Jelena Bonnert (1923–2011) leginkább mint Andrej Szaharov Nobel-békedíjas fizikus feleségét és harcostársát ismeri a világ. Voltaképpen igazságtalanság ez, mert Bonnernek saját jogon is helye van a XX. századi emberi jogi harcosok panteonjában.
A sztálini tisztogatások alatt kitelepítették családját. A háború alatt nővérként dolgozott a fronton, kétszer is megsebesült. Utána gyerekorvosként diplomázott és praktizált.
Fokozatosan jutott el a hibák bírálatától a rendszerellenességig, akárcsak második férje, Szaharov akadémikus. Az 1968-as csehszlovákiai bevonulást nem tudta elfogadni, azután nyíltan szembefordult az emberellenes szovjet rezsimmel. 1976-ban egyik alapírója lett a nemzetközi Helsinki-mozgalom első civil szervezetének, a Moszkvai Helsinki Csoportnak.
Amikor a világhírű férjét száműzték, mert nyilvánosan tiltakozott az afganisztáni bevonulás ellen, akkor számára egyes egyedül Bonner jelentette a kapcsolatot a külvilággal. Az asszony Moszkva és a zárt város Gorkij között pendlizett, hozta-vitte az üzeneteket, híreket, férje írásait szállította. A hatóságok 1984-ben vették őrizetbe Bonnert, és őt is száműzték Gorkijba. Csak a házaspár éhségsztrájkja kényszerítette ki, hogy az asszonyt szívműtétre kiengedjék Amerikába. Gorbacsov döntése és a csernobili katasztrófa nyomán kibontakozó politikai fordulatnak köszönhetően 1986 végén térhettek vissza Moszkvába. Volt néhány boldog évük férje 1989-es haláláig.
Bonner továbbra is aktív maradt. A Szovjetuniós összeomlása után elítélte az orosz hadsereg csecsenföldi népirtását. Az orosz demokratikus átmenet elbukása nyomán pedig az egyik első és leghangosabb bírálója lett Putyin förtelmes rezsimjének.
