Helsinki Figyelő

"A fékek és ellensúlyok rendszere az amerikaiak találmánya, amit Európa – talán szellemi középszerűségből – átvett és az európai politikára alkalmazott" elmélkedett Orbán Viktor miniszterelnök a Bloombergnek. Középszerűségről vagy szellemi restségről azonban nem lehet szó. Mint számos "amerikai találmánynak", ennek is  megvannak a maga szerves európai előzményei. A hatalommegosztás elvét már Arisztotelésznél megtalálni, és olyan liberális gondolkodók dolgozták ki, mint Locke és Montesquieu. Tőlük, európai mestereiktől emelték át az alkotmányozásnál az amerikai alapító atyák.

amerikai_talalmanyok.jpg

A hatalommegosztás szerepel egy nem lényegtelen magyar jogszabályban is, az Alaptörvény nevet viseli. Annak C) cikk (1) bekezdése szerint a magyar állam a hatalom megosztásának elvén alapszik.

És hogy egy hazai alkotmányjogi tekintélyt is idézhetünk. Szájer József 2011-ben azt írta: "Az Alaptörvény állammal foglalkozó része, különösen az egyes, a végrehajtó hatalomtól független intézmények szabályozása köréből számos további példát lehet hozni a fékek és ellensúlyok érvényesülésére. Mindezek annak biztosítására jöttek létre, hogy az alkotmányos rendszer képes legyen megakadályozni az egyoldalú túlhatalmat. Aki tényleg elolvassa és megérti Magyarország új Alaptörvényét, annak nem maradhat szemernyi kétsége sem afelől, hogy a vád, amely a fékeket és ellensúlyokat hiányolja belőle, minden alapot nélkülöz."

Szájer József rendkívüli jelentőségűnek tekinti (tekintette) a fékek és ellensúlyok rendszerét, hogy ne alakuljon ki nálunk önkény. A miniszterelnök szavai most ezt vitatni látszanak. Az illiberális rendszerekben nincsenek a végrehajtó hatalomnak kellően hatásos fékjei. A kormányfő, mint köztudott, az illiberális államot tartja kívánatosnak. Ne csodálkozzunk tehát, ha szellemi értelemben sekélyesnek tekinti a hatalommegosztást, az egyik legfontosabb alkotmányos elvet, amely garanciája az igazságosságnak és az emberi jogoknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr56985555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csababácsi 2014.12.16. 08:59:23

Sajnos OV még saját tákolmányát sem ismeri. Lesz most nemulass Szájeröcsinek ezért a marhaságért.

sas70 2014.12.16. 10:08:03

Minek ez a liberális faszkodás? Megmondom, hogy legyen, osztjónapot!

legeslegujabbkor 2014.12.16. 10:56:48

Már névleg sem kellenek a végrehajtó hatalomtól független intézmények. Szegény Polt Péter, Domokos László, stb. mehet munkát keresni.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.16. 11:10:15

"Az illiberális rendszerekben nincsenek a végrehajtó hatalomnak kellően hatásos fékjei." Népszerű kijelentés, kár, hogy egy darab konkrétumot nem írt a szerző, hogy miért nincsenek...
Félretéve, hogy ez a bejegyzés is a szokásos sírás.
A hatalmi ágak szétválasztásának elve és a fékek és egyensúlyok rendszere klasszikusan a prezidenciális rendszerekben érvényesülnek a legjobban. Ez tény. A hatalmi ágak egyensúlyának elve, - mivel Magyarország parlamentáris köztársaság - nem érvényesül, az országgyűlés a többi hatalmi ág fölé nő: megválaszthatja és leválthatja a kormányt, megállapítja a költségvetést, törvényalkotási hatásköre mindenre kiterjed, így a kormány rendeletalkotási hatáskörét is elvonhatja. Az államfő és az alkotmánybírák megválasztása is a parlament feladata. Ez mindig is így volt, még a kánaán idején is.

Netuddki. 2014.12.16. 11:13:58

Milyen pozíciót is tölt be a szájerjocó felesége? Egyéb kérdés?

deruyter 2014.12.16. 12:10:57

Orbán állandóan arra hivatkozik, hogy a parlament választáson az emberek kinyilvánították akaratukat, meg kétharmad, a többi hatalmi ág meg ennek alá van rendelve.
Alapértelmezésben támogatnám. DE!
A parlament csak akkor fejezi ki a népakaratot, ha a választás tiszta és arányos.
(Plusz jó lenne, ha a kétharmadhoz jutó egypárt (papíron kettő) belül demokratikus lenne.
Bár ezzel kapcsolatos ellenérzésüket az emberek elvileg jelezhetik a választáson. )
Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy van egy olyan kormánypárt, ami magának átírta a választási törvényt úgy, hogy annak minden változtatása neki kedvezett, valamint a a választásra elmentek 4x százalékának támogatásával kétharmados többséghez jutott. Ami azt jelenti, hogy bármilyen szabályt alkothat az emberek életére vonatkozóan. Ennek két fékje van jelenleg. Az alaptörvény (ami valójában nem fék, mert azt is tetszés szerint átírhatják) valamint az utcai politizálás. Elvileg a fékek és ellensúlyok arra szolgálnának, hogy az embereknek ne tömegtüntetéseken kelljen az akaratukat kifejezni, de úgy látszik Orbán mindenképp ragaszkodik ahhoz, hogy látványosan küldjék el a francba.

"kisegér" 2014.12.16. 12:23:57

akkor lett elszúrva amikor az összes kommunistát 1989-ben nem akasztották!

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.16. 12:29:12

@deruyter: Nem egészen értem hogyan képzeled el az általad írtak gyakorlati megvalósítását. Lennének olyan törvények, amiket nem lehet megváltoztatni (alaptörvény, választási tv.)?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.12.16. 13:21:02

lehet, hogy Szájer fontosnak tartja, de hogy elfelejtette ezt OV-nak is elmondani az tuti.

hosaka 2014.12.16. 15:36:39

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Nagyon szépet írtál. Printeld ki és tedd fel magadnak a falra keretben. Ez nem fog segíteni Orbánon, mert olyasmit baszott szét, amihez kevés. Meg lehet magyarázni, csak kevesen kíváncsiak már a debil kicsavarodott magyarázgatásokra.

hosaka 2014.12.16. 15:38:55

@"kisegér": Elég lett volna az összelopott pénzt elvenni. Abba maguktól szörnyethalnak. Ez a mai napig igaz, tehetnénk egy próbát.

Gerardus A. Lodewijk 2014.12.16. 18:14:55

Lehet, hogy sarkítottan szemlélem a dolgot, de számomra az érdemi hatalommegosztás annak alkotmányba foglalásával kezdődne, hogy a parlament nem a kormány szavazógépe, és ezért a kormány a parlamentben nem rendelkezhet többséggel.
Másfelől viszont egy olyan elképzelt államban (bármiféle párhuzam bármiféle valós helyzettel kizárólag a véletlen műve!), ahol a jog nem más, mint a vezér akarata, nem csupán szükségtelen, hanem teljességgel értelmezhetetlen is a hatalommegosztás, hiszen ott a vezér akaratának féke és/v. ellensúlya egyedül ugyanezen vezér ugyanezen akarata lehet.
süti beállítások módosítása