Ahogyan 1789-nek a nagy francia forradalom, 1989-nek a kelet európai forradalmak adnak világtörténelmi rangot, úgy juttat Anglia „dicsőséges” vagy „hasznos forradalma” is 1689-nek.
Elképzelhetetlenül szenvedélyes, véres és zavaros időszakot zár le Orániai Vilmos trónra lépése és a nagy nemzeti kiegyezés. Hajnal István történész így fogalmazta meg a furcsa forradalom jelentőségét: „kétségtelenül egy új, értelemszerű, szerződésszerű társadalomrend elhatalmasodását rejtette mélyén, s már nem valami egyoldalú, puritán-forradalmi mozgalmat”. Kontler László hangsúlyozza, a „dicsőséges forradalom” valójában nem forradalom, hanem fordulat, és attól is különös, hogy „főszereplői mindenesetre mindent megtettek annak érdekében, hogy bárminemű újítást palástoljanak”. Ez fordulat lehetőséget teremtett: „keretet, amelyet az elkövetkező másfél-két évtized törvényhozói folyamatában ki lehetett tölteni, részben azért, mert Vilmos ugyan nagyon kemény tárgyalópartner volt, de a kontinensen viselt folyamatos háborúk miatt keresnie kellett az együttműködést a parlamenttel”.
Az ország életében meghatározó szerepet játszó politikai és vallási mozgalom nagyobbik fele részese volt a kompromisszumnak. Ennek fontos állomása a Jogok Nyilatkozata, amelyet az uralkodó házaspár, Mária és III. Vilmos is aláírt. (Ők láthatók kalendáriumunk mai képén.)
A hatvan évvel előbbi „petition of rights” alapgondolatait modernizálta, részletezte a Jogok Nyilatkozata. Lényegében a parlamenti törvények egyszerű végrehajtására szorította le a király jogát, a parlament nélküli adóztatást még sürgős szükségben is eltiltotta, valamint az állandó hadsereg tartását is. A parlament gyakori összehívásának kötelezettségével együtt, benső összefüggésként, általánosította az országban az esküdtbíráskodást a királyi hivatalnokbíróságok helyett. Vagyis a deklaráció, amelyet aztán törvénybe is foglaltak („Bill of Rights”), annyiban mégiscsak az alkotmányos jogállam (ez esetben monarchia) kereteit teremtette meg, amennyiben rögzítette a király hatalmának korlátait és a Parlament jogait, valamint megerősítette az „ősi jogokat és szabadságokat”, amelyeket szabad angol emberek élveztek.
Az angol jogszemlélet másik jellegzetessége is megjelenik a nyilatkozatban: a bíróságok döntő jelentőségűek a szabadságjogok megteremtésében, kibontásában és védelmében.
