Tegnap kilépett a Magyar Helsinki Bizottság Egyesületből Mészáros István László. Őszintén sajnáljuk. Tagtársunk kilépését és indokait nyilvánosságra hozta. A Helsinki Bizottság társelnökei levélben válaszoltak Mészáros bírálatára. Kőszeg Ferenc, a Helsinki Bizottság alapító elnöke szintén reagált a kilépésre. Mindkét levelet közöljük.

A képen az egyesület 1989-es Alapító Felhívásának menekültekre és a kisegyházakra vonatkozó részletei láthatók.

Kedves István!

Sajnálattal vettük tudomásul kilépésedet a Magyar Helsinki Bizottságból. Az alábbiakban röviden szeretnénk reagálni az érveidre, úgy gondoljuk, ezzel tartozunk Neked és a nyilvánosságnak is.

A) Amint Te is tudod, Helsinki Bizottság alapszabálya a társelnökökre bízza, hogy stratégiai kérdésekben mikor fordulnak a tagsághoz. Az az álláspontunk, hogy a népszavazási kezdeményezés visszaélés a jogintézménnyel, kezdetektől fogva egyértelmű volt, a menekültügy kormányzati kezelésével kapcsolatos súlyos kifogásainknak a részvételeddel lezajlott májusi közgyűlésen is hangot adtunk. Az érvénytelen szavazásra való felhívással kapcsolatos döntés ezen álláspont logikus következménye volt. Rendszeres kapcsolatban vagyunk a tagság jelentős részével, akik egyetértésüket fejezték ki a megközelítésünkkel, többen közülük – így pl. a bizottság alapító elnöke, Kőszeg Ferenc – a sajtóban is publikálták a véleményüket. Úgy gondoljuk ezért, hogy okkal feltételeztük: a tagság túlnyomó többsége támogatja az álláspontunkat. Mindazonáltal elfogadjuk a kritikát, hogy szerencsésebb lett volna formálisabb keretek között, a tagok közötti közvetlen eszmecserét lehetővé tévő módon megvitatni a kérdést. Bírálatod fennmaradó részét azonban minden tekintetben megalapozatlannak tartjuk.

B) A Helsinki Bizottság továbbra is a demokrácia értékei és az állampolgárok jogai mellett elkötelezett szervezet. A népszavazás intézményét nem mi csúfoljuk meg, hanem a kormány, amikor egy olyan kérdésben tart referendumot, amelynek „jogi szempontból […] nincs jelentősége, mert semmi olyat nem eredményez, amit az Országgyűlés népszavazás nélkül ne tudna megtenni”. Az idézet nem valamelyik blogbejegyzésünkből származik, hanem egykori tagtársunktól, a hozzád hasonlóan „nem” párti Hack Pétertől. Nehéz elképzelni, hogy felkészült jogászként ne lennél Te is tisztában ezzel, és ne látnád azt, ami ebből szükségszerűen következik: a kormány a népszavazást nem az alkotmányos rendeltetésének megfelelően, hanem egy olyan politikai kampány eszközéül használja, amely ráadásul a társadalom legalantasabb érzéseire, az idegengyűlöletre, a védelemre szorulók elutasítására alapoz, és amelynek eredményeként 2016 elejére a közvélemény-kutatások szerint is minden korábbinál nagyobb mértékű lett az idegenellenesség Magyarországon.

Mi nem a népszavazás ellen kampányolunk, hanem arra hívjuk fel a figyelmet: ez nem igazi népszavazás. Nem kérdőjelezzük meg a polgárok józan ítélőképességét, hanem arra kérjük őket: használják. Nyilvánítsák ki a véleményüket, és üzenjék meg a kormánynak: nem értenek egyet a gyűlöletre építő kampánnyal, és nem hagyják, hogy a kormány visszaéljen a népszavazás intézményével. Számunkra ez az érvénytelen szavazat jelentése.

C) Az emberi jogok ügye szükségszerűen politikai kérdés is egyben. A politika a hatalomról, annak megszerzéséről és gyakorlásáról szól, az emberi jogi munka pedig az egyénnek a hatalommal szembeni védelméről, a hatalomgyakorlás ellenőrzéséről. Politika volt a 60-as évek Amerikájának polgárjogi mozgalma, politika volt az is, ahogy a Moszkvai Helsinki Csoport utóbb meghurcolt aktivistái számon kérték a Szovjetunión a Helsinki Záróokmányban szereplő emberi jogok betartását, amint politikai tevékenység volt az ellenzéki Független Jogvédő Szolgálatban való bátor részvételed is a rendszerváltás előtt.

Politikai jelentőséggel bírt és éles politikai vitákat gerjesztett a rendőrség 2006-os fellépése és ugyanígy a jogállami intézmények meggyengítése, lebontása 2010 után. A Helsinki Bizottság ezekben az ügyekben is megszólalt, ami – az emberi jogvédelem lényegéből fakadóan – szükségszerűen szembement a mindenkori hatalomgyakorlók érdekeivel, és ekként – szintén szükségszerűen – a mindenkori ellenzék pozícióját látszott erősíteni. Ezekben az esetekben mégsem jelezted, hogy a pártpolitika mezejére léptünk volna. Azt leszámítva, hogy most „tartalmilag” nem értesz egyet az álláspontunkkal, a jelenlegi helyzet semmiben nem különbözik a korábbiaktól. Nem buzdítunk egyik párt támogatására sem, nem mondjuk meg az állampolgároknak, hogy kire szavazzanak, kire bízzák az ország irányítását. Kinyilvánítjuk azt a véleményünket, hogy a közhatalom gyakorlói visszaélnek egy fontos jogintézménnyel, megsértik az emberi jogok tiszteletben tartására irányuló kötelezettségeiket, és ebben a helyzetben a nyilvánossághoz fordulunk. Ugyanúgy, ahogy korábban is.

