Helsinki Figyelő


A költő rövid élete során számos alkalommal került összeütközésbe a törvénnyel.

Pákozdy Ferenc, Gereblyés László, Illyés Gyula, Szántó Imre, József Attila és Székely Béla egy 82 évvel ezelőtti csillebérci kiránduláson
 

"Ha már a korszellem a költő alkotását nem a költészet, hanem a büntetőtörvénykönyv szabályai szerint mérlegeli, önmaga ellen követ el merényletet" - jegyezte meg a poéta ügyvédje, Melléky Kornél.

József Attilát rendszerint "izgatás bűnével" vádolták. A vádhatóság szerint izgatott ő szemérem, társadalmi osztály ellen, állam- és társadalmi rend felforgatása érdekében, de gyalázta az istent sajtó útján, okozott verseivel közbotrányt, a halálbüntetés elleni röpiratot terjesztve, Sallai és Fürst statáriális kivégzése ellen tiltakozva pedig vétséget követett el a magyar állam és a magyar nemzet megbecsülése ellen. Ítélték ők pénzbüntetésre, felfüggesztett szabadságvesztésre és kapott elzárást is. A költő pereiről pazar összeállítást készített Budapest Főváros Levéltára.

Néhány bíróság elé citált verssor József Attilától:

Le a kapitalizmussal! Hatalmat, húst a dolgozóknak!...
A tőke szennyében gázolunk, kedves fegyverünk böködi
tomporunkat -

(Szocialisták)

Majd megbékülünk; szellent rám nagyot
- Dagadtabb, mint a dongó - fölnevet,
Combom csapkodja, Gogo-z meg gagyog,
Öklével birizgálja fejemet.
Mint bunda, alszunk, lévén részegek.
S kelünk. Korog a hasa. Kényesen
Fölmászik rám, nyögök keservesen,
A deszkánál is laposabbra nyom,
Ledérkedéssel tönkre így teszen
E bordélyban, hol szállásunk vagyon.

(Ballada a vastag Margot-ról)

S munkámban, Uram, érek annyit, mit te
nagy passziódban és a lelkem is
részed lesz nemsokára s a legszebb fényt
hintve,

a szemed lesz, hogy mindent láss meg itten.
Bizony mondom, még nincsen is szemed,
most nem látsz. Lennél immár igazságos,
Isten!

Fáradt baromként reszket lelke, teste,
fél-munkát végző társak röhögik
s feszül, mert tudja – reá korábban jön
este.

Nagy, roskadt lelke igéket emel még
s kilógatja fakult, sápadt szivét,
mint akasztott ember szederjes, szürke
nyelvét.

(Lázadó Krisztus)

Gondoljatok a büdös kiblire,
mely ködgomolyban küld új nyavalyát.
Adjatok szappant, lóhúst s télire
apadt testünkre adjatok ruhát.
Küldjetek könyvet, bármily ostobát,
mert megőrjít a patkánypuha éj,
az asszony nélkül gyötrő szenvedély.
Enyhítsd kínunk, ha munkás vagy s szabad,
Elvtárs, hisz te vagy a Vörös Segély!
Testvér, segítsd a lebukottakat.

Küzdtünk híven a forradalomért,
nem halhatunk meg, élnünk kell tovább.
Zizegve várnak a röpcsik, a hék
s éhbérrel várnak mind a burzsoák.
A mozgalom vár, munka és család,
míg megbukik a kizsákmányolás,
a sarló villan, sújt a kalapács
s börtönről, gyárról lehull a lakat.
Éljen a Szovjet, a munkástanács!
Testvér, segítsd a lebukottakat.

(Lebukott)

Elnézést azért, hogy a költészet napján is csak prózai, sőt drámai helyzetünkre tudunk gondolni, az Alaptörvény 4. módosítása ugyanis újra lehetővé teszi az ilyesféle abszurd büntetőperek felélesztését. "A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére" - rendelkezik az új alkotmányos szabály. A nemes cél szerencsétlen megfogalmazása utat nyit a sanda szándékú jogalkotásnak.

Jogi úton fel lehet-e lépni Bayer Zsoltnak vagy bárki másnak a cigányellenes uszítása, izgatása ellen? A hazai gyakorlat azt mutatja, hogy nem. A reménytelen helyzetben némi reményt adhat egy másik újnáci ellen folyó per.

