Igazoltatással, jogsértő bilincseléssel és előállítással kezdődött, majd az erőszakoskodó rendőr elítélésével folytatódott az az ügy, amely aztán tegnap ért véget. A bíróság jogerősen félmilliós kártérítést ítélt meg a Magyar Helsinki Bizottság ügyfelének. Tanulságos történet.

Ügyfelünket 2011. május 26-án vonták közúti ellenőrzés alá Tatabányán. A „hivatalos verzió” szerint azért, mert égett a ködfényszórója (ezt később nem lehetett bizonyítani, és az erre vonatkozó szabálysértési eljárást megszüntették). A megállított férfi viszont úgy érezte, leginkább azért ellenőrzik, mert „megelőzni merészelte” a rendőrautót, amely a megengedettnél jóval alacsonyabb sebességgel „vezetett fel” maga mögött egy gépkocsioszlopot.

A férfi az ellenőrzés során vitatta a szabálysértés tényét, de átadta a szabályos kártyaformátumú jogosítványát és az autó forgalmi engedélyét. A rendőr azonban a személyi igazolványát is kérte, noha arra semmi szükség nem volt, mert a kártyaformátumú jogosítvány a személyazonosságot is igazolja.

Az ügyfél szóvá tette, hogy a törvény szerint nem kötelezhető a személyi átadására is. A rendőr azt is láthatta, hogy a sofőrnél ott van a személyije. Ezt az intézkedő minden bizonnyal „hepciáskodásként” értékelte, mivel később a bíróságnak is ügyfelünk provokatív, nem együttműködő magatartására hivatkozott.

A sofőr közben ki is akart szállni, hogy megmutassa a rendőrnek a sebességkorlátozást feloldó táblát, de a rendőr visszanyomta, majd mégis kiszállásra szólította fel.

Ekkor szóváltásba keveredtek. A rendőr megjegyezte, hogy akár le is lőhetné, amelyre az ügyfél úgy válaszolt, hogy „tessék, akkor lőjön le”. Erre a rendőr haragra gerjedt, az autója csomagtartójához vonszolta ügyfelünket, ott arccal előre rányomta a csomagtartó-tetőre, ezután rátérdelt a gerincére, és kezeit hátrabilincselte.

Majd ügyfelünket előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra. Ennek okát nem közölték vele. Az előállítás során, az autóban történt még egy szóváltás. A megbilincselt férfi kérdőre vonta a rendőrt, miért nem kötötte be a biztonsági övét. Mire a válasz az volt, azért, hogy szükség esetén „be tudjon húzni neki egyet”.

Ügyfelünk előállítása alatt többször panaszkodott arra, hogy fáj, zsibbad a keze. Végül orvos előtt vették le a bilincset, amely mély nyomot hagyott csuklóin. Erről látlelet is készült.

A sértett feljelentése alapján közvádas eljárásban ítélték el az intézkedő rendőrt: hivatali visszaélés és bántalmazás hivatalos eljárásban bűntette miatt 375 ezer forint pénzbüntetést kapott. (Ilyen büntetéssel egyébként rendőr maradhat az elkövető.) A büntetőbíróságok azt állapították meg, hogy a rendőrt nem a közérdek, hanem személyes motívum vezette az intézkedés során, egyszerűen meg akarta alázni az ügyfelet, és a rendőri eszközöket erre, illetve fájdalom okozására használta fel, azaz jogtalan hátrányokozási célzattal visszaélt a hivatali hatalmával. Tehát mind a testi kényszer alkalmazása, mind a bilincselés, mind az előállítás ezzel a jogtalan hátrányokozási célzattal történt.

Az ügyfél gerincébe térdeléssel, mivel annak semmi köze nem volt még az egyébként jogszerűtlen bilincseléshez sem, a rendőr elkövette a bántalmazás hivatalos eljárásban bűncselekményét. Ennek a bűncselekménynek nem feltétele, hogy a hivatalos személy sérülést is okozzon, bármilyen, jogszerű testi kényszernek nem minősülő tettleges erőkifejtés megvalósítja.

A sértett a jogerős büntetőítélet meghozatalát követően fordult a Helsinki Bizottsághoz, hogy segítsünk a rendőrséggel szembeni kártérítési igénye érvényesítésében. A férfit Győző Gábor ügyvéd képviselte ebben az eljárásban.

Keresetet nyújtottak be a Tatabányai Törvényszékhez a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitánysággal szemben, mivel a rendőr helyett a munkáltatója felel ilyen ügyekben. Az ügyfél emberi méltósága, személyes szabadsága, testi épsége és lelki egészsége sérelmének megállapítását, magánlevélben történő sajnálkozásra kötelezést és 1,5 millió forint nem vagyoni kártérítést kértek.

A Tatabányai Törvényszék tavaly októberben hozott elsőfokú ítéletében csak az emberi méltóság sérelmét állapította meg. Álláspontja szerint az ügyfél előállítása jogszerűen történt, noha a büntető bíróság jogerősen ennek ellenkezőjét állapította meg. Viszont a polgári bíró szerint a személyi igazolvány átadásának elmulasztása jogszerűvé tette az intézkedést, ezért aztán a rendőr nem sértette a személyes szabadságát. A bilincselése ugyan jogszerűtlen volt, de mégsem sértette a személyes szabadságát, és bár okozott 8 napon belül gyógyuló benyomódásokat, az ügyfél testi épségét sem sértette. Lelki egészsége sem sérült, mert azon állítását, hogy azóta tart a rendőröktől, nem tudta bizonyítani. A gerincbe térdelés pedig nem okozott sérülést, ezért nem sértette az ügyfél testi épségét.

Annyiban azért egyetértett a felperessel, hogy közterületen történő bilincselése és előállítása, valamint később a helyi kórházon való „végigrángatása” alappal kelthettek benne szégyenérzetet.

A magánlevélben történt sajnálkozást azzal utasította el, hogy a felperes közrehatott a rendőri viselkedésre. A nem jogerős ítélet egyenesen úgy fogalmazott: „A felperes sem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben törvénytisztelő személytől általában elvárható lett volna, sőt megelőzhette volna a károsodását azzal, ha megjegyzések tétele nélkül maradéktalanul teljesítette volna az ellene jogszerűen indult eljárás során a perrel érintett rendőr felhívásait.”

Kártérítésként így végül csak 200 ezer forintot és kamatait ítélt meg, amely megegyezett a rendőr-főkapitányság által peren kívül felajánlott összeggel.

Az elsőfokú ítélet ellen fellebbezést nyújtottunk be. A másodfokú eljárás során a rendőr-főkapitányság ellenkérelméből külön említést érdemel, hogy a bíróság által meghatározott kártérítés alacsony mértéke „általános megelőző hatást is kifejtett alperes irányába; s egyben mintegy speciális prevenciót gyakorolt felperes személyére is”. A rendőrség így úgy tett, mintha a felperest ítélték volna el bűncselekményekért, nem pedig a szolgálatában álló rendőrét. Nehéz ennek üzenetét másként értékelni, mint úgy, hogy az alacsony kártérítési összeg valójában az áldozat, a károsult „megfegyelmezését” szolgálja, hogy máskor eszébe ne jusson „ugrálni”.

Végül a Győri Ítélőtábla a tegnapi másodfokú tárgyalást követően részben megváltoztatta az elsőfokú ítéletet: az emberi méltóság sérelme mellett megállapította a személyes szabadsághoz való jog, a testi épség és a lelki egészség sérelmét is. Kötelezte az alperest magánlevélben történő sajnálkozásra, valamint a kártérítés összegét 500 ezer forintra és kamataira emelte fel.

A másodfokú bíróság elfogadta a hivatkozásunkat arra, hogy ebben az ügyben az előállítás és a bilincselés is jogszerűtlenül történt, így ezek mindegyike sértette a személyes szabadsághoz fűződő jogot. Azt is elfogadta, hogy a bilincselés és a gerincbe térdelés sértette a felperes testi épségét, miként a lelki egészség sérelmére történő hivatkozást is alaposnak tartotta.

A magánlevélben történő sajnálkozás vonatkozásában is osztotta azt a felperesi álláspontot, hogy az ún. objektív személyiségvédelmi szankciók (mint például a jogsértés megállapítása és az elégtételadás) esetén fogalmilag ki van zárva a károsulti közrehatás értékelése. Az csak a nem vagyoni kártérítés körében lenne értékelhető, ha lenne, de jelen esetben egyáltalán nem lehet ilyenről beszélni.

Érdekesség még, hogy a személyi igazolvány át nem adása miatt indított szabálysértési eljárást végül – a büntetőítéleteket követően, perújítás keretében – úgy szüntették meg, hogy az ügyfél felelősségének megállapítását mellőzték.