Tulajdonosok nélküli piacgazdaság, azaz kapitalizmus egyelőre nem létezik. Ezért hát az állami vagy közvagyon, ezen belül párt- és szakszervezeti vagyon magánosítása elkerülhetetlen volt a rendszerváltás idején. Ezt a szükséghelyzetet használták ki azok, akik az előző rendszernek is haszonélvezői voltak. Az államszocializmus korrupciós ügyei és umbuldái sokakat felháborítottak, miközben – többnyire titokban – a közvagyonból hatalmas részeket játszottak át magánkézbe.1989-es sorozatunk 11. részében kiderül, az állampárt utolsó leheletéig küzdött vagyona átmentéséért.

Horn Gyula vasfüggönyt bont Alois Mock külügyminiszterrel 1989-ben. A pártvagyon sem hagyta hidegen

„Az élet normája a korrupció lett... a korrupció és a sikkasztás valóban járványszerű méreteket öltött. Egyes hivatalos személyek fejőstehénnek tekintik a köztulajdont.” Ezt írták a Béke és Szocializmus című folyóirat 1989/1. számában – „az élősködő kooperatív kapitalizmus elbürokratizálódott államáról” a guyanai kommunista párt kongresszusáról szóló beszámolóban. A guyanai kommunisták többek között az ellen tiltakoztak, hogy korrupt politikusaik Amerika szemetének lerakodóhelyévé teszik az országot.

A nyolcvanas évek végéig a rendszerszerű korrupció a szocialista sajtóban a kapitalizmus megkülönböztető jele volt. Ám a gorbacsovi glasznyoszttyal ez megváltozott. A változás szimbolikus eseménye a Jurij Csurbanov ellen lefolytatott per volt, melyben épp 1988 utolsó munkanapján szabtak ki kilencéves börtönbüntetést a „pangás éveinek” főtitkára, Leonyid Brezsnyev vejére.

A neve ellenére külpolitikára szakosodott Magyarország hetilap részletesen beszámolt a perről, és érzékeltette annak horderejét: „A »pangás időszakában« a korrupció nemcsak Üzbegisztánban hatalmasodott el, hanem más vidékeken is: Kazahsztánban, Türkmenisztánban és Tádzsikisztánban, a Kaukázuson túli három köztársaságban, Azerbajdzsánban, Grúziában és Örményországban, Ukrajnában, Moldáviában, valamint Krasznodarban, Rosztovban és Moszkvában is. Szbojev, a vád képviselője ezt mintegy magyarázatként tette hozzá az üzbég maffia viselt dolgaihoz, egyszersmind társadalmi hátteret rajzolt föl a hatalmas korrupciós háló mögé. A védelem ezúttal is kifejtette, Csurbanovot azért – elsősorban vagy csak azért – állították bíróság elé, mert ő – történetesen Brezsnyev egykori főtitkár veje. Ezt Szbojev határozottan visszautasította, mondván, hogy a korrupciósorozat egy »szégyenteli időszak« terméke, és ez az időszak hatalmába kerítette »országunk legfelső vezetését is«.”

Galina Brezsnyeva és Jurij Csurbanov itt még boldogan a moszkvai olimpia idején. Nepotizmus pártállam idején

1989 első munkanapján a magyar napilapok ismertették Borisz Jelcinnek a Komszomolszkaja Pravdában megjelent nyilatkozatát. E szerint a Szovjetunióban a „kenőpénzek, korrupció és haszonlesés, a bürokrácia önelégülten virágzott”. A későbbi orosz elnök ekkoriban a pártellenzék legnépszerűbb tagja volt, és büntetésből Szovjetunió Állami Építési Bizottsága első elnökhelyettesének kellett lennie. Így hát vehemensen bírálta azt a romlott világot, amelynek ő is haszonélvezője lehetett. Ennek, persze, ismerve a szovjet-orosz viszonyokat, nagyon is volt kockázata.

Ugyanezen a napon a Magyar Nemzet lehozta Farkas Balázs vállalkozó „fogalommagyarázó” írását, mely szerint „anyagbeszerzésnél kötelező leadni a jattot – ez korrupció. A hivatalos megrendeléseknél jár az 5–10 százalék vagy az ingyenmunka, ajándék, szívesség – ez megvesztegetés.”

