„A hazai börtönök túlzsúfoltsága miatt az Európai Unió újabb börtönök építésére kötelezte hazánkat” – hangzott el a műsorvezető felvezetése a „közszolgálati” Kossuth Rádió hétfő esti adásában (A nap történeteiben). Mindebből jószerivel csak annyi igaz, hogy a magyar börtönök túlzsúfoltak.
A strasbourgi bíróság a tömeges börtön-elhelyezési panaszok után vizsgálta a hazai helyzetet. Tudnivaló, ő nem az Európai Unió, hanem az Európa Tanács intézménye. A bíróság iránymutató (pilot) döntése nem tartalmaz konkrét megoldási javaslatokat, különösen nem „kötelezi Magyarországot börtönépítésre”, hanem pusztán arra, hogy fél éven belül egy munkatervet készítsen el, amely hatásosan csökkenti a túlzsúfoltságot. Ennek legalább két egyszerű útja lehetséges: csökkenteni a börtönnépességet vagy növelni a férőhelyek számát. Nyilván, lehetséges a kettőt együtt alkalmazni, de mindenképpen érdemes megtalálni azokat a csoportokat a mostani börtönnépességen belül, amelyek másutt is lehetnének, és költséges meg embertelen fogvatartásuk nem indokolt.
A strasbourgi ítélet egyértelműen a fogvatartottak számának a csökkentésére teszi a hangsúlyt, nem pedig a férőhelybővítésre.
A börtönépítés és -fenntartás drága és hosszadalmas folyamat, emellett számos nemzetközi példa bizonyítja, a felpörgetett büntetőipar hosszú távon nem képes féken tartani a bűnözés terjedését, és voltaképpen nem képes megfelelően elhelyezni a fogvatartottakat sem. A magyar kormány a strasbourgi döntést mégis igyekszik egyedül csak ránk erőltetett börtönépítési kényszerként értelmezni és bemutatni. Szó sem esik arról, hogy Strasbourg egy krónikus probléma, a fogvatartottaknak az állam által egyébként papíron garantált emberséges elhelyezését kéri számon. Pozitívumnak a döntésből, úgy tűnik, a kormány csak annyit tart, hogy az új börtönök majd új munkahelyeket teremtenek, valamint megrendelést jelenthetnek a közeli kis- és közepes vállalkozásoknak. Azért van olcsóbb módja is a munkahelyteremtésnek, mint alsó hangon 20–25 milliókért „állami munkahelyeket létrehozni”.
Az Országgyűlésben Tuzson Bence képviselő (Fidesz) például ezt a kérdést intézte kormánya államtitkárához: Hogyan bővülhet Magyarországon a börtönök férőhelyeinek száma? Mire Kontrát Károly válaszában a börtönépítés reményteljes perspektíváit vázolta fel, és nem szólt arról, mi lesz 2019-ig, amire a nagy ívű terv szerint sikerül 100 százalékosra lefaragni a telítettséget. Itt most nem is csak arról van szó, hogy ugyan melyik 4–5 évre eltervezett fényes állami projekt valósul meg határidőre. Azzal is gond van, hogy az államtitkár optimistán a mostani létszámmal számol, miközben a szigorodó büntetőpolitika következtében borítékolható, hogy ütemesen fog továbbnőni a fogvatartottak száma. És Kontrát nem beszélt arról sem, hogyan kártalanítják, ellentételezik az elszenvedett sérelmeiket azoknak, akik eddig vagy az elkövetkező időkben kénytelenek túlzsúfolt zárkákban raboskodni, amiről a strasbourgi bíróság már kimondta, hogy mindez embertelen bánásmódnak minősül.
Pedig abban az ítélet egyértelmű, hogy az állam köteles a fogvatartottak emberi méltóságát biztosítani, mégpedig a reformmal járó pénzügyi és logisztikai nehézségektől függetlenül.
Magyarországról több száz túlzsúfoltsági panasz érkezett az Emberi Jogok Európai Bíróságához. A márciusi döntés hat fogvatartott panaszával foglalkozik. Közülük három a Magyar Helsinki Bizottság ügyfele. Emiatt is fontosnak tartjuk, hogy valódi megoldás szülessen a régi, tömeges és súlyos problémára.
Zádori Zsolt
