Ma 228 éve működtették először „élesben” az egyik leghírhedtebb gyilkológépet, a Guillotin-féle nyaktilót. A ráció korának szülöttje. Az egyenlőség eszméje, sőt még némi humánum is kapcsolódik létrejöttéhez, mégis a forradalmi terror járatta csúcsra, amely során csak perverz módon érvényesült az egyenlőség és emberiesség, amennyiben az állami önkény hazug módon ilyesmikkel akarta igazolni a tömeggyilkosságait. A legtöbb vér ekkor tapadt a guillotine-ra, és a fékevesztett vérengzés szimbóluma lett. Pedig buta jószág volt alapvetően, elporosodott volna a sarokban, az ember tette vérengzővé.

Történelmi alkotmányunk egyik legfontosabb alkotója volt a királlyal szemben megfogalmazott rendi, nemesi szabadság elismeréseként kiadott Aranybulla. Rendiség mér rég nincs, az államformánk köztársaság, mégis érdemes felidézni az ősöreg oklevelet. Időszerűségét az is adhatná, hogy az Alaptörvény szerint „rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni”. Beláthatjuk, ez nem könnyíti meg az alkotmánybírók dolgát. Mert ugyan mi köze lehet, mondjuk, az elfogadása idején kétségtelenül vívmánynak tekintett Aranybullának a lex CEU-hoz vagy a civilellenes törvényekhez? Nem sok. De azért (nem jogi, hanem politikai értelemben) egy kicsi mégiscsak lehet. Mert a maga idejében az Aranybulla is szabadság(jog)okról meg a főhatalom korlátozásáról szólt.

(Hallgasd meg mai kalendáriumi bejegyzésünket a Soundcloud csatornánkon!)

A nagy francia forradalmat (1789) követő években alaposan megnyirbálják a szabadságjogokat a Magyar Királyságban. A viszonylagos jozefinista sajtószabadságot – amikor gyakorlatilag korlátozás nélkül volt olvasható a francia felvilágosodás irodalma – felváltja a cenzurális elnyomás. Magát a felvilágosodás szót is tilos lesz leírni. Egymást érik a konfliktusok az abszolutista államot képviselő cenzorokkal. A költő és lapszerkesztő Batsányi János (1763–1845) is ennek a fordulatnak esik áldozatul. Felkerül a hatalom feketelistájára és haláláig nem kerül le onnan.

(Podcastunk, blogposztunk hangos változata itt hallható.)

Április 9-én a Magyar Helsinki Bizottság munkatársai online beszélgetést folytattak újságírókkal. Az erről készítette hangfelvétel szerkesztett változata hallható itt. A témák: felhatalmazási törvény, rendkívüli jogrend, tranzitzónák, börtönök, új jogvédelmi területek és egy kiutasított iráni diák esete. Válaszadók a megszólalás sorrendjében: Kádár András Kristóf, a szervezet társelnöke, Léderer András főmunkatárs, Zádori Zsolt sajtós munkatárs. 

Immanuel Kant (1724–1804) – mint a felvilágosodás korában annyi más filozófus – enciklopédikus elme volt. Nem csak azért, mert elképesztően sokat tudott, de azért is, mert mindenről volt véleménye, legalábbis mindenhez hozzá akart szólni, rendíthetetlenül bízott az ítélőképességében. Így az sem véletlen, hogy a „königsbergi bölcselő” ma bogaras fickónak tűnne számunkra. Úgy képzelte például, a poloskák csak fényben szaporodnak, ezért soha nem engedte, hogy hálószobája spalettáját kinyissa hű szolgája, Lampe. Kant sem volt tehát mindenben tévedhetetlen. De az emberi jogi szemlélet megalapozásában elévülhetetlen érdemei vannak.

Szemérem elleni vétség miatt jogerősen 200 pengő pénzbüntetésre ítélték Tersánszky Józsi Jenő írót (1888–1969). A Budapesti Királyi Ítélőtábla szerint a vétséget irodalmi szövegével követte volna el, amelyet a Szép Szóban adott közre 1936-ban.

(Hangos változat, podcast itt.)

Az Alkotmánybíróságnak (AB) kiemelt szerepe volna a jogállam és a polgárok szabadságjogainak védelmében különleges jogrend idején. Ehhez képest az AB elnökének új utasítása még inkább megnehezíti, hogy a jogszabályok vagy bírói döntések alkotmányossági felülvizsgálata hatékony legyen. Az utasítás szűkíti a vitára adott teret, és lehetővé teszi, hogy még az eddigieknél is rövidebb indokolással utasítsák vissza az alkotmányjogi panaszokat. Ez különösen aggasztó, amikor a kormány rendelettel írhat felül bármilyen törvényt.

Marcus Tullius Cicero (i. e. 106–43) állambölcseleti munkássága részben saját politikai sikertelenségének köszönhető. Ettől még ma is érvényes megállapításai vannak emberi méltóságról, jogállamról, a hatalom korlátairól, az állam és a nép viszonyáról. Hogy mi köze van Cicer ónak április huszadikához? Annyi már igaz, több fontos levele született vagy születhetett ezen a napon – de persze, más napokon is. Cicero nem maradhat ki egy ilyen összeállításból – ezen a napon jött el az ideje, hogy írjunk róla.

A lengyel példa ragadós volt. 1989 tavaszán már mind az MSZMP, mind az ellenzék oldalán egyre több szó esett valamiféle „nemzeti érdekegyeztetésről” az egyre mélyülő politikai és gazdasági válság kezelése érdekében, illetve a demokratikus átmenet előkészítésére. Március 30-án az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) levelet írt a pártvezetésnek, hogyan képzeli a tárgyalást. Április 8-án pedig az állampárt néhány szervezettel össze is ült, de az ellenzék fő erői távol maradtak. Nem kívántak besétálni a csapdába. Április közepére azonban az is világos volt már, nincs mire várni, az ország konstruktivitást és eredményeket akar.

Tartalomhoz a forma. Ennek a kormányzati törekvésnek az egyik jelentős állomása volt az Alaptörvény elfogadása. Természetesen nem szépészeti szempontok voltak mérvadók, nem erre szolgált az „alkotmányozás”, azaz az új, egypárti alkotmány áterőszakolása. Más miatt kellett. Jó húsz éven át a tisztán politikai kormányzásnak korlátot jelentett az alkotmány és az alkotmányos rend, elsősorban az Alkotmánybíróság. Eztán már a kormánynak a kiiktatott vagy kézben tartott „fékekkel és ellensúlyokkal” érdemben nem kellett számolnia. Illiberális tartalomhoz megszületett hát az illiberális forma, amely jobban kézhez simul, mint a korábbi.

(Hallgasd meg kalendáriumi bejegyzésünket a Soundcloud-on!)