A Magyar-Szovjet Baráti Társaság hetilapja, az Ország-Világ 1989-es első száma nagy cikkben részletezi, hogyan simította el személyesen Brezsnyev és Podgorníj az olyan nagyszabású bűncselekményeket, amelyeket az üzbég vezetők követtek el, élükön Kurbanov üzbég kormányfővel.

Nem mindenkinek tetszett, hogy a magyar sajtó ilyen lelkesen közvetíti a szovjet önkritikát. „Jómagam a BBC, illetve amerikai rádiók angol nyelvű adásaiban az elmúlt hetekben sok méltatást hallottam erről, és hozzáfűzték Gorbacsov hazai eredményeit is. A hadikiadások csökkentését, a hadsereg létszámának csökkentését, átállást a polgári iparra, a szembenézést a költségvetés hiányával, a szabadabb vállalkozási formákat. Mit láttat A Hét [c. tévéműsor – R. M.] a peresztrojka mindennapjaiként? Közhelyeket arról, … hogy milyen óriási – és fokozódó – a hiány, hogy eszeveszett a korrupció, hogy szándékos az állami szervek részéről a hiány megteremtése.” Ezt Gubcsi Lajos, a KISZ KB titkára, hamarost az MSZMP KB osztályvezető-helyettese írta az általa főszerkesztett Magyar Ifjúságban. (Gubcsi az MSZMP balszéléről az idők folyamán a jobbra sodródott, Orbán Viktor támogatója és 2010 után a Honvédelmi Minisztérium sok közpénzzel kényeztetett Kommunikációs Közhasznú Társaságának a vezetője és haszonélvezője lett.)

Január 5-én a Magyar Nemzet részletet közölt Halász Miklós Suttog a város című, megjelenés előtt álló könyvéből, mely azzal kezdődik, hogy „harminchat éves újságírói munkásságom alatt sok sötét ügybe, korrupcióba botlottam”. A szegedi újságíró, aki korábban leleplezte és megbuktatta Papp Gyula szegedi tanácselnököt, ekkor lett országosan ismert és a Magyar Nemzet munkatársa. (A lap „jobbra tolódása” után kikopott onnan is és magából a sajtóból is, megkeseredett emberként halt meg hatvanhat éves korában.)

A Szabad Föld 1989. január 13-án így számolt be az Országgyűlés 1988 karácsonya előtti ülésnapjáról: „A felszólalók érdekes módon nem a már-már félelmetes méretű korrupciót említették elsőként, hanem a meglévő mindennapos gyakorlatot: a központi vagy intézményi keretekből folytatott pazarlást, a hatalmas reprezentációs kiadásokat, a luxusüdültetéseket, a díszvacsorákat, a fényűző vadászházakat, a közpénzen folytatott italozást, a külföldi tanulmányutak és konferenciák nyakló nélküli szervezését.”

Az Ország-Világ-ban már január végén megállapították, hogy „a hiánygazdaság teremti meg a legnagyobb korrupciót”, amiből csak azt a következtetést lehetett levonni, hogy bármit is mondanak a guyanai kommunisták, a kapitalista fogyasztói társadalom nem lehet korruptabb a szocialista rendszernél.

Czinege Lajos szemlét tart a konyhán. Nagykanállal

„Elképesztő, hogy egyesek mennyire a saját tulajdonuknak vélték a kincstárat, milyen szemérmetlenül vették igénybe magáncéljaikra a honvédelmi erőket, hogyan szakítottak ki maguknak vadászterületet az ország testéből, mint építtettek katonákkal és közpénzen villákat, lakásokat sőt privát utakat is, hány gépkocsit vettek igénybe személyes használatra és így tovább. Lakomák és ivászatok, nagyzási hóbortok államkasszából való kielégítése, bundázások és szakmai képzetlenségből származó baklövések sora követi egymást ebben a könyvben.” Ezt írta Szakonyi Károly a hadsereget negyven éve szolgáló Bokor Imre mérnökezredes, akadémikus 1989-ben megjelent Kiskirályok mundérban című sikerkönyvének előszavában.

