26 napot kellett előzetes letartóztatásban töltenie annak a nyíregyházi fiatalembernek, aki közreműködött az egyik debreceni drukker sálának elvételében. Rablás miatt ítélték el, igaz, nagyon enyhe ítéletet kapott. Mindez azonban ahhoz elég volt, hogy nagy álmáról, miszerint börtönőr legyen, egyelőre le kell mondania. Most Londonban szakácskodik.

A Nyíregyháza–Debrecen vetélkedés hosszú időkre tekint vissza. „Szomszédvárak” közt ez nem számít ritkaságnak, és a dolog intenzitása sem ér fel az egy városban lévő nyugat-európai vagy lengyel ultrák szembenállásához . Az egymást „tirpákoknak” és „hurkáknak” tituláló kelet-magyarországi szurkolók különösen a focimeccsek kínálnak lehetőséget szolid sértegetésre, jóleső anyázásra. Csakhogy míg a Debrecen (a „Loki”) az élvonalban szerepel, és évtizedeken át élklubnak számított, addig a Nyíregyháza (a „Szpari”) csak ritka vendég az első osztályban.

A nyírségi csapat 2013 novemberében sem volt első osztályú, de a sors a Liga Kupában mégis összehozta a Lokival. A lefújást követően nem ért véget a meccs, a helyi drukkerek a városban ődöngtek, a debreceniek meg a vasútállomásra vették az irányt. A kisebb csoportok, persze, amint ez lenni szokott, egymást kóstolgatták. A 20 éves nyíregyházi K. B. is a haverjaival tartott, akik felismertek egy újfehértói fiút a lokisták között. Arra akarták rábírni, hogy adja át a sálát a nyíregyháziaknak. Ő erre nem volt hajlandó. A debreceniek továbbálltak, de a K.-k utánuk futottak, és egy társa kitépte a fiú nyakából a fétistárgynak számító sálat. A sértett nyaka meghorzsolódott.

Kétségtelen, K. B. is ott volt az esetnél. Ő azt állította, hogy nem tudta, mire készül a társa, őt is meglökte, amikor a sértetthez lépett, és elvette a sálat. A rendőrség és az ügyészség szerint azonban tevőlegesen közreműködött a zsákmányolásban, amelyet rablásnak minősítettek.

Szimpla futballhuliganizmus, annak sem a súlyosabb változata. Van arra elég magyar példa, hogy hasonló eseteket csak garázdaságnak minősítenek.

De történetünk szempontjából most fontosabb, hogy a fiúkat még aznap éjjel előállították a rendőrök. Beismerő és feltáró vallomást tettek. Itt jön azonban a legnagyobb gond. Miközben az őrizet ideje alatt gyakorlatilag mindent felderítettek a rendőrök, addig – ügyészi kezdeményezésre – a bíróság meghökkentő módon mégis elrendelte a K. B. és társa előzetes letartóztatását, és 26 napon át tartották őket fogva. A gyanúsítottak megfellebbezték az elrendelést, de a törvényszék is helyben hagyta a végzést. A bíróságok, ki tudja, miért, osztották az ügyészség véleményét, hogy szökésének vagy elrejtőzésének veszélyére tekintettel vagy más okból megalapozottan feltehető, hogy K. B.-nek az eljárási cselekményeknél a jelenléte másképp nem biztosítható

K. B. társa esetében tán még volt is némi indoka a fogvatartásnak, mert ő ellene egy másik ügyben lopás gyanúja miatt már folyamatban volt büntetőeljárás. De ügyfelünknek korábban soha nem volt dolga a törvénnyel, volt munkája, rendezett családban élt testvéreivel és szerető szüleivel. A törvény szerint csak akkor lehetne valakit letartóztatni, ha fennállnak annak általános és különös feltételei. Utóbbiak közé tartozik, hogy a gyanúsított korábban megszökött vagy okkal feltételezhető szökni, elrejtőzni próbál, vagy új, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követett el, esetleg arra készül, illetve megalapozottan feltételezhető, hogy megfélemlítené a tanúkat vagy eltüntetné a bizonyítékokat. K. B. esetében erre semmi jel nem mutatott. Az ő körülményei és a nyomozás menete az előzetes elrendelése és szabadítása között mit sem változott.

Ügyfelünket bűnsegédként elkövetett rablás bűntette miatt marasztalták el, ehhez képest mindössze egy év szabadságvesztésre ítélték jogerősen, amit két évi próbaidőre függesztettek fel. (Vádlott-társára 2 év – 4 év próbaidőre – felfüggesztett szabadságvesztést szabtak ki.) Az enyhe ítéletek, amelyek messze elmaradnak a középértéktől, azt sejtetik, a bíróságok sem ítélték annyira súlyosnak és társadalmilag veszélyesnek a „sálrablást”. Az elmarasztalás arra azért módot ad, hogy az államnak ne kelljen kártalanítást fizetnie a feleslegesen börtönben töltött napokért.

K. B. egyébként akkoriban jelentkezett börtönőrnek, de – lévén büntetett előéletű – erkölcsi bizonyítványt nem kaphatott. Sőt vagyonőri munkáját is ott kellett hagynia. Egész Londonig ment, azóta szakácsként dolgozik, és köszöni szépen, jól van. Csak azt nem érti ma sem, miért is kellett szükségtelenül börtönben lennie 26 napon keresztül.