Sehogyan sem akar elindulni az a nagyívű börtönépítési projekt, amellyel a kormány enyhíteni kívánja a börtönzsúfoltságot. Szeptemberben „meglett” a megoldás: ha már a vállalkozások nem kapkodnak érte, építsék inkább maguk az elítéltek a börtönöket. Ez jól hangzik ugyan, de nem sok teteje van. A Magyar Helsinki Bizottság akkor tudná jó szívvel támogatni a kormány elképzelését, ha végre megváltoztatnák a rabok foglalkoztatásának kizsákmányoló szabályait.

Rákosi Mátyás 1948. január 10-iki pártaktíva-értekezleten adta ki a jelszót: „Tiéd az ország, magadnak építed!” Ez az állítás persze semelyik elemében nem felelt meg a valóságnak, de a dolgozók tömegeit darabideig lehetett vele „lelkesíteni” (kábítani). Valahogy ez jutott eszünkbe, amikor arról hallottunk, hogy a tömeges börtönépítéssel eddig felsült Belügyminisztérium szeptemberben azzal állt elő, hogy majd a fogvatartottak fogják megépíteni az új börtönöket.

A börtönfoglalkoztatás mindenkinek jó. Jó az elítéltnek, mert pénzhez jut, és a munka oldja a fogvatartás pusztító egyhangúságát. Jó a börtönnek, mert a rabok jobban motiválhatók, csökken a feszültség, így a börtönőröknek is könnyebb a dolguk. És jó a társadalomnak, mert az egykori dolgozó elítéltnek nagyobb esélye a visszailleszkedéshez, mintha büntetése alatt csak az eltelt napokat strigulázná. Akkor meg mi a baj azzal, hogy rabok építsék meg az új intézeteket? Ugyan mi nem tetszik ebben a Magyar Helsinki Bizottságnak? Elmondjuk. 

Fogadkozásból épülő börtönök

A börtönépítés azután lett egyszerre sürgős a kormánynak, miután 2015. március 14-én a strasbourgi bíróság iránymutató (pilot) ítéletében kimondta, Magyarországon rendszerszintű problémát jelent a börtönzsúfoltság, az állam tömegesen sérti meg az elítéltek alapvető jogait, amikor nem biztosít számukra megfelelő elhelyezési körülményeket és valamiféle kompenzációs (kártalanítási) mechanizmust. Az Emberi Jogok Európai Bírósága felszólította a kormányt, hogy gyorsan és érezhetően csökkentse a zsúfoltságot. Így aztán a kormány beígérte, hogy 7–9 új börtönt fog megépíteni, mégpedig üstöllést. Bár eddig egyetlen börtön sem épült meg, sőt egyetlen kapavágást sem tettek ennek érdekében, a majdan megépülő börtönök száma idővel szépen nőtt. Ahogyan az új börtönkapacitás is.

Persze, csak papíron. Merthogy az új intézetek megépítésére kiírt közbeszerzési pályázatok sorra elbuktak. Egyszerűen azért, mert az állam túl kevés pénzt szánt az új épületekre. Azt gondolhatnánk, ahogyan stadionra, vasútvonal-korszerűsítésre vagy autópálya-szélesítésre akadnak „vállalkozó kedvű” kormányközeli építőcégek, úgy börtönt építeni is jelentkezhetnének, mégiscsak üzlet ez is. De míg, ha uszodát, utat vagy stadiont épít a kormányközeli cég, akkor nem számít a jóval az irányár felé kúszó ajánlat, sőt a túlköltés sem, addig valami miatt a börtönépítés esetében a Belügyminisztérium megmakacsolta magát: nem, nem, egy fillérrel sem lehet több a költség, mint a pályázati kiírásban szereplő összeg. 

A mentő ötlet

Sokszor elmondtuk már, a zsúfoltság csökkentéséhez miért is nem elégséges megoldás új intézeteket építeni. Itt el is olvashatjátok javaslatainkat, amelyek lényege, hogy az is fontos, hogy csökkenteni kellene a fogvatartottak számát, mégpedig úgy, hogy csak azt zárjuk börtönbe, aki oda való. Ehhez azonban büntetőpolitikai fordulatra volna szükség.

Az ezzel együtt is biztos azonban, hogy legtöbb épület száz évesnél öregebb, a börtönépítés és -korszerűsítésre tehát tényleg szükség volna, hogy az elhelyezési körülmények javuljanak. Ez pedig pénzbe kerül, mégpedig sokba. Ámde az Orbán-kormány mint „korrupciós kockázatot” kategorikusan elutasítja a magántőke bevonását a börtönépítésbe. Rendben. De ha nincs PPP-konstrukció, akkor csak az állami finanszírozás marad.

Ebben a helyzetben támadt az a mentő ötlet, hogy a fogvatartottak maguk építsék meg az új börtönöket, legalábbis meghatározó részben vegyenek részt a munkálatokban. Belügyminiszteri rendelet is született ennek érdekében.