A könyv sok tábornok és miniszter sötét ügyeit sorolja, de a legnagyobb feltűnést Kádár egyik legstabilabb káderéről, a honvédelmi tárcát negyedszázadon át birtokló Czinege Lajosról szóló részek keltették. Ez például: „Kaszópusztán a miniszter kihasított magának (és illusztris vendégeinek) egy darabka részt Magyarország területéből. Mintegy 135 kilométer hosszúságban kb. 3 méter magas kerítést építtetett egy maszek vadrezervártum létesítése céljából. A kerítés mentén vadászkocsival járható út is készült, de nem feledkezett el a miniszter a lesállásokról s pihenőhelyekről, a hidakról és a beugrókról sem. /.../ ... egy ezred (!) és egy műszaki zászlóalj (!)  féléves (!) munkájával készült el az objektum. /.../ az elköltött összeg... felmérhetetlen. A keletkezett veszteség szintén. Csupán az első évben közel száz (!) szarvasbika hullott el, egyes növényfajták kipusztultak, közöttük olyan jégkorszaki ritkaságok, amelyek Európában sehol nem találhatók. Különösen a Baláta-tó környéki botanikai és zoológiai különlegességek károsodása, valamint a vadállomány genetikai torzulása volt számottevő. /.../ Nehezen lehetne pontosan megmondani, hogy Czinege Lajos hány gépjármű felett diszponált. /.../ Mindenesetre voltak speciális vadászkocsijai (köztük osztrákoktól vásárolt Steyer típusok), továbbá egy gépkocsi saját használatra, egy gépkocsi a felesége rendelkezésére és egy ún. moslékos gépkocsi, amely a kutyáknak szállította az eleséget.”

A könyv megjelenése után Bokor ezredest nyugdíjazták, Czinege Lajos pedig lemondott hadseregtábornoki rangjáról. A könyv állításai nyomán vizsgálatok indultak, de ezeknek nem lettek következményeik.

Czinege fiának Boross Péter miniszterelnök fiával közös cége a kilencvenes években fegyvereket szállított a délszláv háborúba. Bokor Imre a kétezres években „nemzeti radikális” szellemű publikációkkal és a történelmi teóriákkal jelentkezett szélsőjobboldali orgánumokban, és a 2006-os választások előtt Orbán Viktort támogató felhívást írt alá.

MSZMP-ből MSZP, utolsó-első pártkongresszus. Miből lesz a cserebogár?

„Feladat a pártvagyon minél nagyobb részét átmenteni. És úgy továbbvinni, hogy a pártjelleg eltűnjön, de a párt rendelkezésére álljon.” Ezt mondta Horn Gyula az MSZMP KB 1989. június 23-24-i zárt ülésén. (Népszabadság, 2004. szeptember 18.)

Az állampárt a nyáron megkezdődött Nemzeti Kerekasztalt tárgyalásokon azt az álláspontot képviselte, hogy a pártvagyonnal csak a párt tagjai előtt kell elszámolnia. Miután a pártvagyon és az állami vagyon a pártállamban nem válik szét, ez az állítás azt jelentette, hogy az állampárt az állam vagyonával nem óhajt elszámolni. Ezzel szemben az állampárt képviselői döngették a mellüket, hogy a párt már 1977-ben önként átadta vagyonát az államnak, és csak a kezelői jogot tartotta meg magának. Ennek a pártállam fennállása idején persze semmiféle érdemi jelentősége nem volt. De mindjárt lett, amint a pártállam oszlásnak indult.

A párt az általa kezelt állami vagyon tulajdonjogát bármikor, bárkinek átadhatta, akár önmagának is. Ez így volt a pártállam lebontásának egyik lépéseként módosított földtörvény 1989. július elsejei hatályba lépéséig. Horn ez előtt egy héttel mondta, amit fentebb idéztünk. Amikor mondta, már folyamatban volt a párt által a magáénak tekintett állami vagyon magánvagyonná, azaz a pártállam lebontása után is felhasználható pártvagyonná alakításának nagyszabású kísérlete. Június második felében az MSZMP Központi Bizottsága és a megyei pártbizottságok egyszemélyes (kizárólag a párt tulajdonában álló) korlátolt felelősségű társaságokat hoztak létre, azzal a céllal, hogy ezekbe apportálják a párt által kezelt állami vagyon jelentős részét.

Erről majd két hónap múltán szerzett tudomást az ellenzék és az ország. Demszky Gábor önéletrajzában olvassuk, miként: „1989 nyarán egy ismeretlen férfihang hívott az Eszék utcában. Azt kérte tőlem, hogy azonnal találkozzunk valahol, nagyon fontos közlendője van. A Felszabadulás téren (a Ferenciek terén) az autóbusz-megállóban sietve átadott egy irat köteget, és csak annyit tett hozzá, hogy ő a bíróságon dolgozik, csak ügyintéző, de amikor beleolvasott ebbe az aktába, rájött, hogy a pártvagyon »lenyúlásáról« van itt szó.”

