Helsinki Figyelő


„Aki olyan társadalmi rendet tud létrehozni, amelyben mindenkinek van egy kevés óvni valója, és senki sem kíván túl sokat a máséból, sokat tesz a világ békéjéért.” Ezt az alapvetést Alexis de Tocqueville (1805–1859) fogalmazta meg nevezetes munkájában, Az amerikai demokráciában. A felismerés az 1830-as évekből származik, de ma is érvényes.

0729_tocqueville_2.jpg

tovább

Szemere Bertalan (1812–1869) a magyar XIX. század kiemelkedő, egyben méltatlanul elfeledett politikai gondolkodója és politikusa volt. Ő is egyike a tragikus sorsú miniszterelnökeinknek. Őt ugyan nem végezték ki vagy vetették börtönbe, de elborult elmével halt meg egy elmegyógyintézetben. Most azonban hagyjuk élete és a magyar történelem tragikus részleteit, emlékezzünk inkább pályafutásának legtündöklőbb napjára, 1849. július 28-ára, amikor a Szegedre menekített Országgyűlésben három kulcsfontosságú ügyben is többséget szerzett. Egyrészt megszavazták beszámolóját a hadi és külpolitikai helyzetről, másrészt ellenszavazat nélkül elfogadták a zsidók emancipációjáról szóló törvényjavaslatát, harmadrészt nagy többséget kapott a nemzetiségi kérdésben előterjesztett „országos határozata” is.

0728_szemere_bertalan.jpg

tovább

A „magyar Tocqueville”, Bölöni Farkas Sándor 1831-ben járt az Egyesült Államokban. Úti élményeiről szóló politikai bédekkere a magyar reformereknek bepillantást nyújtott egy távoli, korábban idegennek számító valóságba, az alkotmányos respublika működésébe. Hősünk kiváló megfigyelő, fáradhatatlan riporter, de emellett igaz hazafi, akit a megismert politikai intézményekből és kultúrából leginkább az izgatja, mit is lehetne átvenni, hogy általa az itthoni élet jobb lehessen, a magyar jövendő pedig szebb. Messzire nézett és közelre látott.

0727_boloni_farkas_sandor_2.jpg

tovább

„Születése rendetlen volt, azért szerette szenvedélyesen a rendet, a megtörhetetlent, a parancsot és tilalmat. Ifjúkori fellángolásában ölt, azért jobban tudta a tapasztalatlanoknál, hogy a megöletés drága ugyan, de az ölés sokkal rettentőbb és hogy nem szabad ölni. Forró érzékű volt, ezért sóvárogta a szellemiséget, a tisztaságot és szentséget: vagyis a láthatatlant, mert ezt szelleminek, szentnek és tisztának látta” – így kezdi Thomas Mann a Mózesről szóló esszéjét, A törvényt. (Fordította Vajda Endre.)

0726_mozes.jpg

tovább

Erős meggyőződése volt, hogy az emberi viselkedésben és vélekedésben túlsúlyban van az észszerűség, mert ha nem így volna, az élet szinte elviselhetetlen lenne. Az ember ugyanis az egyedüli lény, amely „képes kijavítani a hibáit. Vita és tapasztalás segítségével le tudja győzni tévedéseit.” Ebből következett, hogy liberális, radikális és nonkonformista volt, hitt a társadalmi változásban és küzdött érte. Kiállt a nők szavazati joga mellett, a szabadság kiszélesítése és az államhatalom korlátozása mellett. A filozófus, közgazdász John Stuart Mill (1806–1873) élete utolsó szakaszában foglalkozott gyakorlati politizálással, három évig volt képviselő.