Tudni kell, hogy a munkaképes fogvatartottak munkára kötelezhetők, nincs joguk megtagadni a munkát. Így volt ez már Rákosi idejében is, ezt nem Pintér Sándor találta fel. Csakhogy a rendszerváltás után tömegével szűntek meg a fogvatartotti munkahelyek. Az utóbbi évek kétségtelen eredménye, hogy ezt a folyamatot sikerült megfordítani, sőt, ma lényegében teljes foglalkoztatottság van a hazai börtönökben. Csakhogy ezek a most betöltött munkakörök nem igényelnek különösebb szakképzettséget, segédmunkákról, jobb esetben betanított munkákról van szó. A déli határzár építésében például sikeresen közreműködhettek elítéltek, de épületek esetében ez sokkal cifrább dolog volna.

Hiszen börtönépületek felhúzásához elsősorban szakipari munkákra van szükség, és egyelőre nem a büntetés-végrehajtás dönti el, hogy mennyi ács-állványozó, villanyszerelő vagy burkoló van elítélve. A BVOP-nek hiába volna szüksége, mondjuk, fél éven át 100 ügyes kőművesre, ha csak 20 van belőlük a börtönökben. Ráadásul területileg valószínűleg kiszámíthatatlan eloszlásban. Tehát az is előfordulhat, hogy a berettyóújfalui építkezéshez csak Szombathelyen találni kazánszerelőt, akivel kiszúrás lenne, ha rokonai csak 500 km-es utazással látogathatnák. 

Csökkenő állomány

Az is nagy kérdés, hogy valóban olcsóbb lenne-e a börtönépület rabmunkával történő megépítése. Vegyünk csak egyetlen költségtényezőt. A rabmunkások felügyeletéhez nagyszámú új őrre volna szükség. Márpedig nem csak tetőfedőből van hiány a börtönökben, hanem őrökből is. A trend meg egyenesen aggasztó: míg 2016 októberében a bv.-munkahelyek 96,1%-ban voltak feltöltve, idén októberben már csak 87,2%-ban. Minden szükséges hetedik munkakör nincsen betöltve.

Persze, lehet túlmunkára kötelezni az állományt, de komoly lemaradás mutatkozik az eddigi túlórák kifizetésében is. 10–15%-os fluktuáció mellett az is árulkodó, hogy egy éven belül 275 próbaidős is megvált a büntetés-végrehajtástól. A jelenlegi bérekkel nehéz lesz minőségi munkaerőt találni.

Mint ebből is látszik, annak nincs semmi realitása, hogy elítéltek építsenek meg az alaptól a kéményig egy, sőt kilenc korszerű börtönt. 

Törvényesített kizsákmányolás

Önmagában viszont azt, hogy elítéltek dolgozzanak ilyen építkezéseken, még üdvözölni is tudnánk. Csakhogy számos olyan régi gond terheli a börtönfoglalkoztatást, amitől nem lehet eltekinteni. Itt van mindjárt a dolgozó elítéltek rendezetlen jogállása. Bár a Börtönkódex szóhasználata szerint maga is munkának tekinti, ha a fogvatartott dolgozik (a bv.-törvény munkáltatóról, munkavégzésről vagy éppen munkaidőről beszél), de a Munka törvénykönyve mégsem vonatkozik az elítéltre. Így ő nem munkabért kap, vagyis a minimálbérszabályok sem vonatkoznak rá. 2018-ban a rab heti 40 órás munkaidőben dolgozva maximum 42 500 Ft-os „díjazást” kaphat. És ezt se kapja meg, mert ebből vonják le például a rabtartást, ami havi 15 000 Ft. Vagy ebből kell állnia a telefonálási költségeit, ez pedig arcátlanul drága, 93 Ft-os percdíj mellett havi 50 perc esetén is több mint 4500 Ft.

A munkáltatót (ő vagy a börtön vagy egy börtön-kft.) jóval szűkebb körű felelősség terheli a munkavédelemmel és biztonságos munkavégzéssel kapcsolatban, mint mást a „kinti világban”. És a kötelezettség megszegése nehezen ellenőrizhető és még nehezebben kérhető számon.

De talán ezeknél is nagyobb probléma, hogy a munkáltatás alatt – tartson az akár éveken át – az elítélt nem szerez szolgálati időt, egyetlen napot sem, így a nyugdíj megállapításánál a bent ledolgozott időt nem is veszik figyelembe.

Ezek az igazságtalan szabályok éppúgy vonatkoznak a börtönkonyhában dolgozó elítéltekre vagy a focilabdát varrókra, mint ahogyan vonatkozni fognak a jövőben a börtönépítésben falazó vagy mázoló szakmunkásokra is. Ha ezek megváltoznának, akkor a Magyar Helsinki Bizottság is támogatni tudná az új foglalkoztatási elképzeléseket, amelyek így, munkajogi engedmények nélkül csak az elítéltek további kizsákmányolását szolgálják.