A lengyel példa ragadós volt. 1989 tavaszán már mind az MSZMP, mind az ellenzék oldalán egyre több szó esett valamiféle „nemzeti érdekegyeztetésről” az egyre mélyülő politikai és gazdasági válság kezelése érdekében, illetve a demokratikus átmenet előkészítésére. Március 30-án az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) levelet írt a pártvezetésnek, hogyan képzeli a tárgyalást. Április 8-án pedig az állampárt néhány szervezettel össze is ült, de az ellenzék fő erői távol maradtak. Nem kívántak besétálni a csapdába. Április közepére azonban az is világos volt már, nincs mire várni, az ország konstruktivitást és eredményeket akar.

Tartalomhoz a forma. Ennek a kormányzati törekvésnek az egyik jelentős állomása volt az Alaptörvény elfogadása. Természetesen nem szépészeti szempontok voltak mérvadók, nem erre szolgált az „alkotmányozás”, azaz az új, egypárti alkotmány áterőszakolása. Más miatt kellett. Jó húsz éven át a tisztán politikai kormányzásnak korlátot jelentett az alkotmány és az alkotmányos rend, elsősorban az Alkotmánybíróság. Eztán már a kormánynak a kiiktatott vagy kézben tartott „fékekkel és ellensúlyokkal” érdemben nem kellett számolnia. Illiberális tartalomhoz megszületett hát az illiberális forma, amely jobban kézhez simul, mint a korábbi.

(Hallgasd meg kalendáriumi bejegyzésünket a Soundcloud-on!)

Kambodzsa sohasem volt túl szerencsés hely. Az 1970-es években viszont különösen kijutott neki a rosszból. A vörös khmerek öt éven tartó uralma alatt volt a legrosszabb, maga a földi pokol. Pol Pot (1925–1998) rezsimje mintegy kétmillió ember haláláért felelős, az akkori lakosság negyedét pusztította el ez az eszement kommunista és nacionalista elemekből összegyúrt ideológia és pusztító gyakorlata.

(Kalendáriumi bejegyzésünk meghallgatható a Magyar Helsinki Bizottság Soundcloud csatornáján.)

Az afganisztáni háború-polgárháború tizennegyedik évében mudzsahedek (mudzsáhidok, modzsáhedek, mudzsahedinek, modzsáhedinek stb.), szóval iszlamista erők foglalják el Kabult, az ország fővárosát. Ezzel megdöntik a szovjetek kreatúrájának, Mohammed Nadzsibullah elnöknek a világi hatalmát. „Mellesleg” végérvényesen véget ér a hidegháború.

Myra Colby Bradwell (1831–1894) politikai aktivista, lapkiadó – és egyben az Egyesült Államok első női ügyvédje is volt. Hogy utóbbi hogyan jött össze neki, miközben több amerikai jogász nő előbb lehetett ügyvédi kamarai tag, mint ő, erről szól posztunk. Küzdelmét, hogy egyenlőnek ismerjék el férfi jogász kollégái és az állam, egész felnőtt életében vívta. Szenvedélyes, tartásos civil jogvédő volt, aki kiállt magáért és nőtársaiért.

(Hangos változat, podcast itt.)

A bíróság elutasította egy nálunk tanuló, negyedéves iráni gyógyszerész hallgató kérelmét. Az kérte, hogy ne deportálják Magyarországról hazájába, a koronavírus-járvány egyik gócpontjának számító Iránba. A Magyar Helsinki Bizottság ügyfele nem követett el semmi törvénybe ütközőt, és valójában a hatóságok sem mutattak be semmilyen bizonyítékot. Mégis még a büntetőeljárás lezárulta előtt mindent megtesznek azért, hogy mihamarabb kizsuppolhassák innen. Nem számítanak a tények, a bizonyítékok hiánya, az abszurd vádakat cáfoló bizonyítékok sora, az ártatlanság vélelme, de még maga a nyilvánvaló ártatlanság sem, csak a hatalom nyers akarata. Semmi kétségünk: egy politikai indíttatású koncepciós eljárás áldozata ügyfelünk.

Közérdekű információ indokolatlan visszatartása a véleménynyilvánítási szabadság jogellenes korlátozását jelenti – szögezte le az Emberi Jogok Európai Bírósága. Az ítélet úttörő jelentőségű volt, mert a bíróság története során első alkalommal kapcsolta össze a tájékozott vélemény alkotásának szabadságát a közérdekű adatok megismerésének jogával.  A TASZ európai súlyú ügyben képviselte a polgárok szabadságjogát. Hét év múlva majd egy újabb strasbourgi ítélet teszi aztán véglegessé, hogy az információszabadság európai alapjog. Történetesen abban az ügyben a Magyar Helsinki Bizottság volt a panaszos.  

Fia, az extravagáns Fela Kuti, akit az afrobeat megteremtőjeként és legnagyobb hatású figurájaként ismerünk, világhírű lett. Funmilayo Ransome-Kuti (1900–1978) azonban a maga jogán is kivívta a világ, különösen Afrika megbecsülését. Egészen kivételes életút az övé: nigériai fekete nőként előbb országa függetlenségéért küzdött, majd a nők egyenlőségéért, jogaiért. Kétszeresen is szabadságharcos volt.