A filmet lényegében születése óta foglalkoztatja a migráció jelensége. A film képes árnyaltan és hatásosan bemutatni a vándorlás, a kiszakadás és a befogadás problémáit. A filmesek – olykor maguk is migránsok, „megélhetési bevándorlók” – gyakran vállalnak sorsközösséget a menekülőkkel, bevándorlókkal. Összegyűjtöttünk 20 migrációról szóló mozgóképet. Többségüket szeretjük, és a maga nemében mindegyik fontos alkotás.
1. Charlie Chaplin: A bevándorló (1917)
Kevés némafilmes faron billentésnek volt akkora jelentősége, ráadásul 35 évvel az aktus után, mint annak, mikor a toprongyos Charlo gyöngéd oxijával a durva bevándorlási hivatalnok alfelét illette. „Tettét” (hivatalos személy elleni erőszak + kommunista izgatás!) az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló szenátusi albizottság 1952-ben Amerika-ellenes tevékenység bizonyítékaként értékelte. Az a körülmény már nemigen izgatta McCarthyékat, hogy itt mégiscsak egy játékfilmről (lásd még: fikciós film) van szó, és ha már ragaszkodunk a mese valóságához, az inzultált hivatalos személy maga vesz lendületes elégtételt, mégpedig teli csűddel. (Lásd még: bántalmazás hivatalos eljárásban.) És Chaplin/Charlo még nem is járt rosszul; mert mi lett volna, ha szigorú, a fikció erdejében járatlan bírái a Monsieur Verdoux (1947) szüzséjét tekintik valóságnak, ahol az idősödő szeladon sorozatban gyilkolja az elcsábított gazdag vénkisasszonyokat. Igaz, ők a forgatókönyv szerint franciák voltak.
Ezzel együtt sem állíthatjuk, hogy teljesen alaptalan Chaplint megformált figuráival azonosítani. Vegyik például A bevándorlót. A film főszereplője és rendezője is a forgatás idején Amerikában már keresett filmkomikusnak számító Chaplin volt. Maga is ki- és bevándorló, néhány éve érkezett Angliából az Egyesült Államokba, személyes tapasztalatai voltak tehát az Ellis-szigeti tortúráról, amely a legtöbb Európából áthajózó első amerikai élményei közé tartozott. E nagyszerű film készítése idején már megvan az a figura is, amellyel meghódítja a világ moziközönségét, és amelynek egyik legfőbb jellemzője a szegénysége, illetve a szegénységének méltósága. Gondoljunk bele, mindezt akkor „találta fel”, amikor mogul hercegek, díszes uniformisban feszítő főrendek, elegáns dendik hódítják meg a mozi közönségét. Az ő figurájukat fordítja ki, hajlítja a maga karakteréhez Chaplin.
Hosszú pályafutása alatt mindig is a gyengék, kisemmizettek, üldözöttek pártját fogta, és nem csak a filmjeiben, de azokban a legnagyobb hatással. Lettek légyen azok csavargók (hajléktalanok), árva gyerekek, proletárok, munkanélküliek, zsidók vagy cigányok – a pöffeszkedő, stupid, embertelen vagy egyenesen gyilkos hatalommal szemben az ő oldalukra állt.
1952-ben családjával együtt Svájcba emigrált, Amerikába majd csak 20 év múlva az életmű-Oscarjáért tért vissza. „Kapcsolata a bevándorlókkal” a halála után sem szakadt meg. Három hónappal temetése után ellopták koporsóját földi maradványival együtt a vevey-i temetőből. A tettesek bevándorlók voltak. Az ő történetüket dolgozza fel egy friss film, A hírnév ára. Érdekessége, hogy Chaplin egyik unokája, Dolores is játszik benne.
A teljes Chaplin-film itt látható.
2. Jan Troell: Emigránsok (1971)
Ez a film valójában fél film. Az egy évvel később bemutatott Új élettel együtt adják ki a XIX. században Amerikába emigráló svédek teljes mozgóképes eposzát. A második „felét” is bemutatták Magyarországon, ami már csak azért sem csodálható, mert az nagyobb nemzetközi sikereket ért el, mint az „első fél”: négy kategóriában is Oscarra jelölték, valamint az 1973-as Golden Globe-on elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek és a legjobb női főszereplőnek járó díjakat.
A (két) mű politikai pedigréje sem volt éppen rossz, mert legfontosabb alkotói, Jan Troell rendező és Vilhelm Moberg író „haladó értelmiségieknek”, vagyis baloldaliaknak számítottak még a pártállami filmcenzoroknál is. Moberg magyarra is lefordított, Svédországban példátlan sikernek számító regénytetralógiájából készült a film. (Hőseinek szobrot állítottak, postabélyegre is felkerültek, a történetből pedig az egyik ABBA-tag musicalt írt.)
A nagy svéd írónak közeli, családi élmény volt a kivándorlás, mint annyi más svédnek, hiszen a századfordulót övező néhány évtized során több mint egymillió svéd választotta új hazájának Amerikát. A négy könyv és a két film hősei 1850 körül döntenek a nagy utazás mellett. Indítékaik, mint a mai migránsoknál, különfélék: van, akit hitbuzgóként a svéd államvallás taszít ki az országból, van, akit a szegénység kerget el hazájából, és akad olyan kalandvágyó is, akinek ambícióihoz a zord és mucsai Småland tűnik túl kicsinynek. 16-an vágnak neki, majd telepednek le Minnesotában. A történészi aprólékossággal feldolgozott történetük során Moberg arra törekedett, sorsuk a svéd emigránsokról, a svéd nép küzdelmeiről meséljen, ne csak a regény hőseinek viselt dolgairól. Ez a fajta realizmusigény azonban nem tette sematikussá az ábrázolásmódot, az alakok életteliek maradtak. Mindezt sikerült filmre vinni Jan Troell rendezőnek is. Mondjuk, nem is akármilyen segítséget kapott a női főszerepet alakító Liv Ullmanntól (Kristina Nilson) és a férfit játszó Max von Sydow-tól (Karl Oskar Nilson).
Troell a Moberg-filmek sikerének köszönhetően több tengerentúli ajánlatott kapott. De ő is azon sikeres európai mesterek közé tartozik, akiknek Amerikában nem jött össze a nagy dobás. Hazatért, és újra Skandináviában készíti filmjeit.
A film előzetese itt látható.