[caption id="attachment_1271" align="aligncenter" width="560" caption="Jean-Michel Basquiat: Halállovas (1988). Szőrin üli"][/caption]

Bayer Zsolt gyűlöletkeltő és hazug cikket írt a cigányokról. Ezen a tényen, a szerző bestialitásán és szövege brutalitásán az az izzadságos magyarázkodás sem segít, amit ma közölt tőle a Magyar Hírlap. A publicista azzal kíván menekülni a pácból, hogy elbagatellizálná mondandójának lényegét, miszerint cikkét szándékosan írta túl, és dehogy akar ő cigányokat bántani vagy legyilkoltatni, csak arra vágyott, hogy „ne lehessen tovább hajókázni a politikai korrektség és a semmittevés langyos és büdös tavacskáján”. Széles Gábor laptulajdonosnak és Stefka István főszerkesztőnek a politikai vádaskodáson túl pedig csak annyi a mondanivalója, hogy a lap főmunkatársának írása publicisztika, márpedig „a vélemény szabad”.

Nem világos, miért változna meg egy ártó cselekmény megítélése attól, hogy az imposztor később zavartan kijelenti, azt valójában polgárpukkasztásnak vagy meghökkentésnek szánta. Fogadkozzon bármennyire, a sértettnek az csak pofon marad.

Jelen esetben Bayer megsértette a magyar nemzet részét képező hazai cigányságot, amikor azt állította: a romák jelentős része „nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen.” Merthogy „a cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik”. De még ennél is tovább ment. „Az állatok meg ne legyenek. Sehogyan se. Ezt kell megoldani – de azonnal és bárhogyan!” – zárja iszonyú mondandóját. És most azzal védekezik, mint annyi más rajtakapott, de berezelt szájhős, hogy idézzék őt pontosan, ne a szövegösszefüggésekből kiemelve. Pedig az írás mondandója mindenki számára világos. Cikke első részében a romák „jelentős részét” azonosítja az állatokkal, mégpedig mindjárt olyanokkal, amelyek emberekkel való együttélésre alkalmatlanok, tehát nem kedves és hasznos kutyákkal, macskákkal, lovakkal, hanem kártevőkkel, élősködőkkel, majd a cikk végén már csak azért fohászkodik, hogy ezek az állatok ne legyenek, ezt kell megoldani azonnal és bárhogyan.

Kígyók és csótányok

A szövegértelmezés nem könnyű dolog, még egy egyszerűnek látszó szövegnek is sok-sok olvasata lehetséges. De a végletekig nem lehet szétrelativizálni a szót és a szöveget, a kontextus ismerete ugyanis a legtöbbször világossá teszi a jelentést. A „végső megoldás” mást jelent egy válóperes ügyvéd, mint egy náci szájából. Az 1994-es ruandai népirtás idején az Ezer Domb Földjének Rádiója Simon Bikindi énekét harsogta, amiben a hutu sztár a „gyűlölt hutukról” dalolt. Mindenki jól tudta, a gyilkoló hutuk és a menekülő tutszik is, hogy „szereplíráról” van szó: Bikindi dala arról szólt, mit gondolhatnak szerinte a tutszi törzsbeliek a hutukról, ami meghozta utóbbiak harci kedvét, végletekig fokozta vérszomját. Ugyanebben a rádióban legtöbbször nem beszéltek direkten a tutszik kiirtásáról, hanem a „magas fák kivágására” vagy „a munka” elvégzésére buzdították a hallgatóságot. És mint annyi más népirtásnál, itt sem nevezték néven a gyűlölt kisebbséget, hanem emberi mivoltuktól megfosztva állatoknak, kígyóknak és csótányoknak titulálták őket, akiket nem bűn, sőt Istennek tetsző eltaposni. Mindenki tudta, mindez mit jelent. 800 ezer halott és több millió földönfutó óta mi is tudhatjuk.

Bikindi és rádiós kollégái közvetlenül nem vettek részt a vérengzésben, bozótvágó pangáik senki életét nem oltották ki, de uszítókként hozzájárultak a polgárháborús hisztéria kialakításához és fenntartásához. Az ENSZ nemzetközi törvényszéke bűnösnek találta őket. A bűnbánó, az utolsó szó jogán dalra fakadó, a szeretetről és békességről hozsannázó Bikindi 15 évet kapott.