Különös fintora a sorsnak, hogy olyan helyzetben vádolsz minket pártpolitizálással, amikor a népszavazáson követendő magatartással kapcsolatos álláspontunk egyetlen politikai pártéval sem esik egybe. Ebben a szituációban nehéz racionálisan értelmezni azt a megjegyzésedet, hogy valamely „jól körülhatárolható politikai tábor szekerét” tolnánk, a lehetséges irracionális értelmezésekbe viszont a közös munka során és okán kialakult tisztelet miatt nem szeretnénk belegondolni. 

Üdvözlettel, 

Pardavi Márta és Kádár András Kristóf társelnökök

*****

Kedves István, 

sajnálattal vettem tudomásul, hogy kiléptél a Magyar Helsinki Bizottságból (MHB). Indokaid közül azt el kell fogadjam, hogy nehezményezted, hogy erre a döntésre a bizottság tagjainak a meghallgatása nélkül került sor. Hadd tegyem azonban hozzá, az MHB állásfoglalása egyértelmű volt azóta, amióta Orbán Viktor kormánya aljas, embertelen és hazug kampányt folytat a menedékkérők ellen. Ha ezt elmulasztotta volna, a menekültekről szóló genfi egyezményt tagadta volna meg, amely a menekültek védelmének vonatkozásában működésének elvi alapja. 

Sajnálatom elsősorban nem is a kilépés tényére vonatkozik, hiszen az logikusan következik egyházad politikai állásfoglalásából, hanem magára arra a politikai vonalra, amelyet a Hit Gyülekezete évek óta követ. Kritikus véleményemnek akkor is hangot adtam, amikor a gyülekezet elfogadta az egyházi státust egy olyan törvény alapján, amely ellentétes a vallásszabadságnak és a lelkiismereti szabadságnak azokkal az elveivel, amelyeket a magyar Országgyűlés jelentős mértékben éppen a Te előkészítő munkád alapján foglalt törvénybe. A Hit Gyülekezete és a hajdani demokratikus ellenzék a jelentős világnézeti különbségek ellenére azért került közel egymáshoz, mert az alapvető szabadságjogok kérdésében hasonló nézeteket vallottunk. Ez alapozta meg azt a szolidaritást, amelynek a demokratikus ellenzék és a szamizdat Beszélő hangot adott, amikor a pártállami diktatúra kíméletlen módszerekkel lépett fel mind a gyülekezet, mind pedig a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség ellen. 

Politikai kérdésekben lehetnek nézetkülönbségek a Magyar Helsinki Bizottság tagjai között is. A menekülők elleni uszítás azonban nem politikai kérdés, sőt nem is csak emberi jogi kérdés. A háború elől menekülők védelme, túl a nemzetközi jogon, emberség kérdése. Akinek a számára ez nem kézenfekvő, annak valóban nincs helye a Magyar Helsinki Bizottságban. Ezt nem a bizottság egykori vezetőjeként írom, hiszen az ehhez szüséges jogkörrel nem rendelkezem, hanem személyes meggyőződésem alapján.

A Magyar Helsinki Bizottság mindig elkerülte, hogy álláspontját pártérdekeknek rendelje alá. Látványos példája volt ennek, hogy a bizottság 2006-ban fellépett a rendőri brutalitás ellen, holott a tévészékház megostromlóit nem tekintette sem békés tüntetőknek, sem szabadsághősöknek. Bizottságunk kiállt a véleményszabadság mellett akkor is, amikor némelyek büntetőjogi eszközökkel igyekeztek korlátozni, hogy a szabadság ellenfelei is szabadon elmondhassák a véleményüket. A felhívás egy referendum bojkottjára korántsem a demokrácia megtagadása. A felhívás távolmaradásra vagy érvénytelen szavazat leadására éppen olyan legitim eszköze a véleményünk kifejezésének, mint az igen vagy a nem szavazat leadása. Antidemokratikus csak az volna, ha elhallgatnánk a véleményünket a referendum értelmetlenségéről, vagy ha védelmünkbe vennénk a szavazáson való részvétel akadályozását.

Kedves István! Válaszom a Magyar Helsinki Bizottságnak írott, de nekem is megküldött leveledre sarkos megfogalmazásai ellenére sem jelenti azt, hogy ne maradt volna meg bennem a személyes nagyrabecsülés irántad, és megfeledkeznék azokról az alkalmakról, amikor együtt léptünk fel olyan - például adatvédelmi - ügyekben, amelyekben a véleményünk megegyezett. Ma is hálával gondolok baráti együttérzésedre és részvétedre, amelyet a feleségem betegsége és halála idején érzékelhettem.

Üdvözlettel: Kőszeg Ferenc