Embertelen körülmények között és túlságosan hosszú ideig tartották fogva azt a kamionsofőrt, aki miután megtudta, hogy keresik, maga jelentkezett a rendőrségen. Utóbb minden vád alól felmentették. A Magyar Helsinki Bizottság ügyfelének strasbourgi ítélete újabb figyelmeztetés volt a magyar államnak: nagy bajok vannak a(z előzetes) letartóztatások gyakori alkalmazásával és a börtönzsúfoltsággal.
(Hangos változat, podcast itt.)
Fotó: Reviczky Zsolt
Bandur János kamionsofőr előzetes letartóztatása miatt Fazekas Tamás, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje 2012. július 29-én fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához. Korábban a strasbourgi bíróság már többször marasztalta el Magyarországot megalapozatlan és/vagy szükségtelenül hosszú letartóztatás miatt.
Ügyfelünket három hónapon át tartották rács mögött a székesfehérvári börtönben, mégpedig olyan zsúfolt zárkákban, amelyek alkalmatlanok huzamosabb idejű emberi tartózkodásra.
A büntetlen előéletű kamionsofőr 2011-ben internetes hirdetésre jelentkezve fuvarozási munkát kapott egy cégtől. Feladata az volt, hogy Tatabányáról egy Budapest-környéki depóba vigye a szállítmányt. Úgy tudta, innen azt egy másik sofőr viszi tovább külföldre. Az árut a megállapodásnak megfelelően leszállította, a menetlevélben az útvonalat rögzítette, a céggel kötött szerződést gondosan eltette. A 11 milliót érő szállítmány azonban nem indult tovább a külföldi célállomás felé, hanem eltűnt a depóból. A rendőrség nyomozni kezdett.
Bandur balszerencséjére, amikor Tatabányán felvette a szállítmányt, régi típusú, puhafedelű és igen viseltes személyi igazolványából a kapus rosszul írta ki az adatokat: a nevében két betűt írt el, a személyi igazolvány számában pedig az S betű helyett E-t rögzített. A rendőrség feltételezése szerint ügyfelünk maga diktálta be rosszul az adatait, hogy utóbb azonosíthatatlan legyen. (Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy ha valaki ilyen módon kívánja álcázni magát, miért nem teljesen más nevet és teljesen eltérő személyi igazolvány számot ad meg.)
A rendőrség egyévnyi nyomozás után azonosította Bandurt, és anélkül, hogy megpróbálták volna postai úton idézni, 2012. június 1-jén megjelentek lakcímén. Ügyfelünk ekkor éppen külföldön tartózkodott (ami – lévén kamionsofőr – nem meglepő), és ezt édesanyja a rendőröknek el is mondta.
A rendőrök ahelyett, hogy idézést hagytak volna a lakcímén, azon nyomban elfogatóparancsot adtak ki ellene. Ügyfelünk – másnap, hogy visszatért külföldi útjáról – önként megjelent a rendőrségen, hogy tisztázza magát. Vallomást tett, a házkutatás során átadta a rendőröknek az üggyel kapcsolatos iratokat, és megmutatta azt – a rendőrök számára korábban nem ismert – depót is, ahová az árut Tatabányáról elvitte. Ennek ellenére az ügyészség – szökés veszélyére és az eljárás meghiúsításának kockázatára hivatkozva – indítványozta előzetes letartóztatását. Ezt a Tatabányai Városi Bíróság készségesen el is rendelte, majd a Tatabányai Törvényszék a fellebbezést elutasítva helyben is hagyta.
Ráadásul az előzetes letartóztatását még meg is hosszabbította a Tatabányai Városi Bíróság, amit a fellebbezésről határozó Tatabányai Törvényszék ismét megalapozottnak talált.
Amint védője többször előadta: Bandur büntetlen előéletű, egy háztartásban él idős szüleivel és beteg testvérével, akiket anyagilag támogat, továbbá állandó, bejelentett munkája van. Amikor a rendőr kereste, éppen a kamionsofőri munka miatt tartózkodott külföldön, és legfőképpen: miután megtudta, hogy elfogatóparancs van kiadva ellene, nemhogy elszökött volna, hanem önként jelentkezett a rendőrségen.
Ilyen előzmények után a tatabányai bíróság egy mondatban intézte el a kérdést: a „szökés, elrejtőzés veszélye továbbra is megállapítható, figyelemmel arra, hogy a gyanúsított elfogására elfogatóparancs alapján került sor, mivel korábban külföldön tartózkodott, így alappal lehet tartani attól, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a hatóság elől elrejtőzne, megszökne”.
A bíróság érvelése tarthatatlan volt. 1) Nem elfogatóparancs alapján fogták el, hanem maga jelentkezett. Az elfogatóparancsot ráadásul úgy adták ki a rendőrök, hogy csak egyszer próbálták személyesen felkeresni, és miután édesanyjától – a valóságnak teljesen megfelelő – információt kaptak a külföldi tartózkodásáról, ügyfelünknek nem adtak második esélyt (pl. idézés átadásával). 2) Bandur János azért volt külföldön, mert ez bejelentett, legális munkájának elkerülhetetlen velejárója.
Mindezeket azonban a hazai bíróság teljes mértékben figyelmen kívül hagyta, mint ahogy azt is, hogy amint hazatért, menekülés helyett besétált az első útjába eső rendőrőrsre.
A védő érveit a másodfokú bíróság mindössze annyira méltatta: „A fellebbezések nem alaposak. Az elsőfokú bíróság végzésében írt indokok mindenben helytállóak.” Ez egyébként önmagában is jogsértő, mert az Alaptörvényben is szereplő tisztességes eljáráshoz való jog a strasbourgi mérce szerint magában foglalja az „indokolt döntéshez” való jogot, tehát azt a követelményt, hogy a bíróságok a védelem releváns érveivel érdemben foglalkozzanak, és részletesen megindokolják, hogy miért nem fogadják el azokat.
A strasbourgi bíróság döntése igazat adott a panaszosnak. Ezek szerint ügyfelünk 18 fős zárkában történő elhelyezése, ahol az egy főre jutó szabad mozgástért jellemzően nem érte el a két négyzetmétert sem, sértette az embertelen bánásmód tilalmát. Az előzetes letartóztatás indokolatlanul hosszú ideig tartott. Különös hangsúlyt helyezett a bíróság arra is, hogy olyan indokok alapján szabadították Bandurt, amelyek már az előzetes letartóztatás elrendelésekor is ismertek voltak.
A strasbourgi bíróság 6500 euró kártérítést, „igazságos jóvátételt” ítélt meg ügyfelünknek7.
