A Magyar Helsinki Bizottság javaslatcsomagot készített az Igazságügyi Minisztériumnak (IM) a büntetés-végrehajtási (bv.) intézetek vészes túlzsúfoltságának csökkentésére. Kevesebb embernek, rövidebb ideig kellene rács mögött lennie. A terhelést és a költségeket az is nagyban csökkentené, ha nem börtönben, hanem a fogvatartott otthonában hajtanák végre a büntetést.

Tavaly márciusban az Emberi Jogok Európai Bírósága ún. pilot eljárásban kötelezte Magyarországot a férőhelyfeletti fogvatartottak számának gyors és tetemes csökkentésére. A magyar kormánynak félév állt rendelkezésére, hogy akciótervet készítsen a rendszerszintű probléma kezelésére. Mindezidáig nem készült ilyen. A kormány megelégedett azzal, hogy bejelentette nagyszabású börtönépítési programját.

A Helsinki Bizottság üdvözli az új bv. intézetek létesítését, de úgy látjuk, az új börtönöket elsősorban a régi, korszerűtlen intézetek felváltására kell használni, amelyekben a megfelelő elhelyezési körülmények nem biztosíthatók. Ehhez képest a kapacitásnövelés csak másodlagos szempontként jelenhet meg.

Hazai és nemzetközi példák alapján is az a tapasztalat, hogy önmagában a börtönépítés hosszú távon nem csökkenti a zsúfoltságot, mert a férőhelyszám növekedését követi a fogvatartottak számának emelkedése is. Egy idő után minden új börtön megtelik, sőt túltelítődik. Amennyiben jelentős és tartós javulás a cél, a fogvatartottak számának csökkentésére van szükség, ehhez pedig változtatni kell a mértéktelenül és szükségtelenül szigorú büntetőpolitikán.

A Helsinki Bizottság áttekintette a szakirodalomban, valamint a nemzetközi szervezetek ajánlásaiban megfogalmazott javaslatokat és megoldásokat, amelyek kifejezetten a telítettség enyhítését célozzák. Olyanokat javaslunk, amelyeknek a hazai jogrendszerbe való átültetése nem okozna különösebb nehézséget, és megvalósításuk nem igényel túl sok kiadást. (Az IM-nek írott teljes javaslatcsomag itt olvasható.)

1. Nem kell büntetni, ha bírságolni is elegendő. A társadalomra csekély fokban veszélyes magatartásokat nem kellene büntetőjogilag büntetni, elég lenne szabálysértésnek minősíteni. Az Alkotmánybíróság is már többször leszögezte: a büntetőjog eszköztárát csak a feltétlenül szükséges esetben és arányos mértékben szabad bevetni. Ehhez képest a büntető törvénykönyv számos bagatell cselekményt büntet: ilyen például a garázdaság, vagyis ha két ember az utcán veszekszik és lökdösődik. Szintén ilyenek a határzár megsértésével kapcsolatos magatartások (Btk. 352/A–C). Érdemes lenne tehát a Btk.-t átfésülni.

2. Csínján kell bánni a szabadságvesztéssel. A büntető törvénykönyv túl nagy hangsúlyt helyez a szabadságvesztésre, más, szabadságelvonással nem járó büntetésekkel szemben és olyan csekélyebb súlyú bűncselekmények esetén is rögtön börtönbüntetéssel fenyeget, mint például a garázdaság, a járművezetés ittas állapotban vagy a lopás alapesete. Azt javasoljuk, hogy bizonyos bűncselekmények esetén, amelyek alacsony fokban veszélyesek a társadalomra, a törvény szerint ne lehessen szabadságvesztést kiszabni, ha az elítélt először követett el bűncselekményt.

3. El kellene törölni a büntetőjogi elzárást. Az új Btk. bevezette a büntetőjogi elzárás intézményét, amelynek legrövidebb időtartama öt, leghosszabb időtartama kilencven nap. A rövid tartamú szabadságvesztések általában sokkal több kárt okoznak az elítéltnek, mint amennyire szolgálják a büntetés célját. A hetekre ítélt személy rosszabb állapotban jön ki az intézetből, mint amilyenben bebörtönzése előtt volt. Ez értelemszerűen nehezíti a szabadult törvénytisztelő magatartását, a társadalomba való visszailleszkedését. Emellett a rövid tartamú szabadságelvonásra ítélt személyeknél a leginkább valószínű, hogy szabadságelvonással nem járó büntetésekkel vagy intézkedésekkel is elérhető a kívánt cél. Különösen nyilvánvalóvá válik ez a büntetőjogi elzárásra ítéltek esetében. Ma pl. a levéltitok megsértése vagy a magántitok megsértése miatt is ki lehet szabni elzárást.

4. Semmi szükség a fiatalkorúak szabálysértési elzárására. 2011 óta szabható ki szabálysértési elzárás fiatalkorúakra. Mindez ellentétes a gyermekek jogairól szóló New York-i egyezménnyel, amely kimondja, hogy a bagatell normasértésekért nem lehet a 18 év alatti személyt szabadságától megfosztani. A rossz útra tévedt gyermekekkel nem a büntetőrendszernek kéne foglalkoznia.

5. Üdvös lenne megemelni a szabálysértési elzárás napitétel-összegét. Ha valaki nem fizeti meg a szabálysértési bírságot, azt a bíróság szabálysértési elzárásra változtatja át. 2012 óta egységesen ötezer forintra egy börtönnapot számítanak. Miközben egy napnyi fogvatartás átlagosan nyolcezer forintjába kerül az államnak, amelyhez még nincsenek hozzászámolva a bírósági és eljárási költségek. A Helsinki Bizottság azt javasolja, hogy a napi tétel tízezer forint legyen, így felére csökkenne a szabálysértési elzárások miatti börtönterhelés, amely négy év alatt több mint a háromszorosára nőtt.

