A kormányfő szisztematikusan akadályozza, hogy a romák rendes munkához, családjaik legális bevételhez jussanak, de velük takarózik, ha úgy adódik. Feltesszük, nem azért, mert rosszat akar nekik. Csak valahogy elfogultságain képtelen úrrá lenni, és nem érti, hol él.
Magyarország egyre szűkmarkúbban támogatja a hozzánk érkező menekülőket. Attól számítva, hogy az egykori menedékkérő valamilyen státushoz jut, menekült vagy oltalmazott lesz, két hónapig maradhat a befogadó állomáson, utána mennie kell, és a családsegítőknél megkötött integrációs támogatásból kell fizetnie az orvosi ellátását, magyarnyelv-oktatását és albérletét. A pénzt félévente csökkentik, egy egyedülálló menekült esetében például 90 ezerről indulnak, és 18 hónap alatt 22 500 forintig jutnak el. Két évet követően pedig az állam minden menekültjuttatást megszüntet – addig kellene az összes menekültnek és oltalmazottnak tökéletesen integrálódnia. A migránsok elképesztő életrevalóságát igazolja, hogy van olyan, akinek minden nehézség ellenére sikerül.
Mindezt azonban az állam ritkán honorálja, és hiába a többdimenziós beilleszkedés, a menekültek csak nehezen jutnak állampolgársághoz. Az egyszerűsített honosítás révén a tavaszi választásokig 560 ezren tehették le az állampolgári esküt. Ehhez képest „hagyományos” úton tavaly mindössze 999-en próbálkoztak a magyar állampolgárság megszerzésével, és csak 379 főnek sikerült. Közülük alig néhányan lehetnek egykori menekültek és 8–10 éve munkavállalási céllal érkező „klasszikus bevándorlók”. Többségük inkább magyar állampolgárok családtagja.
Orbán Viktor számos alkalommal világossá tette már, az ő eszménye az etnikailag egységes nemzetállam. Az „illiberális bevándorlás-politikát” meghirdetve egy hete is ennek a szerinte vitathatatlan előnyéről szónokolt szaván csüggő nagykövetei előtt: „Versenyelőnynek tekintjük, hogy az ország átlátható, ha kulturálisan nem is homogén […], de mégis van egy érzés, hogy összességében kulturálisan homogén ország.” Az állampolgárság-osztási gyakorlat mindenesetre már eszerint működik.
Viszont van egy lakossági csoport, amelyik születésétől fogva „belföldi” és jogilag magyar állampolgárnak számít, mégsem jut egyről kettőre. Most éppen velük takarózva róluk is megemlékezett múlt hétfőn Orbán Viktor, amikor az illiberális migrációs politika melletti „morális” érvei között a felhozott egy meghökkentőt is. Arról értekezett, hogy ő ugyan nem marxista, nem szívesen érvel a kizsákmányolással, viszont nem tartja fairnek, hogy a harmadik világból érkezőkkel végeztetik el azokat a munkákat, amikre az „őshonosok” már nem hajlandók. Szerinte ezeket a munkahelyeket éppenséggel betölthetné a tízmilliós európai cigányság is.
Ezek a szavak különösen hatottak éppen annak az embernek a szájából, aki leszállíttatta a tankötelezettséget, felszámoltatta az oktatási integrációt, most fojtja meg a szakképzést, bátorítja az iskolai szegregációt, a közmunkarendszert úgy alakította át, hogy vidéken alattvalói szintre süllyesztette a helyi elit és a szegények viszonyát, emellett gyakorlatilag felszámolta munkanélküli ellátást, csonkig nyeste a szociális ellátást, kriminalizálta a szegénységet, befagyasztotta a családi pótlékot, a nincstelenektől a gazdagok javára csoportosította át a szociális transzfereket, valamint bedarálta a civil érdekvédelmet. Ezekkel és számos más intézkedésével a kormányfő szisztematikusan akadályozza, hogy a romák rendes munkához, családjaik legális bevételhez jussanak. Feltesszük, nem azért, mert rosszat akar nekik. Csak valahogy elfogultságain képtelen úrrá lenni, és nem érti, hol él.
A hazai munkaügyi helyzet például már rég nem arról szól ugyanis, hogy vannak olyan állások, amikre nagy ívben tesznek az „őshonosok”. Nincs az a vacak meghirdetett állás, amire ne jelentkezne több száz ember, többségében a poszthoz képest túlképzett munkavállaló. Így aztán aki jár még az utcán, alig lát kukásautón vagy aszfaltozóként dolgozó romát. Ahogyan ilyen munkákat végző kínait vagy arabot sem találni. A munkát nem ők, ők biztosan nem „veszik el” a cigányoktól – vagyis attól, ha hatóságilag akadályozzuk a migrációt, még nem jutnak munkához a romák.
– Ha nem lennének migránsok, jobb lenne a romáknak – hamis, de könnyen elsajátítható logika. A menekültek és bevándorlók, illetve a cigányok egymás elleni kijátszásának ugyan semmiféle reális alapja, mert mindkét csoport alig-alig kap valamit a közösből, és még csak nem is ugyanazon a pályán játszanak, mégis a „retorikai” trükk van annyira ármányos, hogy hasson.
A látványosan elfáradó miniszterelnök előadása vége felé kereste a jó szót, hogy mit is szoktak használni az amerikaiak az álszent, álságos, szemforgató magatartásra, amely szerinte a liberális bevándorlás-politikát jellemezné. Aztán megtalálta: „hipokritának tartom; az erkölcsi alapjait hiányolom, és semmilyen célszerűséget nem látok benne”. Pontos jellemzés, csak éppen én az illiberális migrációs politikára vonatkoztatnám.
Zádori Zsolt
