Nem eléggé ismeretes, de Kölcsey Ferenc nem csak költőként, gondolkodóként és politikusként számít a legnagyobb magyarok közé, hanem jogvédőként is. Ebbéli tehetségét a hatalommal szembeni perekben csillogtatta.
Noha a vele egyívású, szépreményű vármegyei nemes ifjakhoz hasonlóan maga is jogot végez, mégpedig Pesten, ügyvédnek mégsem áll, mert az afféle parlagi prókátorkodástól, amelyet később Jókai örökít meg regényeiben, felette irtózik. Az 1830-as évek koholt felségsértési pereiben szakértőként mégis nagy invencióval és sok munkával segíti reformista politikustársai védelmet. Ő dolgozza ki a védelem érvelését a Wesselényi Miklós ellen indított büntetőeljárásban, de a Kossuth és Lovassy elleni perekben is. Wesselényi elítélését már nem érheti meg, mert a megfeszített munkában elgyöngülő szervezetét előbb májgyulladás, majd tüdőgyulladás támadja meg, ami végez vele. Védőbeszédét azért Wesselényi Miklós ügyvédje olvassa fel a tárgyaláson. A bírákat azonban ez nem tántorítja el a botrányos ítélettől, a politikus báró börtönbüntetésétől.
Kölcsey a véleménynyilvánítás, vagyis a szólásszabadság meggyőződéses híve volt. Az országgyűlési képviselők (követek) politikai véleményét pedig különösen védendőnek tekintette. Ahogy írta: „alkotmányos országban – milyen hazánk – mindazok, kiknek szólani közhelyen jusok és kötelességök is, csak a törvény korlátai közt állanak és senki más hatalma, annyival kevésbé a királyi fiscus [a kincstár, értsd itt: a Wesselényi-pert kezdeményező kormány] tetszése szerinti büntetésének fenyítő vesszeje alatt nem lehetnek.”
