Myra Colby Bradwell (1831–1894) politikai aktivista, lapkiadó – és egyben az Egyesült Államok első női ügyvédje is volt. Hogy utóbbi hogyan jött össze neki, miközben több amerikai jogász nő előbb lehetett ügyvédi kamarai tag, mint ő, erről szól posztunk. Küzdelmét, hogy egyenlőnek ismerjék el férfi jogász kollégái és az állam, egész felnőtt életében vívta. Szenvedélyes, tartásos civil jogvédő volt, aki kiállt magáért és nőtársaiért.
(Hangos változat, podcast itt.)
Emlékét 1994-ben örökítették meg a washingtoni Női Hírességek Nemzeti Csarnokában. Ott – nagyon helyesen – ilyen is van.
A maga korában közismert asszonynak számított. Nőtársai rajongtak érte, a férfiak inkább furcsállták, még inkább idegenkedtek és elutasították emancipációs nézeteit. Magyarországon már egy 1871-es brosúra, Illéssy Györgynek A nők munkaképessége és munkajoga különösen szellemi téren c. jogi munkája említést tett az errefelé is szokatlannak számító „Bradwell-jelenségről”, miszerint „Bradwell Myra asszony Chicagóban jogi folyóiratot szerkeszt”. Nem is akármilyet, a korszak egyik legjobbját.
Myra Colby korán férjhez ment James Bradwell fiatal jogászhoz és tanárhoz. Myra miközben vezette a háztartást és gondozta négy gyereküket, letette a szükséges vizsgákat és maga is jogi végzettséget szerzett. A család Chicagóba költözött, ahol James sikeres jogász, ügyvéd és bíró lett. Myra eleinte férje ügyvédi irodájában dolgozott, bekapcsolódott az illinoisi nőmozgalomba, a polgárháború alatt pedig pénzt gyűjtött a sebesülteknek. 1868-ban alapította meg a Chicago Legal News jogi folyóiratot, amelynek lapigazgatója és főszerkesztője lett.
Minden tekintetben egyenlőséget akart kiharcolni a nőknek, de a legtöbb tekintetben (választójog, munkajog, tulajdonjog stb.) erős patriarchális szembenállásba ütközött. Nyilvánvalónak tetszett, hogyha teljes értékű jogászi munkát végez, akár lehetne éppen az illinoisi ügyvédi kamara tagja is, és ügyvédként dolgozhatna, nem csak beosztott jogászként férje mellett. Csakhogy a kamara nemet mondott. Bíróságon támadta meg a döntést, ügye egészen az Illinoisi Legfelsőbb Bíróságig, sőt a szövetségi Legfelsőbb Bíróságig jutott. Utóbbi 1873. április 15-én hozta meg döntését, és kérelmét 7–1 arányban utasította el.
A washingtoni bírák leginkább azzal érveltek, hogy házastársként férje előtt nem tudná a szükséges ügyvédi titkokat betartani, hiszen a feleség felett a férj (mint családfő és patriarcha) mindenben hatalmat gyakorol, így az ügyfeleivel kötött megállapodásai, szerződései sem lennének kellően védettek. Egyébként is a Myra Bradwellnek tett engedmény seregnyi nő számára nyitná meg a kaput az ügyvédi pályához, ami nem kívánatos. A nők ugyanis képtelenek észszerűen kezelni például a brutális bűncselekményeket, és érzelmi kitettségük folytán megzavarják az igazságszolgáltatás racionális működését.
Bradwelltől ugyan egy időre elvették a bírósági utat, de párhuzamosan azon is dolgozott nagy lendülettel, hogy meggyőzze a döntéshozókat, változtassák meg a törvényeket, és ne zárják ki a nőket az ügyvédi kamarákból. Közben más amerikai államokban is egyre több nő vágott bele, hogy bejegyzett ügyvéd lehessen, nekik se volt könnyű dolguk, de éppen Bradwell segítségével mégiscsak egyre többeknek sikerült. Ilyen volt Belva Ann Lockwood is, aki nem csak kamarai tag lett, de ő volt az első női ügyvéd, aki a Legfelsőbb Bíróságon járhatott el.
Idővel Myra Bradwell saját ügye is kedvező fordulatot vett. Az illinoisi törvények üdvös változásai nyomán az állam legfelsőbb bírósága saját kezdeményezésre 1890-ben megváltoztatta korábbi ítéletét, és visszamenőlegesen, 1870-es kezdéssel ügyvédi kamarai tagként ismerte el Myra Bradwellt. Vagyis így lett mégis ő az első női ügyvéd Amerikában annak ellenére, hogy amerikai nőként nem őt ismerték el elsőként kamarai tagnak.
Bradwell kitartó harca a jogegyenlőségért jeles fejezete az amerikai emancipációs és feminista küzdelemnek. A nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetést sérelmező ügyekben az amerikai bíróságok egyre gyakrabban hoztak helyes döntést már a XIX. század végétől. A jogalkotás is reagált a társadalmi változásokra. Ez a jogkiterjesztés vezetett végül oda, hogy 1971-ben a szövetségi Legfelső Bíróság először ismerte el, miszerint az amerikai alkotmány védi a nőket a nemi diszkriminációval szemben.
