A Magyar Helsinki Bizottság munkatársainak november 16-i „kollektív olvasói levelét” ma jelentette meg a Népszabadság nyomtatott változata. A szövegközlés korrekt. A megbírált cikk egyik újságírójának válaszából mégis arra következtetünk, korai lenne még megnyugodni.
[caption id="attachment_1178" align="aligncenter" width="560" caption="H. Daumier: Menekültek"]
[/caption]
Abban bízunk itt a Helsinki Bizottságnál, hogy a minőségi sajtó (pontosabban, hogy ne általánosítsunk, a minőségi sajtótermékek túlnyomó többsége) mihamarabb megérti, mennyire súlyos probléma az, hogy a menedékkérőket Magyarországon sokszor fogdába zárják és fogvatartásuk körülményei rémisztőek. Ennek érdekében monitorozzuk az őrzött szállásokat, biztosítunk jogsegélyt a külföldi őrizeteseknek, apellálunk hazai és nemzetközi fórumokhoz, illetve fordulunk szerény lehetőségeinkhez képest a lehető legnagyobb nyilvánossághoz, vagy olykor ezért vitatkozunk a sajtóval. Nem a „ xenofób olvasatot” tesszük szóvá (tudjuk jól, az nagyjából mindennek, még a legempatikusabb írásnak is lehet, csak xenofób olvasó kell hozzá), hanem a szándékos vagy szándéktalan, nyílt vagy sugallt, de minden esetben kártékony és buta idegenellenességet.
Íme a levélváltás:
I. Az olvasói levél
Tisztelt Szerkesztőség!
A Magyar Helsinki Bizottság menekülőkkel foglalkozó és őrzött szállásokon jogi segítséget nyújtó, azokat rendszeresen monitorozó jogvédő szervezet. Mint ilyen, nagy örömmel fogadjuk, ha sajtó az idegenrendészeti őrizet kevés publicitást kapó, ám súlyos emberi jogi és humanitárius problémáival foglalkozik. Sajnos az internetes oldalukon és nyomtatott újságukban a nyírbátori őrzött szállásról 2012. november 12-én megjelent cikkükkel (Börtönből börtönbe a „szabad világban”) több gond is akad:
1. A cikk eleje egy beszélgetést rögzít, amelyet egy kurd nemzetiségű menedékkérővel folytattak. A szerzők nyilvánosságra hozzák a férfi nevét és menekülési történetének kiragadott részleteit. Mindennek igazságtartalmát a cikk írói egy internetes kereséssel próbáltak meg ellenőrizni.
Kénytelenek vagyunk megemlíteni azt az eszerint a lap munkatársai előtt ismeretlen tényt, hogy a menekültek hazájukat üldöztetés miatt hagyják el, tipikusan elnyomó rezsimek, terrorizmus és háborúk elől mentve életüket. Aki állami üldöztetéstől tart (és a cikkben szereplő kurd férfi ilyen), azt veszélybe sodorja nevének felelőtlen nyilvánosságra hozatala, nem is beszélve arról, hogy már annak is súlyos következményei lehetnek, ha egy török állampolgárról kiderül, hogy külföldön menedékjogot kér. Szükségesnek tartjuk tehát, hogy az interjúban szereplő személy adatait a neten legalább utólag felismerhetetlenné tegyék.
Az írásban nem esik szó róla, de a strasbourgi bíróság tavaly és idén már három esetben marasztalta el Magyarországot menedékkérők jogellenes és önkényes fogvatartása, azaz idegenrendészeti őrizete miatt, feltehetően nem véletlenül. Így – bár az ügy pontos körülményeit nem ismerjük – akár még az is előfordulhat, hogy az interjúalany fogvatartása is ab ovo sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét.
2. A kurd férfivel való találkozásból a szerzők messzemenő következtetéseket vonnak le: „Mit gondoljak hát róla és a történetéről? Ez azért fontos kérdés, mert úgy tűnik: Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa a nyírbátori őrzött szálláson végzett ellenőrzése során talán túlzott hitelt adhatott egyes őrizetesek szavainak.” Az egyes személyben morfondírozó szerzőpárt a röpke beszélgetés arról győzte meg, hogy a nyírbátori körülményeket többször, több forrásból és tüzetesen kivizsgáló ombudsman bizony tévedett, de ők átlátnak a szitán. Mi mégis inkább az ombudsmannak hiszünk. Ha a török állampolgár, tegyük fel, hazudott az újságíróknak, abból még egyáltalán nem következik, hogy az ombudsmant mindenki átejtette, tehát jelentése elhibázott lenne. Mint ahogy az pedig különösen nem, hogy ezeknek az embereknek börtönbe zárva kell várakozniuk.
