Helsinki Figyelő

Ötszáz embert végeztek ki közvetlen közelükben az Iszlám Állam terroristái. Két hete indultak neki az útnak azok a szíriai kurd családok hat gyerekkel, akik már nem bírták tovább, és Európában keresnek menedéket. Nekik megfelelne akár Magyarország is, ám menedékjog helyett büntetőítélet, kiutasítás és fogvatartás lett osztályrészük. A Helsinki Bizottság ügyfeleinek helyzetéről ügyvédjük számol be.

kobani2.jpg

Pusztítás szíriai kurd területen, Kobani városában

tovább

Korábban két felvonásban is elemeztük (ebben és ebben), milyen emberi jogi problémák fakadnak a rossz szabályozásból. A tízedik napja folyó büntetőperek tanulságai igazolták balsejtelmeinket, mert valóban hatékony garanciák nélküli statáriális jellegű eljárásokban, futószalagon folyik a menekülők megbüntetése. A bűnük annyi, hogy útjuk során átlépik a szerb–magyar határra telepítet határzárat. A hatóságokat és a bíróságot nem érdekli, miért kényszerültek erre.

hatarzar_1.jpg

tovább

A bíróság szerint rendben volt, hogy a rendőrök nem intézkedtek a devecseri cigányellenes attaknál. A Helsinki Bizottság szerint meg nem, ezért a strasbourgi bírósághoz fordult. 2012 augusztusában szélsőjobbos támadók szidalmazták és fenyegették a helyi romákat. A cigány portákat és az ott lévőket meg is dobálták, de a rendőrség senkivel szemben nem intézkedett. Két roma sértett beperelte a rendőrséget a mulasztásért.

Ma a Kúria jogerősen úgy ítélt, a rendőrség nem mulasztott. Tóth Kincső tanácsa szerint összeségében nem volt békétlen a rendezvény, ezért nem kellett feloszlatni a felhergelt és erőszakos tömeget.

A Helsinki Bizottság ezzel szemben fenntartja, hogy - mint felvételek és tanúvallomások igazolják - a tömeg nem csak fenyegetően lépett fel a romákkal szemben, de testi épségüket is veszélyeztette, és foglyul ejtette őket portáikon. A Magyar Gárdát ennél közvetettebb okok miatt tiltották be. A mostani ítélet rendkívül rossz üzenet a társadalomnak, mert zöld utat biztosít a gyülekezési jog mögé bújó, csoportosan és felfegyverkezve elkövetett gyűlölet-bűncselekményeknek, valamint felmentést ad az ilyen ügyekben passzívan maradó rendőrségnek. Egyben azt üzeni a 700 ezres magyarországi cigány közösségnek, az állam nem védi meg őket.

Kádár András Kristóf ügyvédnek, a Helsinki Bizottság társelnökének a bíróság mai tárgyaláson elmondott beszédet közöljük.

 

tovább

Huszonhat év után szeptember 15. után országunkban megszűnt a menedékjog. Magyarország nem csak nem ad védelmet a hozzá fordulóknak, és be sem engedi őket területére, és akik mégis bejutnak ide, őket statáriális eljárásban utasítják el, büntetik meg. Sokan vélik úgy, ami most a menekülőkkel a „senkiföldjének” titulált szerb–magyar és a Sinistra körzetnek nyilvánított Dél-Alföldön tesznek, az a magyar polgárok érdekében történik, de legalább is a változásokhoz nincsen különösebb közünk. Tévednek. A helyzet az, hogy az új, viszolyogtató törvényi rendelkezések és felhatalmazások ellenünk, országlakosok ellen is irányulnak, továbbrombolják az állam szabályok uralta és kiszámítható működést, lezüllesztik a jogalkalmazó szerveket, önkényesen korlátozzák szabadságjogainkat. A Magyar Helsinki Bizottság összefoglalja, mi változott, mi romlott el, kedd óta, hogyan működik a „letérített jog”.

A Helsinki Bizottság a Menedék Migránsokat Segítő Egyesülettel szerdán közös állásfoglalásban bírálta az új igazságtalan és embertelen menekültügyi szabályozást, valamint a hatóságok gyakorlatát. Ahogyan írtuk: „A feltorlódó sokaságban – okkal – nőni fog a feszültség.” Azóta könnygázt és vízágyút is bevetettek a határnál rekedt külföldiek ellen. A közvéleményt most leginkább ez izgatja. Az ügyről közleményt adtunk ki.

Fontosnak tartjuk azonban azt is, hogy a figyelem előtt rejtve maradó, de tömegek sorsát alapvetően befolyásoló változásokról is véleményt nyilvánítsunk. Így a szerdai közös nyilatkozathoz kiegészítésül „hibalistát” készítettünk: melyek azok a pontok az új regulákban, amelyek a leginkább sértik a más jogszabályokban garantált, legalább is deklarált jogokat.

menedekjog.jpg

tovább

Az LMP „válsághelyzet eseténlehetővé tenné a menedékkérők nyomkövetését, mert megengedhetetlennek tartják, hogy az állam nem tud semmit hollétükről. Ilyen berendezéssel figyelnék meg azokat, akiknek egy hónap alatt nem sikerült lefolytatni a menekültügyi eljárását. Mindez drága és kivitelezhetetlen ötlet.

nyomkereso.jpg

tovább
süti beállítások módosítása