Gaz és szenny

Nálunk nincsen polgárháború, nincsen népirtás, Európában élünk. Mégsem mondhatjuk, hogy a társadalom védve van a gyűlöletbeszéd jelentette veszélyektől. Saját múltunk és a délszláv háborúk is arra intenek, hogy ne vegyük félvállról a problémát.

De mi akkor a teendő, ha két olyan különösen fontos és védendő emberi jog ütközik egymással, mint a szólásszabadság és az emberi méltóság? A polgárok egyik csoportját gyalázó, sőt őket létükben fenyegető nagy nyilvánosság előtt képviselt véleményt is megilleti-e védelem, vagy éppen ellenkezőleg nincsen-e sürgős tennivalója vele szemben az államnak? Efféle kérdések is megfogalmazhatók Bayer Zsoltnak a minap megjelent gyűlöletcikke nyomán.

– Aki ilyet ír, az gazfickó, az az újság meg, amelyik ezt közli, az szennylap – nyilatkozta Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke. Ám azonnal hozzátette: jogállamban a gazfickókat is megilleti a szólásszabadság és mindenféle újság megjelenhet. Mármost milyen következményei lehetnek mégis az efféle förtelmes, közösségellenes gondolatoknak a megfogalmazójukra nézve? Hogy az a párt, amelyiknek alapítója, egyben civil védelmezője, józanságra inti-e majd őt, nem tisztünk latolgatni – bár már eddig is számtalanszor megtehette volna az ötös számú tagkönyv tulajdonosával, s ha meg is történt, látszatja, sajnos, nem volt. A mai cikke alapján Bayer feltámadó felelősségérzésére is aligha apellálhatunk. Minket „»jogvédő« gazemberként” nyilvánvalóan a jogi következmények érdekelnek leginkább. Végül is egy visszaeső szellemi kútmérgező esetében ésszerűnek tűnik felvetni, ha már a környezete nem akadályozza meg őt, szankcionálható-e kárhozatos tevékenysége jogilag, nehogy mások is kedvet kapjanak a gyűlöletkeltésre, csőcselékszervezésre.

Polgárjogi úton

Az egyik lehetőség elsősorban az olyan helyeken dívik, ahol a szólásszabadság kiemelt védelmet élvez és a szélsőséges vélemények közlése gyakorlatilag semmilyen büntetőjogi korlátba nem ütközik. Ott a sértetteknek módjában áll személyiségi jog megsértése miatt a gatyát is leperelni az ellenük uszító és róluk valótlanságokat állító alperesről. Ehhez az kell, hogy a bíróságok elismerjék, hogy az adott közösség tagjára „átsugárzik” az általánosságban megfogalmazott rágalom.

Nálunk egyelőre nincs így. A bíróságok eddig úgy értelmezték a Polgári Törvénykönyv hatályos szabályait, hogy a bizonyíthatóan roma, zsidó vagy meleg felperesek sem jogosultak kártérítésre a közösségüket gyalázó szövegek miatt. A jövőben ez megváltozhat, ha az új Ptk.-t elfogadják, egy kormánypárti módosító ugyanis így szól: „Az egyén személyiségét meghatározó közösséget érő jogsérelem esetén a közösség bármely tagja jogosult személyiségi jogot érvényesíteni, feltéve, hogy a jogsérelem alkalmas arra, hogy a közösség tagjaiban megalapozottan fenyegetettség érzését keltse.” Mondani sem kell, hogy ez áttörést jelentene a mai siralmas gyakorlathoz képest. Igazság szerint a fordultra már évekkel ezelőtt sor kerülhetett volna, ha Sólyom László köztársági elnök nem küldi meg előzetes normakontrollra a baloldali többség által elfogadott rendelkezést vagy legalább a „sürgősséggel eljáró” Alkotmánybíróság 2008 novembere óta talál némi időt a megvitatására.

Büntetőjogi úton

Számos erős demokráciában, annak ellenére, hogy fontos értéknek számít a szólásszabadság, a büntetőjog mégis szankcionálja a gyűlöletbeszédet. Többnyire történelmi tapasztalatok és elővigyázatosság késztette a törvényalkotókat arra, hogy közbűnténynek tekintsék az emberi méltóságot súlyosan sértő, gyűlöletkeltő vélemények hangoztatását és terjesztését.

