Helsinki Figyelő

A kormány törvényes lehetőséget biztosítana a cigány gyerekek iskolai elkülönítésére. Szemforgató érvelése megegyezik azzal a XIX. század végi okoskodással, amellyel az amerikai feketék szegregációját igazolták.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által benyújtott törvényjavaslat alapján az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 11. § (1) bekezdés első fordulata a következőképpen fog módosulni: „Nem jelenti az egyenlő bánásmód követelményének megsértését az a rendelkezés, amely egy kifejezetten megjelölt társadalmi csoport tárgyilagos értékelésen alapuló esélyegyenlőtlenségének felszámolására, illetve tárgyilagos értékelésen alapulóan szükséges társadalmi felzárkózásának elősegítésére irányul.” [Kiemelés tőlünk.]

A törvény szövegét olvasva első látásra semmi kivetnivalót nem találunk a megfogalmazásban, hiszen a cél, az esélyegyenlőség felszámolása és a társadalmi felzárkóztatás nemes. A más elbánást lehetővé tevő rendelkezésnek tárgyilagos értékelésen kell alapulnia, így a visszaélésszerű jogalkalmazás, jogértelmezés látszólag kizárható. A bekezdés ráadásul az úgynevezett „előnyben részesítésre” vonatkozó rendelkezésen belül kapott helyet, amely a hátrányos helyzetű csoportok – a köznyelvben használatos kifejezéssel élve – „pozitív diszkriminációját” megvalósító, integrációjukat elősegítő intézkedéseket alapozza meg, ami „kifejezetten” szemforgató az alábbiakban vázolt lehetséges következmények fényében.

Merthogy a „kifejezetten megjelölt társadalmi” csoport kitétel és a „társadalmi felzárkóztatás” varázsszó hallatán gyanakvás foghat el bennünket, különös tekintettel néhány kormányzati megnyilvánulásra. Sokatmondóak például Kovács Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár nyilatkozatai, aki leszögezte, hogy szerinte az elmúlt húsz év integrációs politikája ellenére is virágzik a szegregáció, ezért paradigmaváltásra van szükség. Arra következtethetünk tehát, hogy véleménye szerint teljesen új megközelítésből kell szemlélni a problémát – félő azonban, hogy ez az új megközelítés éppen az integráció ellen hatna.  Hivatalos közleménye szerint ugyanis „Olyan iskolát, amely szegregál és rosszabb minőségű oktatást nyújt a hátrányos helyzetű, köztük a roma gyermekeknek, a kormány nem támogat.” [Kiemelés tőlünk.] A szigorú nyelvtani értelmezés alapján úgy tűnik: az államtitkár szerint a csupán szegregáló, de ugyanolyan minőségű oktatást nyújtó iskolák ellen a kormányzatnak nincs kifogása.

A törvénymódosítás szövege sajnos lehetővé tesz olyan jogértelmezést is, amelynek következménye könnyen az lehet, hogy sorra nyílnak majd meg szegregált óvodák és iskolák, amelyekbe csak roma gyermekek járnak majd. Félő, hogy a hátrányos helyzetű gyermekeket sokszor indokolatlanul helyezik majd felzárkóztató osztályokba, látszólag objektív kritériumok alapján – hiszen eddig sem volt ismeretlen az a gyakorlat, miszerint roma gyermekeket körültekintő vizsgálat nélkül sajátos nevelési igényű gyermekek számára fenntartott osztályokba iskoláztak be.

Sokan nem értik, mi ezzel a gond, érvelésük szerint ugyanis a szegregált oktatási intézményekben tanuló gyermekek ugyanolyan színvonalú nevelésben és oktatásban részesülnek, mint a hagyományos intézményekben tanuló diákok, csak éppen más épületben, elkülönítve, képességeik szerint osztályozva. Ettől függetlenül minden gyermek továbbra is egyenlő.

Ha nehéz is, most egy pillanatra tegyük félre azt a számos kutatás által bizonyított tapasztalati tényt, hogy bizony, a cigányosztályok, cigányiskolák és -tagiskolák közel sem biztosítottak/biztosítanak azonos színvonalat a roma nebulóknak. A valóságban rosszabb fizikai körülmények közt, gyakran összevont osztályokban, „speciális tantervek” szerint (idegen nyelv és informatika oktatását elspórolva) sokszor szakképzetlen tanárok tanítják őket. Felzárkóztatásuk nem egyéb porhintésénél, mert az ilyen osztályokba száműzött diákok képtelenek visszakapcsolódni a „normál oktatásba”. Igaz, nem is az a cél. De – még egyszer mondjuk – ezt most hagyjuk, és koncentráljunk egyelőre csak a jogi vonatkozásra.