Két nappal később, 1989. augusztus 26-án a városligeti Királydombon ünnepelte az SZDSZ az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának 200. évfordulóját. Az ott mondott beszédében robbantotta ki Demszky a Next 2000-botrányt.

Next 2000 néven hozta létre az MSZMP KB a maga egyszemélyes kft.-jét. A párt megye bizottságai hasonló kft.-ket alapítottak Győr-Sopron, Veszprém, Fejér, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Bács-Kiskun megyékben. A megyei kft.-kbe egyenként 50–100 millió, a központiba 1,2 milliárd forint értékű vagyont vittek be, illetve szándékoztak bevinni. Ez azonban névleges érték volt, miután az ingatlanok értékbecslését soha nem végezték el, a valóságos értékük a régmúltban rögzített könyv szerinti érték harminc-negyvenszerese is lehetett.

Az apportált, illetve apportálásra kiszemelt ingatlanok az idegenforgalomban, a kereskedelemben jól hasznosítható létesítmények (üdülők, szállodák, vendégházak, oktatási létesítmények) voltak, melyek hasznából a párt hatalmas bevételre tehetett volna szert, és a többi pártéhoz képest összehasonlíthatatlanul jobb anyagi lehetőségeket biztosíthatott volna magának az új rendszerben is.

Iványi Pál fővárosi tanácselnök ugyanazon a KB-ülésen, amelyen Horn szavai elhangzottak, így ecsetelte az átmentési lehetőségeket: „Használja ki a KB mindazt a törvényes lehetőséget, amellyel bizonyos fokú védettséget biztosít a nem tulajdonában lévő ingatlanjainak. A védettség az úgy alakul ki, hogy beviszem egy kft.-be, a kft. elmegy egy másik vegyes vállalkozásba, ne adj’ isten, még külföldi tőke is érdekelt benne, és végül el lehet tüntetni.” Erre azért lett volna szükség, mert az állampárt vagyonát államosíthatta volna a szabadon választott Országgyűlés, az állami tulajdon kezelési vagy használati jogát is elvehette volna az állampárt utódpártjától, de ha a kft.-ben „jóhiszemű” magántulajdonosok, pláne külföldiek is vannak, akkor azt már jogállamban elkonfiskálni nem lehet.

Volt, ahol az apportot a bíróságok bejegyezték, volt, ahol nem. A Next 2000-be szánt apport bejegyzését a bíróság megtagadta az immár érvénybe lépett földtörvényre hivatkozva. Ennek a bírósághoz beadott bejegyzési kérelemnek a dokumentumait fedezte föl és adta át Demszkynek a derék bírósági ügyintéző.

Az MSZMP a lebukás, illetve a bejegyzés bírósági megtagadása után úgy módosította az átmentési projektet, hogy „csak” a használati értéket vitte be a Next 2000-be. Rögvest tagadta is, hogy eredetileg más lett volna a szándéka, csak hát a 168 Óra lehozta a Next 2000 apportálási jegyzékét, amelyben szépen le volt írva, hogy „a jelen apport jegyzék szerinti ingatlanokat, illetve ingókat, mint alapító tag a Next 2000 Szervezés és Gazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság tulajdonába és birtokába adtuk”.

Az állampárt vezetői a botrány kitörése után hallgattak, mint excrementum a pázsiton. A pártközpont gazdasági osztályának helyettes vezetőjét, Hován Gábort tolták előre, ő védte minden fórumon a védhetetlent. Így: „Manapság, amikor a vállalatok és intézmények alakítanak kft.-ket a hatékonyabb gazdálkodás érdekében, miért ne tenné meg ezt az MSZMP? Erre kötelezi tagsága iránti felelőssége is.” (Népszabadság, 1989. augusztus 28.)

Meg így: „jelen pillanatban a pártvezetésnek az a véleménye, hogy ebben a kérdésben kizárólagosan a párttagság felé kell fordulni. Másodsorban: amennyiben a piackonform módszereket kívánják támadni, akkor – meggyőződésem – fölösleges a vita. Az MSZMP már régóta eldöntötte, hogy a piacgazdaság felé kívánja vezetni ezt a társadalmat, s mi lényegében e téren kezdtünk el valami újat.” (168 Óra, 1989. szept. 5.)

Hován a rendszerváltás utáni évtizedeket a Főtáv vezérigazgató-helyetteseként vészelte át. 