A gyűlöletbeszédet, a gyűlöletre uszítást a magyar Btk. 269. §-a közösség elleni izgatásnak nevezi, és 1999 óta úgy rendelkezik, hogy aki nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzet vagy valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Bár a rendelkezés hatályos és uszító szövegek is szép számmal születnek, efféle bűncselekmény tárgyalásáról nem kapunk hírt. A Legfelsőbb Bíróság elvi büntető határozatai kimondják, hogy a fenyegetettségnek nyilvánvalónak és közvetlennek kell lenni ahhoz, hogy az uszító vélemény büntethető legyen. Ezt valóban mindaddig rettentő nehéz megítélni, amíg maga az uszítás célt nem ér és a csoportot fizikai támadás nem éri. Mindezzel együtt feltűnő, hogy például 2011-ben összesen 30 izgatás miatt tett feljelentés egyikében sem emeltek vádat, és 2012 első félévében is ugyanez az „eredmény” született mind a 25 feljelentés nyomán.

Mint ismeretes, az ügyészség megszüntette a nyomozást Tyirityán Zsoltnak a 2011-es Magyar Szigeten elmondott beszéde miatt is. A Betyársereg vezetője a gerilla-hadviselésről értkezett és színes bőr láttán a gépkarabély elsütő billentyűjének elhúzására buzdított. Mindez az ügyészség szerint olyannyira „abszurd fikción alapul”, hogy nem kell komolyan venni. Ugyanúgy, ahogy a fajvédő „csapongó előadásának” más súlyos kijelentéseit sem.

A kockázat el van vetve

Való igaz, valamivel könnyebb a felelősség megállapítása, ha az abszurd fikció valóra válik és a támadás bekövetkezik – csakhogy akkor már más, súlyosabb bűncselekményről, közösség tagja elleni erőszakról (Btk. 174/B §) szól a fáma, ahol a demagógot majd mint felbujtót lehet megbüntetni. Nagy kérdés, mégis minek van egy olyan Btk.-rendelkezés, amely praktikusan és potenciálisan egy súlyosabb elkövetést előzne meg, de nem lehet alkalmazni.

Ki lehet tehát mondani, ma Magyarországon az uszító gyakorlatilag nem vállal jogi kockázatot. – Minek már finomkodni, miért csak gyakorlatilag? – kérdezhetik. Ennek az az oka, hogy a Helsinki Bizottság gyakorlatában akad egyetlen olyan izgatási ügy, ami eljutott vádemelésig. Polgár Tamás, a Tomcat néven ismeretes blogger 2009. június 16-án egyebek mellett arról írt, hogy „olyan légkört kell teremteni Magyarországon, ami a cigányok számára elviselhetetlen. El kell őket nyomni, ki kell szorítani a közéletből, a kultúrából, és mindenféle etnikai jellegű megnyilvánulásukat kíméletlenül elfojtani. Meg kell roppantani a gerincüket. […] Ne sírni tessék, hanem keresni a lehetőséget az ellencsapásra. A ti utcasarkotokon tán nem ácsorog egy drapp galeri? Szedjetek össze húsz embert, menjetek le, és egy szó nélkül verjétek szét őket.”

És hát rendhagyó módon a Helsinki Bizottság és más szervezetek (CFCF, NEKI, TASZ) feljelentése alapján Polgár ellen vádat emeltek. Tárgyalás szerdán, azaz holnap reggel fél 9-kor a PKKB-n (296. tárgyaló). Joggal kérdezhetik, akkor meg miért nem jelenti fel a Helsinki Bizottság Bayert? Nem titok, hosszasan vitatkoztunk róla, míg végül a lelombozó statisztikák meg a rossz tendencia (Tomcat ügye még 2009-es, Tyirityáné 2011-es) miatt úgy döntöttünk, hogy nem fordulunk ügyészséghez. Nem akarjuk, hogy az egyébként is a szólásszabadság és a tabudöntögetés bajnokának szerepében tetszelgő Bayernek pecsétes papírja legyen arról, hogy ilyesmiket írhat következmények nélkül. Ha a jog nem segít, a megvetés és bojkott még mindig megmarad.

Zádori Zsolt

süti beállítások módosítása