Helsinki Figyelő

2010 novemberéig fogvatartottanként legalább 3 négyzetméter mozgástér volt az előírás. A kormány nyelvi leleménye óta ez lehetőség szerint 3 négyzetméterre csökkent. Az Alkotmánybíróság szerint nincsen ez jól.

prison_signorini.jpg

A Helsinki Bizottság a kezdetektől támadta a fogvatartás rendjét szabályozó IM rendelet 2010. októberi módosítását. Az Orbán-kormány úgy kívánta „kezelni” az egyre nagyobb börtönzsúfoltságot, hogy abszurd, gumiszabályokat állapított meg. Eszerint „a zárkában (lakóhelyiségben) elhelyezhető létszámot úgy kell meghatározni, hogy minden elítéltre lehetőleg hat köbméter légtér, és lehetőség szerint a férfi elítéltek esetén három négyzetméter, a fiatalkorúak, illetve a női elítéltek esetén három és fél négyzetméter mozgástér jusson.”

tovább

A vasárnap esti Fidesz-székházrongálás miatt hat embert tartanak fogva. Legkevesebb négyükről tudni, hogy rég szabadlábra bocsáthatnák őket. Nem teszik. Miért nem?

milan1a.jpg

Fotók: Hegedűs Dániel

– Nem futballhuligánokat, hanem politikai aktivistákat vett őrizetbe a rendőrség a Fidesz székházánál vasárnap történtek miatt – mondta Rogán Antal a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában hétfő este.

A Fidesz frakcióvezetője mindig képes meglepni a szende állampolgárt. Most például a tegnapi nyilatkozatával. Mert mégiscsak pikáns politikustól, azaz főállású és fizetett politikai aktivistától azt hallani, hogy a politikai aktivista az annyira kártékony fenomén, ami még garázda futballhuligánnal is rosszabb. Persze, előfordulhat, hogy a politikai aktivista (politikus) rendkívül kártékony. Találunk rá példát eleget. De Rogán mást is állít: itt, kérem, nem azokat a józanságukat vesztett, tagbaszakadt fiatalokat, a Fidesz-székház elleni hardweres támadás élharcosait tartóztatta le a rendőrség, akiket számos fotón és filmfelvételen látni, hanem valaki másokat. És a hírekből úgy tudni, valóban nem az araszos vállú monitorvetők vannak már két napja őrizetben, hanem ahogyan a kormánypárti ultra, Bayer Zsolt fogalmaz a maga keresetlen stílusában: „lúdtalpas, kígyóvállú, ultraliberális gennyládák” volnának rács mögött a Gyorskocsi utcában.

Rogán és Bayer eredeti módon interpretálnak, de jól tájékozottak.

tovább

Laudáció a kasseli polgárok díjával kitüntetett magyar jogvédő tiszteletére – kevés aktuális borongással, annál több Timurral és Rákosi Viktorral.

kőszeg kasselban

A kasseli polgárok díjának idei nyertese Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság alapító elnöke. Vasárnap a hesseni város operaházában ünnepélyes keretek között adták át neki az ún. „értelem prizmáját”, Karl Oskar Blase plasztikáját. A Helsinki Bizottság szívből gratulál a díjazottnak.

Kőszeg Ferenc világéletében meg volt győződve arról, hogy tudatos élete a német megszállás napjával kezdődött, felnőtt élete pedig 1956. november 4-ével, „mikor arra ébredt / a város: lövik szét” (Petri György). Ezt tőle magától tudhatjuk. Mert, mint annyi mást magáról és másokról, akikkel élete során összefutott, ezt is megírta.

Furcsa módon a Helsinki Bizottság megszervezésében vállalt elsőrendű szerepéről alig írt valamit Feri, így az ránk marad. Mi itt a Magyar Helsinki Bizottságnál különösen hálásak vagyunk neki, nélküle ugyanis biztosan nem létezne szervezetünk.

tovább

Pocsék börtönkörülményei miatt Magyarországot többször marasztalta el a strasbourgi bíróság. Küszöbön áll több döntés is, amely újabb súlyos pénzekbe kerülhet. A HírTv száguldó riportműsora a mélybe szállt, hogy az ország bukszájáért aggódókat tájékoztassa.

börtön_budik

tovább

A kormányfő által bejelentett illiberális állam nem szolgálná a magyarok érdekeit, nem sikeresebbé tenné, hanem megnyomorítaná a nemzetet. Mi továbbra is úgy gondoljuk, hogy az emberi jogok védelme „hazafias tett”, cselekvés azért, hogy országunk jobb hely legyen a benne élők számára.

helsinki_fb2

tovább
süti beállítások módosítása