3. A szerzők beletekintenek egy reprezentatívnak beállított panaszba is, amelyet Rácz István százados, az őrzött szállás parancsnoka bocsát rendelkezésükre. Csakhogy a panaszos írásos hozzájárulásának hiányában harmadik, kívülálló személyként semmilyen joguk nincs ahhoz, hogy panasz tartalmát megismerjék, az ugyanis tartalmától függetlenül személyes adat. Azt a Big Chiefnek nevezett parancsnok sem adhatta volna kezükbe, bármennyire „big” és bármekkora „chief”. A panaszban az egyik őrizetes „luvnyát” követelt magának. Bár tény, hogy bizonyos emberi szükségleteket a fogvatartás alatt kényszerűen háttérbe kell szorítani, az őrzött szállásokat rendszeresen látogató női kollégáink az elmúlt több mint tíz évben egyetlen esetben sem kaptak semmilyen, akárcsak áttételesen is pikánsnak nevezhető célzást sem.
4. A netes változatot egy fotó illusztrálja olyan aláírással, mintha az egy „panaszládát” ábrázolna, de valójában a képen egy teli szemetelt csikkgyűjtő szerepel. Ebben van némi igazság, mivel a pikli tartalmának sorsa néha valóban nem sokban különbözik a valódi panaszokétól, amelyeket – mindenféle átvételi elismervény nélkül – egy kartondobozba lehet bedobni.
A nyírbátori helyzet árnyaltabb megismerése érdekében ajánljuk szíves figyelmükbe legutóbbi jelentésünket, valamint alaposabb felkészülés érdekében a menedékkérőkről újságíróknak készített segédletünket, s egyebekben is készséggel állunk a jövőben kollégáik rendelkezésére. (Hogy nem lehetetlen a tájékozódás, azt Révész Sándornak a témáról a Népszabadságban két nappal később megjelent cikke, Nyomottak vagyunk is bizonyítja.)
A bírált írás xenofób sugallatai miatt nem kívánunk ízlésvitába bocsátkozni, noha úgy látjuk, a bulváros stílus éppen azt nehezítette meg, hogy az olvasók megértsék a menekülők fogvatartásának problémáját.
Tisztelettel:
a Magyar Helsinki Bizottság munkatársai
II. Kácsor Zsolt válasza
1. A cikkben szereplő férfi saját maga kérte, hogy írjam le s tegyem közzé a nevét, így a nyilvánosság elé lépve szeretett volna segítséget kérni. Ezt emberségből megtettem.
2. Nem „röpke” beszélgetést folytattam egyetlen kurd férfival, hanem hosszabban beszélgettem legalább tíz emberrel, köztük olyanokkal, köztük olyanokkal, akik közül egyesek több mint fél éve tartózkodnak ott. Mindenki esetében rákérdeztem az ombudsman állításaira - a cikkből kiderül a válaszok tartalma. Azt írtam le, amit hallottam. Hogy ez nem találkozik az MHB tetszésével, nem az én dolgom.
3. Nem állítottam be reprezentatívnak a panaszládában talált panaszt. Arról nem tudtam, hogy nem lett volna jogom megnézni, erre a szállás vezetése nem figyelmeztetett. Ettől függetlenül nagyon örülök neki, hogy elolvashattam.
4. A leghatározottabban visszautasítom, hogy írásomnak xenofób olvasata volna. A Magyarországon sajnos gyakran tapasztalt idegenellenességet nemhogy nem osztom, de riasztónak, elítélendőnek és embertelennek tartom.
Nagybátyja azonban nem bánt jól vele, az árvasága miatt neki járó pénzből nem költött rá, és már gyermekként dolgoznia kellett. Önálló csak akkor lett, mikor nagybátyja lányát, Malihát feleségül vette, és az immár apósává is vált nagybátyja nyomása ellenére visszaköltöztek Ghazniba. Feleségével boldogan éltek, 1999 és 2008 között egy lány és négy fiúgyermekük született. Felesége a gyermekeket nevelte, Mustafa képeket festett, a gyümölcsös és az autókereskedés bevételeiből nélkülözés nélkül megéltek.