0725_john_stuart_mill.jpg

tovább

Henry David Thoreau (1817–1862) amerikai írót és filozófust nem csupán elméletben foglalkoztatta az erkölcsös viselkedés. Személyes döntéseit is úgy hozta meg, hogy azok megfeleljenek az általa igazságosnak és morálisan kikezdhetetlennek tekintett egyszerű alapelveknek. Arra törekedett, hogy az élet és az életmű között minél kisebb legyen a különbség. Az ilyesfajta elhatározások nyomán általában konfliktusok támadnak. Thoreau esetében sem volt ez másképp. Mivel élesen ellenezte a rabszolgaságot és a Mexikó elleni háborút, nem fizetett fejadót. Emiatt letartóztatták és rács mögé zárták. Igaz, csak egy napra. De ennek az egyetlen napnak önmagán túlmutató jelentősége lett hősünk életében, valamint annak elvi megfogalmazásában, hogy a kívánatos állampolgári magatartás miben is különbözik az alattvalóitól. Merthogy a polgári engedetlenség és hazaszeretet (állampolgári tisztesség) egyáltalán nem ellentétes egymással. Sőt, Thoreau-nál ezek éppenséggel egymást feltételezik.

0724_thoreau_2.jpg

tovább

Úgy tudni, a magyar boszorkányperek történetében talán ez volt a legvéresebb nap. Merthogy 1728. július 23-án egyszerre égettek meg 13 elítéltet, hét nőt és hat férfit Szegeden. Boszorkányság miatt sem előtte, sem utána nem hajtottak végre ekkora kivégzést a Magyar Királyság területén. Az 1728–29-es „nagy szegedi boszorkányperben” összesen legalább 18 személyt végeztek ki, és legkevesebb hárman fulladtak meg istenítéleti vízpróbában. A perfolyam méreteire jellemző, hogy mintegy 350 embert, hallgattak ki tanúként, beidézett személyként és terheltként. A „hallgattak meg” nem adja vissza, mi is történt valójában: merthogy a gyanúsítottak közül kivétel nélkül mindenkit megkínoztak. Az eljárás célja a beismerés kicsikarása volt.

0723_szegedi_boszorkanyper2.jpg

tovább

Mária Magdolna az egyik legnépszerűbb bűnbánó szentalak Péter és Pál mellett. A züllöttségétől Jézus segítségével szabaduló nő figurájának számos olyan folklorisztikus vonása akad, amely a kanonizált Újszövetségben nincsen benne vagy eredetileg nem magdalai Máriával (Miriammal) kapcsolatos. Személyiségében egyszerre jelent meg a maga végletességben a bűn és a bűnbánat. Olyannyira népszerű volt a Magdolna-hagyomány, hogy bizonyos elemeit még a szentkultuszt elutasító protestánsok is átvették, a változás képessége ugyanis nagyon is egybevágott emberképükkel.

0722_maria_magdolna.jpg

tovább

John T. Scopest, a daytoni középiskola 24 éves fociedzőjét, aki helyettesítő tanárként biológiát is tanított, száz dollár pénzbüntetésre ítélték, mert a darwini evolúcióelméletről beszélt a diákjainak. Nem volt ez hatalmas pénz, ma úgy 1500 dollárnak felelne meg. Ehhez képest jelentős erők feszültek egymásnak a „daytoni majomperben”, óriási volt az érdeklődés. Ez volt az első bírósági tárgyalás, amelyet egyenesben adott a rádió. Nem véletlenül: elvi jelentősége volt a pernek, valóságos kultúrharc folyt. Sem a darwinisták, sem a protestáns fundamentalisták nem arattak egyértelmű győzelmet.

0721_daytoni_majomper.jpg

tovább

Amikor sokan még a nyugati politikusok közül sem vették komolyan, hogy az emberi jogok valaha valamit is számítani fognak a szovjet blokkban, ő már akkor egyike volt azoknak, akik 1976-ban megalapították a Helsinki-mozgalom első civil szervezetét, a Moszkvai Helsinki Csoportot (MHCS). Börtön, kényszermunka, internálás és emigráció lett osztályrészük. Ljudmila Alekszejevának is emigrálnia kellett, de 1989-ben személyesen is újra bekapcsolódott az orosz emberi jogi mozgalomba. Nemigen akadt olyan jelentős vállalkozás, amelyben ne találkozhattunk volna vele az első sorokban. Lett légyen az a nagyszerű Memoriál vagy a hősies Stratégia 31 nevű gyülekezési jogi kezdeményezés, ott volt ő is, és saját személyes kiállásával hitelesítette a tiltakozó akciókat. És persze 1996-tól haláláig ő vezette az újjáélesztett MHCS-t is.

0720_alekszejeva_2.jpg

tovább