Helsinki Figyelő

A Figyelő néven működő hetilap listát tett közzé „A spekuláns emberei” címmel. A lap ígérete szerint a lista Soros György magyarországi embereit tartalmazná. A kormányközeli lap eljárása érthetően felzúdulást váltott ki a listán szereplők körében és az ép erkölcsi érzékű emberek között. A Magyar Helsinki Bizottság a következőket fűzi hozzá a Figyelő visszataszító eljárásához.

helsinki_csoport.jpg

1) Nincsenek „Soros-zsoldosok”. Ez a lista minden tekintetben veszélyes agyszülemény, koholmány, de fontos tudni: a szerzői jog nem a hetilapé, hanem a kormányerőé. 2013 óta több hullámban terjesztik azt a hazugságot, miszerint Soros-zsoldosok dolgoznak azzal a céllal Magyarországon, hogy lejárassák hazánkat, a kormányt és személyesen Orbán Viktort. A valóság az, hogy a Fidesz már kétszer veszített jogerősen pert, és bocsánatot kellett kérnie a Magyar Helsinki Bizottságtól hasonló állításokért. A kormánypártot a bíróság eltiltotta további jogsértésektől. Ennek, sajnos, eddig nem lett foganatja. 

2) Ez a lista hazug. A listán halott emberek is szerepelnek. A listán olyan adminisztratív dolgozók is szerepelnek, akik nem közszereplők. Önkényesen, mindenféle kutatás és megfontolás nélkül lettek összevillázva a nevek és személyek. Mindez arra jó, hogy megnehezítse a listán szereplő közéletben való részvételét, munkáját és magánéletét. 

3) A lajstromozás a legrosszabb történelmi időket idézi. Ha közelebbi párhuzamot keresünk, akkor a Kuruc Info és más szélsőjobbos orgánumok melegeket, zsidókat és más kisebbségeket megbélyegző listáira kell gondolnunk. Az ilyen listák „kilövési engedélyt” jelentenek a rajtuk szereplőkre. 

4) A lista elvitatja a legalapvetőbb szabadságjogok gyakorlását. Az egyesülés-, a szólásszabadság, a magánélet védelme és az emberi méltóság ellen intézett förtelmes támadásról van szó. Olyan embereket vesz egy kalap alá, akik többsége egyáltalán nem áll kapcsolatban sem egymással, sem Soros Györggyel. A Figyelő nem egyebet állít, minthogy ezek a személyek és szervezetek veszélyt jelentenek az országra, amelyet (szokása szerint) azonosít a kormánnyal. Demokráciában alapvető jog a közéletben való részvétel és a kormány bírálata, aki ezt elvitatja, antidemokratikus álláspontra helyezkedik. 

5) A lista célja a megfélemlítés. Ezt értjük. A Magyar Helsinki Bizottság munkatársai azonban továbbra is büszkén azonosulnak munkájukkal, az emberi jogok védelmével. Mi, ahogyan tevékenységünket vagy költségvetésünket, úgy személyünket sem titkoljuk, ezután sem fogjuk. Ma el is indítottunk egy csoportot a Facebookon azoknak, akik támogatják az emberi jogok és emberi méltóság fontos ügyét, és még humorérzéküket sem veszítették el. 

6) Felszólítjuk a Figyelőt és a lap tulajdonosát kövesse meg azokat az embereket, akik nevével visszaélt. És arra kérünk mindenkit, tartózkodjék efféle, erkölcsileg és az elemi sajtóetika szerint is elfogadhatatlan listák készítésétől és közrebocsátásától. Még most kell véget vetni a feketelistázásnak, amíg nem késő.

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1913828442
süti beállítások módosítása