása, vagy menekülnie kellett, és senki mástól nem remélhetett segítséget. A püspökvár pincéiben több százan voltak már, amikor 1945. március 28-án Győrbe bejöttek a szovjet csapatok, és heves harcok dúltak városszerte.
A püspök amellett, hogy életeket mentett és segített az embereknek, megpróbálta lelkipásztori teendőit is ellátni. Nagyhét volt, misézni kellett. Nagycsütörtökön a pincében prédikált utoljára. Nagypénteken több orosz is lejött már oda, míg aztán egy részeg katona nőket akart magával ragadni és megerőszakolni. A püspök védelmükre kelt. Az orosz előbb a plafonba lőtt, majd három lövést adott le a Aporra. Nem halt meg egyből, meg is műtötték, de életét már nem lehetett megmenteni: húsvéthétfőn meghalt.
A vértanú püspök boldoggá avatását már 1946-ban kezdeményezték. De az eljárást 1949-ben felfüggesztették, a szovjet megszállás és a kommunista uralom alatt „nem volt időszerű”. Aztán 1997-ben Apor Vilmost II. János Pál pápa avatta boldoggá.