Az MSZMP számos alapszervezete és a reformkörök koordinációs tanácsa is elítélte a Next 2000-projektet, és végül az MSZMP-t MSZP-re váltó pártkongresszuson bejelentették, hogy megszüntetik a Next 2000-et és társait.

Pár hónappal később kiderült, hogy az állampárti „szakszervezet”, a SZOT is hasonló módszerrel igyekezett átmenteni a maga számára azt a vagyont, amely nem is volt az övé. A kísérletet akkor meghiúsították, a későbbiekben azonban a SZOT utódszervezete, az MSZOSZ mégiscsak sikerrel járt. A szakszervezeti vagyon ideiglenes együttes kezelését elrendelő 1991-es törvény hatályba lépése előtti napon az MSZOSZ egy fantom-részvénytársaságra íratta át az egész ingatlanvagyonát. Ezzel, valamint az MSZOSZ főpénztárnoka, Bársony András szocialista képviselő által kötött burkolt adásvételi szerződésekkel csak a heti Beszélő (Solt Ottilia) foglalkozott érdemükhez méltó súllyal. Bársony később külügyi pályára került, államtitkár és nagykövet is volt.

A formálisan is az állampárt tulajdonában lévő megyei lapokat viszont az utódpárt a saját hasznára értékesíthette. Az ennek vizsgálatára alakított parlamenti bizottság munkáját az MDF és az MSZP közös erővel elszabotálta.

Az Antall-kormány által benyújtott 1990-es amnesztia-törvénytervezet az átmentéssel, korrupcióval, sikkasztással kapcsolatos jellegzetes káder-bűncselekmények elkövetőit kedvezményezte volna elsősorban – vélhetőleg a törvényt előkészítő régi minisztériumi emberek, egykori pártkáderek jóvoltából –, ha ezen módosító indítványokkal nem változtattak volna a képviselők, például Kőszeg Ferenc heves reakcióinak hatására.

Az Állami Számvevőszék 1996-os vizsgálata szerint az MSZP még akkor is több mint háromszáz ingatlant használt ingyen. (Új Magyarország 1997. jún. 5.)

A legnagyobb nagyságrendben azonban az állami vállalatok átalakulása során változott magánvagyonná, pártállami káderek és menedzserek, illetve az ő üzletfeleik vagyonává az állami vagyon. Ez az átlényegülés büntetőjogilag értelmezhetetlen volt, és a fentiekkel ellentétben nem is lehetett (volna) ellene jogi védelem, mert nem a pártállamot lebontó törvények ellenére, hanem éppen egy ilyen törvény, az ún. átalakulási törvény révén valósult meg.

A későbbi pénzügyminiszter, a reformközgazdász Bokros Lajos Rikárdó Dávid álnéven pontosan és előre megírta még a szamizdat Beszélőben, milyen következményekkel jár majd, ha ezt a törvényt a tervezete szerint elfogadják. (Elfogadták.)

„Minthogy magát az átalakítást a törvényjavaslat szerint – két szűk kivételtől eltekintve – csakis a vállalat kezdeményezheti, ő készítteti saját vagyonmérlegét, ő választja ki leendő tulajdonosait, így végeredményben burkoltan a tulajdonreformot valósítja meg, méghozzá a társadalom által ellenőrizhetetlen és befolyásolhatatlan módon.

E tulajdonreform lényege, hogy a társadalmi vagyon feletti rendelkezési jogokat ingyenesen szétosztja a vállalati tanácsokat és más vállalati irányító szerveket uraló menedzserek között. Az átalakulási törvény nyomán kialakuló tulajdonszerkezet végleg rögzítené a mai monopóliumokat, a piacellenes és a versenyt kizáró vagy torzító összefonódásokat, és megakadályozná a valódi tőkepiac létrejöttét.

Az átalakulás előfeltételeként szereplő 20 százalékos külső tőkebevonás nem a hatékonyság garanciája, hanem éppen ellenkezőleg, az állami vagyon olcsó kiárusítására ad alkalmat. Ha ugyanis a vagyonmérleg szerinti üzletrész nyolcvan százaléka a vállalatot illeti, akkor ez húszszázalékos pótlólagos tőke befizetése mellett az új tulajdonos kezébe kerül. A szerencsés kiválasztott tehát saját magának fizet, hisz lényegében megszerzi az egész vállalatot.” (Beszélő, 1989/2.) 

Rod Menso