6. Inkább házi őrizet, mint előzetes letartóztatás. A fogvatartás börtönelhelyezéssel nem járó megoldásaként az elektronikus nyomkövető eszköz (lábperec) alkalmazásával történő házi őrizet lehetősége egy ideje már adva van. A költséges infrastruktúra is kiépült. Ez a jogintézmény jól vizsgázott a gyakorlatban, mégis a házi őrizetek és lakhelyelhagyási tilalmak száma még mindig jócskán alatta marad az előzetes letartóztatásokénak.

Javasoltuk a büntetőeljárási törvény módosítását, hogy az előzetes letartóztatásra irányuló indítvány elbírálása során kötelezettsége legyen minden bírónak elsődlegesen azt vizsgálni, hogy valóban feltétlenül szükséges-e az előzetes letartóztatás elrendelése vagy elengedő lenne a házi őrizet alkalmazása. Javasoltuk továbbá, hogy külön indokolási kötelezettség terhelje a bírókat, miért nem elégséges az enyhébb kényszerintézkedések alkalmazása.

7. Előzetes letartóztatást csak három év szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő bűncselekmény miatt indult eljárásban lehessen elrendelni. Az utóbbi két évben számottevően csökkent az előzetes letartóztatások elrendelésének száma, a fogvatartottak negyedét–ötödét még így is az előzetes letartóztatásukat töltő terheltek teszik ki. Az előzetes letartóztatás elrendelésének általános feltétele, hogy annak csak szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt folytatott eljárásban van helye. Ez a feltétel ugyanakkor meglehetősen súlytalan, tekintettel arra, hogy a Btk. még az olyan kis súlyú bűncselekmények, mint pl. a garázdaság, a könnyű testi sértés vagy a kisebb értékre elkövetett lopás börtönbüntetésére is lehetőséget ad. Ezért javasoljuk a szűkítést.

8. Meg kell szüntetni a határozatlan idejű letartóztatást. Az előzetes letartóztatás maximális hossza főszabály szerint három év, ezt követően a terhelt előzetes letartóztatását mindenképpen meg kell szüntetni, hiszen a hatóságok és a bíróság késlekedésének következményeit nem lehet másra hárítani. Viszont, ha a terhelttel szemben tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt van folyamatban eljárás, akkor nincs felső időhatár. A Magyar Helsinki Bizottság már több alkalommal jelezte, hogy a törvény ezen rendelkezése súlyosan kifogásolható a személyi szabadsághoz való jog, az ártatlanság vélelme és a hatékony védelemhez való jog szempontjából. Az államnak inkább arra kell törekednie, hogy minél gyorsabban lefolytassák a büntetőeljárást.

9. Vissza kell adni a bíró mérlegelési szabadságát. A középmérték szabálya előírja, hogy határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabásakor a büntetési tétel középmértéke irányadó (pl. egy 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható bűncselekmény esetén 5 évből kell indulnia a bírónak). Ez egyértelműen azt eredményezi, hogy tendenciaszerűen hosszabb tartamú szabadságvesztéseket szabnak ki a bíróságok, mint korábban. Minél hosszabb tartamúak a kiszabott büntetések, annál több ember van egyszerre a börtönökben.

A „három csapás” szabály miatt öt év alatt 35%-kal emelkedett az életfogytig tartó büntetések száma. A Btk.-nak ez a rendelkezése is elvonta a mérlegelést a bírótól, és az erőszakos, többszörös visszaesőkre fő szabályként dupla szabadságvesztést, bizonyos esetekben pedig életfogytig tartó büntetést kell kiróni. Ezt a bv. intézetek terhelését növelő szabályt is meg kellene szüntetni.

10. Ki kell bővíteni a reintegrációs őrizet lehetőségét. A büntetés célja bizonyos esetben akkor is elérhető, ha a szabadságvesztést nem börtönben hajtják végre. Számos ország azt a megoldást választotta börtönnépességének csökkentésére, hogy a rövid tartamú szabadságvesztéseket nem börtönben hajtják végre. Így például Olaszország, amelyet Magyarországhoz hasonlóan a strasbourgi bíróság felszólított a zsúfoltság csökkentésére, állandósította a 18 hónapot meg nem haladó szabadságvesztések otthon történő végrehajtásának jogintézményét. Nálunk bizonyos fogvatartottaknál a büntetésük utolsó félévében van erre lehetőség, ezt hívják reintegrációs őrizetnek. Javasoljuk, hogy ezt egy évre növeljék. Eddig csak az öt évet meg nem haladó büntetéséknél lehetett ezt alkalmazni, érdemes lenne a határt hét évesre emelni.

11. A zsúfoltság okozta nehézségek csökkentsék a büntetést. A szabadságvesztés büntetés az elítélt szabadságának elvonása, se több, se kevesebb. Túlzsúfolt körülmények között végrehajtani a szabadságvesztést viszont egyet jelent a szigorított börtönkörülményekkel, embertelen bánásmódnak minősül, adott esetben akár kínzásnak. Az ilyen körülmények között lehúzott egy börtönév nyilván többet vesz el a fogvatartott életéből, mint a szabályszerű feltételek mellett letöltött.

Számos nemzetközi példa van arra, hogy túlzsúfoltság esetén a börtönben töltött időt automatikusan csökkenteni köteles az állam. A nemzetközi jó gyakorlatok alapján a Magyar Helsinki Bizottság azt javasolja, hogy nálunk is határozzuk meg a bv. intézetek telítettségének a maximális szintjét, amely fölött azonnali rendkívüli intézkedéseket kell életbe léptetni a túlzsúfoltság gyors és automatikus csökkentésének érdekében.