Helsinki Figyelő

A Magyar Helsinki Bizottság, melynek 1999 óta tagja vagyok, azt ajánlja a választóknak, hogy az október 2-ai kvótanépszavazáson érvénytelen szavazatokat adjanak le. Szeretnék ehhez a felhíváshoz személyesen is csatlakozni és néhány gondolatot hozzáfűzni.

fischer_adam.jpg

Az minden gondolkodó ember számára világos, hogy ez a referendum nem arról szól, amit a kérdésfelvetés sugall, hiszen a népszavazás eredménye nem fogja befolyásolni, hogy Magyarországon a jövőben hány idegen telepedhet le. Akkor sem fog az eddiginél jelentősen több migráns Magyarországon maradni, ha a népszavazás elbukik, és akkor is lesz a jövőben valamilyen szintű bevándorlás, ha érvényes népszavazáson a választók döntő többsége "nem"-mel szavaz. Ezt kormánypárti és ellenzéki politikusok egyaránt bevallják, az előbbiek inkább csak nem nyilvános magánvélemény formájában. Viszont az egész akció az ország számára komoly veszélyt jelent. Hazárdjátékot űznek azok, akik ezt a referendumot a szükségszerűen leegyszerűsített és ezáltal félrevezető üzeneteket sulykoló kampánnyal együtt kitaláltak.

A magyar társadalom többségében xenofób. Ez sokszorosan bizonyított tény, amit kénytelenek vagyunk tudomásul venni. A jelenségnek kulturális, történelmi és egyéb okai is vannak, melyekre itt és most nem érdemes kitérni. Ezt a mentalitást a vezetés részéről erősíteni, meglévő előítéleteket legitimálni és tovább fokozni veszedelmes játék, mert ellenőrizhetetlen folyamatokat indíthat el a társadalomban. Mindennapossá válhat a külföldiek vagy külföldieknek látszó emberek inzultálása, megtámadása az utcákon, diszkriminálása a mindennapokban. Ezt akarjuk? Tömegtüntetéseket mindenfajta külföldi métely beszivárgása ellen? Forradalmat akarunk, amelyik mindig megeszi a saját gyermekeit? Vizsgálták-e a goebbelsi módszereket idéző óriásplakátok kiagyalói a kampány várható szociálpszichológiai hatásait? Társadalmi viharokat gerjeszteni könnyű, lecsendesíteni nehéz, sokszor lehetetlen. Ezt tudjuk, de több politikus, úgy látszik, nem tudja. Vagy nem törődik vele, mert úgy gondolkodik, hogy a vihart majd csak az utódainak kell lecsendesíteniük.

A mai felnőtt magyar generáció tagjai (szerencséjükre) el sem tudják képzelni azokat a szenvedéseket es borzalmas tragédiákat, melyeket a legtöbb menekült átélt. A szerencsétlen sorsú emberek kollektív démonizálása, a felülről irányított állami propaganda, mely a migránsokat kvázi egységesen terroristának minősíti és őket a magyar társadalomra leselkedő legnagyobb veszélyként állítja be, generációk gondolkodását mérgezheti meg. Ez a referendum és ez a kampány bűn.

 Ezt a bűnt az sem menti, amikor azzal védekeznek, hogy a népszavazás nem a migránsok, hanem Brüsszel ellen irányul. Az EU-t bűnbaknak kezelő, Brüsszel-ellenes politikai propaganda ma már egyre inkább azt a szovjet időkből is jól ismert világképet kommunikálja, hogy a nyugati társadalmak, a liberális demokráciák ideje lejárt, és Magyarországnak új utakat kell keresnie, ha nem akar Nyugat-Európa sorsára jutni. Az ilyen teóriák sulykolása szinten az ország jövőjét veszélyezteti. A nyugati liberális demokratikus államforma belülről sokkal erősebb, mint az őket jobbról és balról lenéző, támadó, megsemmisíteni akaró különféle szélsőséges izmusokra épülő rendszerek. Éppen azért, mert a liberális demokrácia, társadalmainak nyitottsága és sokszínűsége miatt (amihez a multikulturalizmus is hozzátartozik) sokkal jobban tud a változásokhoz, az újabb és újabb kihívásokhoz alkalmazkodni, mint a megannyi illiberális kísérlet. A jelenlegi nyugati életformát, a szabad társadalmakat nem hiszem, hogy félteni kellene, ők már hosszú idő óta belülről olyan erősek, hogy a mostani nehézségeket is le fogják győzni. A referendummal is tovább gerjesztett nyugatellenesség elsősorban megint csak Magyarországot sodorja veszélybe. Ez az út oda vezethet, hogy egy, a mai krízis után esetlegesen újraformálódó világban az ország megint csak a rossz oldalon találja magát, mint oly sokszor a történelemben. 1989 eszméinek teljes elárulása fenyeget.

A kvótareferendum ügyében csak azt tanácsolhatom, hogy mindenki hozzon magával még egy érvénytelen szavazatot! Tisztességes ember csak annyit tehet, hogy személyesen nem vesz részt ebben a komédiában. Minél többet gondolkozom, annál világosabbá válik számomra, hogy a régi vicc erre az esetre is érvényes: ahogy nem létezik olyan ember, aki egyszerre okos, tisztességes és kommunista, csak olyan, aki e három tulajdonságból kettővel – bármelyik kettővel  rendelkezik, úgy nem létezhet olyan állampolgár sem, aki okos, tisztességes, és erre a referendumra „nem“-mel szavaz.


Milano, 2016. augusztus

 

Fischer Ádám

 

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1110426754
süti beállítások módosítása