A magyar kormány érvelése kísértetiesen hasonlít az amerikai Legfelsőbb Bíróság elkülönített, de egyenlő (separate but equal) jelszó köré épített, egyébként 1896-ból származó jogértelmezésére. A bíróság a Plessy v. Ferguson ügyben nem találta alkotmányellenesnek, hogy Louisiana államban a vasúti társaságoknak külön kocsikat kellett biztosítaniuk a fehér és a színes bőrű utasai számára. A kérelmező, Homer Plessy arra hivatkozott, hogy a bőrszín alapján történő kötelező elkülönítés rásüti a színes bőrűekre az alsóbbrendűség bélyegét, ezért sérti a jog előtti egyenlőséget garantáló 14. alkotmánykiegészítést. A bíróság azzal az indokkal söpörte le az érvet az asztalról, hogy ha van is ilyen megbélyegzés, az nem az elkülönítést előíró törvény rendelkezéseiből fakad, hanem a színes bőrűek aggatják saját magukra. Egyedül a különvéleményt megfogalmazó John Marshall Harlan bíró nem értett egyet a döntéssel és kifejtette: véleménye szerint az alkotmány színvak, éppen ezért nem tűri az állampolgárok bőrszín alapján történő osztályozását.

Csakhogy a Plessy-ügyben kialakított doktrínát az amerikai Legfelsőbb Bíróság már közel 60 éve meghaladta. A Brown v. Board of Education ügyben 1954-ben ugyanis a testület éppen a szegregált oktatás alkotmányellenességét megállapítva mondta ki, hogy az elkülönítés szükségképpen egyenlőtlenséget is jelent. A bíróság érvelésében rámutatott, hogy a pusztán bőrszín alapján történő elkülönítés akkor is sérti a színes bőrűek egyenlő oktatáshoz való jogát, ha egyébként a tárgyi feltételek és egyéb körülmények azonosak. Az alsóbbrendűség érzése ugyanis demotiválja a diákokat, éppen ezért visszaveti a szellemi fejlődésüket és tanulmányi teljesítményüket, így megfosztja őket olyan előnyöktől, amelyeket az integrált típusú iskolarendszerben élvezhetnének. A Legfelsőbb Bíróság érvelésében egyébként hivatkozott az UNESCO 1950-es A faj kérdése című nyilatkozatára is, amely egyértelmű cáfolata azon – mára már szintén meghaladott – elméleteknek, amelyek tudományos alapon kívánták igazolni a rasszizmust, és amely érdekes olvasmány lehet azok számára, akik „tárgyilagos értékelés alapján” szeretnének kizárólag meghatározott társadalmi csoportokat – kisebbségeket – érintő intézkedéseket hozni.

Az elkülönítés azonban nemcsak az alsóbbrendűség érzete miatt vezet egyenlőtlenségekhez. Hiába az elkülönített, de egyenlő jelszó hangoztatása, a gyakorlatban a fehérek számára kialakított iskolák jobb környéken épültek, képzettebb oktatókat alkalmaztak, felszereltebbek voltak, összehasonlíthatatlanul jobb infrastruktúrával rendelkeztek, mint a színes bőrűek számára fenntartottak. Ez a különbségtétel olyan prózai intézmények esetén is szembeötlő volt, mint például egy nyilvános mosdó.

A helyzet a mai Magyarországon kísértetiesen hasonló, a szegregált iskolákban tanuló diákokat közvetlen hátrányos megkülönböztetés éri, hiszen tipikusan jóval rosszabb állapotban levő épületekben alacsonyabb színvonalú oktatásban részesülnek, ahol például kevesebb az egy főre jutó számítógépek száma, kevesebb pénz jut tanulmányi kirándulásokra és egyéb rendezvényekre. Márpedig minden gyermeknek ugyanolyan minőségű oktatáshoz van joga – ami természetesen nem jelenti azt, hogy egyéni képességeiket ne kellene figyelembe venni.

Talán felesleges is hangsúlyozni, hogy mennyire kártékony a romák integrációját hátráltató, a hátrányos megkülönböztetést újratermelő hozzáállás éppen az oktatás területén. Ahogyan az ENSZ Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogokkal foglalkozó Bizottságának 13. számú, az oktatási joggal kapcsolatos átfogó kommentárja 1. cikkében kifejti: az oktatáshoz való jog emberi jog, ugyanakkor nélkülözhetetlen eszköze más emberi jogok érvényesítésének. A hátrányos helyzetű gyermekek számára ez a szegénységből és kilátástalanságból elsődlegesen kivezető út, ugyanakkor egyre inkább elismert tény, hogy az egyik legjobb állami befektetés is egyben.

Olyan jogszabályi környezet létrehozásával, amely az etnikai alapon szegregált iskolák létrehozásához, fenntartásához nyújt hathatós segítséget, a jogalkotó a szegénységből és a kilátástalanságból kivezető útra helyez behajtani tilos táblát a romák számára.

Bieber Ivóna

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr706814141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása