Helsinki Figyelő

Elfogtunk egy levelet. A címzettje Áder János köztársasági elnök. A szerzője Demény Péter budapesti lakos. Apropója pedig Orbán Viktor bevándorló-ellenes nyilatkozata, majd annak feltétlen és egységes támogatása párttársaitól. A levélíró azt kéri az államfőtől, a parlamentben ítélje el az idegenellenes politikai megnyilatkozásokat.

aderorban2.jpg

Tisztelt Elnök Úr!

2012. június 5-én egy ismeretlen odalépett az utcán Schweitzer József volt főrabbihoz, szidalmazta és azt mondta neki: „utálok minden zsidót”.

Az inzultust követően a Kormányszóvivői Iroda közleményben ítélte el az inzultálást, és rögzítette, hogy a kormány egyúttal világossá teszi, hogy az ország valamennyi polgárát megvédi az ilyen támadásoktól.

Ön köztársasági elnökként a honfitársaihoz (és így hozzám is) intézett nyílt levelében azt írta: „Javaslom, egyszer s mindenkorra tegyük világossá, senki sem érezheti magát feljogosítva arra, hogy bárkit vallási, származási, kulturális vagy nemzeti identitásában megsértsen, megalázzon, fenyegessen vagy kirekesszen.”

Két és fél évvel később, a kormány azóta újraválasztott vezetője kijelentette, hogy a gazdasági bevándorlás csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre, ezért a bevándorlást meg kell állítani, ez a magyar álláspont.

A kormánypárt frakcióvezetője kijelentette, hogy látható, miként borítja fel a keresztény országok belső rendjét a muzulmán közösségek jelenléte.

Tisztelt Elnök Úr!

Remélem, Ön – a kormányfővel ellentétben – továbbra is kitart álláspontja mellett, miszerint mást nem lehet, származási, kulturális vagy nemzeti identitásában megsérteni.

Remélem, Ön nem ért egyet egykori párttársával, Ön nem gondolja, hogy egyik volt párttársuk, aki 4 éven át volt pártjuk képviselője az Országgyűlésben, aki jelenleg egy állami fenntartású kórház főigazgató főorvosa, csak bajt és veszedelmet hoz a magyarokra. Remélem, nem gondolja ezt volt párttársa családjáról, valamint a többi, Magyarországon dolgozó, adózó és élő, a Közel-Keleten vagy Távol-Keleten született polgárokról. Pár napja, újévi köszöntőjében még Magyarország minden polgárának jókedvet és bőséget kívánt.

A két évvel ezelőtt az utcai xenofób inzultus esetén szép gesztus volt a konkrét személy meglátogatása, a nyílt levél írása.

Mint honfitársa kérem, hogy most, amikor a kormányfőtől, majd a legnagyobb és egyúttal kormányzó parlamenti párt frakcióvezetőjétől xenofób megnyilatkozás hangzik el, éljen az Alaptörvény 9. cikk (3) bekezdés b) pontjában biztosított jogával, és szólaljon fel az Országgyűlés ülésén.

Tegye egyértelművé az Országgyűlésben, hogy a 2011. évi CCVI. törvény melléklete szerinti bevett egyház tagjai a frakcióvezető kijelentése ellenére nem borítják fel Magyarország belső rendjét!

Tegye egyértelművé az Országgyűlésben, hogy a nem Magyarországon született vagy nem Magyarországon született szülőktől származó honfitársak nem bajt és veszedelmet hoznak az európai,és így a magyar emberekre!

Tegye egyértelművé az Országgyűlésben, hogy az ország első polgára, a nemzeti egység megtestesítője nem csak az utcai idegengyűlöletet, hanem képviselői, kormányfői szélsőjobboldali megnyilatkozást is elítéli!

Éljen az Alaptörvényben biztosított jogával, és Magyarország államfőjeként tegye egyértelművé az Országgyűlésben, hogy a miniszterelnök álláspontja nem a magyar álláspont!

Üdvözlettel:

Demény Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://helsinkifigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr177073589

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem kellene ezeket a folyamatos hazaárulás miatt betiltani? 2015.01.14. 19:32:55

Támadást hirdettek a saját hazájuk ellen. EP-képviselőik a lehető legtöbb külföldi politikust rá akarják venni, hogy a lehető legrosszabb véleménnyel legyen hazánkról a nemzetközi sajtóban és minden egyéb fórumon, ahol megfordulnak - tudtuk meg nyilatk...

Trackback: Öt kereszténygyalázó címlap a Charlie Hebdo-tól, amivel nem dicsekszik a média 2015.01.14. 19:31:14

Mielőtt elkezdenénk összekeverni a szólás szabadságát a nettó, alpári, öncélú mocskolódással, érdemes megnézni a lentebbi gúnyrajzokat. Csak hogy értse az ember, mi bajuk a radikális iszlamistáknak a prófétájukon gúnyolódó firkászokkal. (Szenthároms...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.14. 19:10:22

"Elfogtunk egy levelet."

Miért kell ilyen hülyeségeket írni?

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.14. 19:24:12

Egyébként meg a szerző inkább megköszönhetné az Orbán-kormánynak, hogy állampolgárságot adott a hozzá hasonló határon túli magyar embereknek, ellentétben azokkal, akik vele, mint a "23 millió román" egyikével riogatták az embereket.

Rendkívül undorító, hogy ezt az ajándékot egyesek azzal köszönik meg, hogy felveszik az állampolgárságot, át is költöznek, majd a jó meleg fővárosi lakásukból a ki tudja, milyen forrásokból származó díjazásért hergelik az embereket, és próbálják a szabad választáson demokratikusan megválasztott kormányt megbuktatni.

A másik szarházi, az Indexet és az Origo-t is megjárt Gazda Albert pont ugyanez a tempó a Cink-en.

koala kóla 2015.01.14. 19:35:43

Ki a faszom ez a Demény? Aki a posztot írta?

hehe

koala kóla 2015.01.14. 19:40:49

@beszélő majom: Senkit nem érdekel, a véleménye senkit sem képvisel.

A HTMek 99,9%-ban szavaztak a jobboldalra, túlnyomóan a fideszre.

Keszthelyi.Aron 2015.01.14. 19:52:30

@beszélő majom: Kern nyitott mind így a Heti Hetesben :)

Szélmalomharcos 2015.01.14. 22:05:24

"mást nem lehet, származási, kulturális vagy nemzeti identitásában megsérteni."

Nem szabad megsérteni, kivéve ha a Hebdo francia zsidó karikaturistáinak ocsmány élcelődéséről van szó. Mert akkor beindul a propagandagépezet, hatalmasra felértékelve a jogot a szólásszabadsághoz, ami persze csakis az ő privilégiumuk

Jóérzésű emberből az ilyesmi undort vált ki, és akkor még nem is eszéltünk a szokásos kettős mérce undorító hagyományáról. Hiszen próbálná csak valaki ugyanezt fordítva, a zsidókkal szemben alkalmazni

Hazug álszent propaganda iromány

igazi Ténytár 2015.01.15. 06:59:02

@beszélő majom: nehogy mar arra az allampolgarsagra hivatkozzal amit a Fidesz vegig ellenzett (pl. 2001-ben saját maga küldte el a francba az RMDSZ-t ez ügyben a 80 ezer aláírásukkal mert az EU fontosabb, a KAP népszavazást se ők kezdeményezték stb) ES MAGA ORBAN JÖTT AZZAL HOGY AZ ERDÉLYIEK RONTANAK A MAGYAROK ÉLETHELYZETÉT ÉS NEM TÁMOGATJA!

Magyarul a mostani gazdasági menekültezését előadta az erdélyiek ellen is. Legyetek büszkék rá!

______
____
2004. december 9. 12:34
MNO - Tar Zsuzsanna

"...A Fidesz nem ragaszkodik a kettős állampolgársághoz, inkább ahhoz, amit a határon túli magyarok kérnek, és megadható, DE NEM RONTJA A MAGYARORSZÁGI MAGYAROK ÉLETHELYZETÉT.

Orbán példaként hozta fel, hogy tudomása szerint a jómódú, hagyományosan MSZP-SZDSZ szavazók nagy fölénnyel szavaztak igenne a kettős állampolgárság ügyében, míg a FIDESZES, ám szegényebb körzetek NEM-mel VOKSOLTAK. (...)"
____
______

 

igazi Ténytár 2015.01.15. 07:06:04

@ "„Javaslom, egyszer s mindenkorra tegyük világossá, senki sem érezheti magát feljogosítva arra, hogy bárkit vallási, származási, kulturális vagy nemzeti identitásában megsértsen, megalázzon, fenyegessen vagy kirekesszen.”"

Persze anno ADERT SE ZAVARTA AMIKOR ORBAN A KERESZTÉNYEKEN GÚNYOLÓDOTT!

___
Andrásfalvi Bertalan PARLAMENT
(180. ülésnap - 1992.02.25):

Tudom, nehéz ez, mikor sokszor azon igyekszünk, éppen a másik meggyőződését nevetségessé tenni még itt a Parlamentben is. (Közbeszólás: Így van.)

Hadd tegyem hozzá, hogy gyakran humorosnak tűnő megjegyzések mélyen sértik az alkotmányosságot ebben a tekintetben. (Taps a jobb oldalon és középen.) Hadd tegyem hozzá, hogy amikor a kereszténydemokrata oldalról valamilyen vallásos vagy az egyházzal kapcsolatos megnyilvánulás hangzik el, akkor itt mögöttem a frakcióvezető elkiáltja: imához, vagy énekeljük el a Himnuszt.

Ezek lehetnek számára humor, de ezek azok az alkotmánysértő dolgok, mikor valakit meggyőződése és értéke szerint gúnyolunk. (Taps a jobb oldalon és középen. Közbeszólás a jobb oldalon: Így van.)
___
PARLAMENTI NAPLÓ

www.mkogy.hu/naplo34/109/1090018.html

A hazáért meg lehet halni, az emberiségért nem. Akik ezeket a nagy közösségeket hangsúlyozzák, azoknak általában az elbújás, a felelősség alól való kibújás a céljuk, mert azért nem lehet már áldozatot vállalni. (Közbekiabálások.)

Az áldozatos közösség az egy vállalt közösség. Befejezésül. Nem akarom húzni az idõt, mert sokkal fontosabb dolgaink is vannak ennél. (Dr. Orbán Viktor: Most kell abbahagyni!)

Befejezésül csak annyit, amit egy idõs hölgy mondott, aki ezt végighallgatta. Azt mondta - és ebben benne van az egésznek az összefoglalása -: aki mindenkit szeret, nem szeret az senkit sem. Ezt akartam én elmondani. Köszönöm szépen.

(Taps az MDF padsoraiban. - Dr. ORBAN Viktor: Remélem, a Kereszténydemokraták tapsolnak. JÉZUS KRISZTUS NEVÉBEN TAPSOT KÉREK!)

___

csak egy néző 2015.01.15. 11:14:00

"Tavaly év végéig 2213 külföldi vásárolt magának 250 ezer euróért magyarországi letelepedési engedélyt, ebből 1924 volt kínai"
Gondolom ezek a jó magyar állampolgárok.

presshelsinki 2015.01.15. 11:54:25

@csak egy néző: Azért a letelepedési engedély nagyon nem azonos az állampolgársággal. Magyarországon nem magyar nemzetiségűként vagy magyar felmenőkkel nem rendelkezőként különösen nehezen lehet állampolgárságot szerezni.
süti beállítások módosítása