Helsinki Figyelő


A Kínai Kommunista Párt Politikai Bizottságának ülése után 1966. május 16-án tacepaók, falragaszok jelentek meg Pekingben. Új irányvonalról adtak hírt. Mao Ce-tung „nagy proletár kulturális forradalmat” hirdetett meg valójában a kultúra ellen, valamint hűséges és rettegő bürokratái segítségével indított antibürokratikus, népi forradalmat igazából a nép ellen. Nem ismeretlen ez sem, több Döbrögi igyekezett már magát Lúdas Matyinak beállítani – nem is sikertelenül.

(Hangos változat, podcast itt.)

0516_kulturalis_forradalom.jpg

tovább

Az erkölcsi relativizmussal, istentelenséggel és az athéni fiatalság megrontásával vádolt Szókratész (i. e. 469–399) tárgyalása a történelem egyik legismertebb bűnpere. A történteket és az agg filozófus védekezését a tanítvány Platón elbeszéléséből ismerjük leginkább. Szókratésznek nem sikerült elkerülni a halálbüntetést, a tartós válságát élő Athén bírái mindenképpen el akarták söpörni az egykori aranykorból itt maradt, zavaró, különc figurát.

(Hangos változat, podcast itt.)

0515_szokratesz_2.jpg

tovább

Magnus Hirschfeld (1868–1935), a meleg polgárjogi mozgalom úttörője tudós is volt, méghozzá jelentős életművel. Jelmondata, a „Per Scientiam ad Justitiam”, azaz „tudománnyal az igazságért” is arról tanúskodik, hogy a felvilágosodás optimista gyermeke volt. Úgy gondolta, a megismerés a balítéletek leghatékonyabb ellenszere. A kellően pallérozott, felvilágosított elme nem fordulhat például a nem heteroszexuális (meleg, leszbikus stb.) emberek ellen. Szomorú példák sorával ugyan ennek az ellenkezőjét is igazolhatnánk, mégis Emberi jogi kalendáriumunk mai hősének következetes, bátor és tényeken nyugvó jogvédői tevékenysége ma is példát mutat megvetett kisebbségek érdekében fellépő civil mozgalmaknak.

0514_hirschfeld_3.jpg

tovább

„Szurkolói rendbontás miatt” a zágrábi „mindent eldöntő” meccs valójában el sem kezdődhetett a „két ősi rivális” között. Mégis azok között a sportesemények között tartják számon, amelyeknek történelemformáló hatásuk volt. Meglehet, túlzás, ámbár közkeletű túlzás, de sokak szerint ezzel indult el, ez adott szikrát a délszláv népek tíz éven át tartó sorozatháborújához, amely felbomlasztotta Jugoszláviát, 150 ezer ember halálához vezetett, egymillió ember otthonát rombolta le és milliókat üldözött el szülőföldjükről. Nem a foci volt a hibás.

(Hangos változat, podcast itt.)

0513_dinamo-zvezda.jpg

tovább

Ahogyan két dudás sem fér meg egy csárdában, úgy Arturo Toscanini (1867–1957) sem viselte el azt, hogy zenei téren bárki dirigáljon neki, még ha az a valaki Benito Mussolini is, Itália diktátora. Az olasz karmester a fasizmus kérlelhetetlen ellensége lett, mert megsértették mint művészt, és megalázták mint embert. Így csak 15 évvel letiltása után tért vissza hazájába és adott koncertet az imádott–gyűlölt milánói Scalában.

0511_toscanini_1.jpg

tovább

Emberkísérlet nem lehetséges önkéntes beleegyezés nélkül. Az bármikor visszavonható. Ha a kísérleti alany épsége veszélybe kerül, be kell fejezni a kísérletet. A társadalom számára hasznos célúnak kell a kutatásnak lennie. Előbb állat- és más kísérletek támasszák alá a vizsgálatokat. A fizikális és mentális károkat el kell kerülni. Nem végezhető halálos kimenetelű vagy maradandó károsodást okozó kísérlet. A kockázat nem haladhatja meg a szükségeset. Meg kell előzni a szövődményeket. Hozzáértő, kellő tudományos fokozattal rendelkezők végezzék a kísérletet. Nagyjából ez az a „tízparancsolat”, amelyet Nürnbergi Kódex néven ismerünk, és az emberkísérleteket szabályozza.

(Hangos változat, podacast itt.)

0510_nurnbergi_kodex_1.jpg

tovább

A II. világháború 1945. május 9-én ért véget Európában. Vagy 7-én, vagy 8-án, most itt ne menjünk bele, mikor is volt pontosan a „győzelem napja”. A lényeg, hogy a náci Németország e napon, 9-én már vitathatatlanul kapitulált a szövetségesek előtt. A kontinens egyik legborzalmasabb időszaka zárult le ezzel. És ez még akkor is igaz, ha a felszabadított Kelet-Európának megszállás jutott osztályrészül.

(Hangos változat, podcast itt.)

0509_gyozelem_napja_3.jpg

tovább

„Lombardia kórházaiban meg lehetett tanulni, fel lehetett mérni, milyen árat kell fizetni azért, amit az emberek büszkén dicsőségnek neveznek” – írta Jean-Henry Dunant (1828–1910) a solferinói csata borzalmainak láttán. A nemes lelkű svájci férfiú egyike azoknak a filantróp üzletembereknek, akik akár teljes vagyonukat és egzisztenciájukat hajlandók feláldozni valamilyen életbevágóan fontos ügyért. Ő a háborút tekintette az emberiség legfontosabb problémájának.

(Hangos változat, podcast itt.)

0508_dunant_3.jpg

tovább

„Rosszkor volt rossz helyen. Csak segíteni akart, nem is gondolta, hogy belerántják a bajba.” Amikor elvitték, alaposan megdolgozták, bántalmazták, hónapokig aszalták egy koszlott cellában az egyik vidéki börtönben. Aztán átvitték egy másikba a fővárosba. Nem látogathatták. Közben a felesége megszülte a harmadik gyerekét. Az asszony nem jött ki az anyósával, meg voltaképpen senkivel se a családból. Nagyon kellett volna a segítség, meg a pénz is. De börtönből hogyan lehetett volna pénzt szerezni, főleg, hogy lefoglalták a vagyont? Aztán a feleség megcsalta. Legalábbis így hitte, és tényleg sok volt az árulkodó jel. Miután bizonyítékok híján a börtönből kiengedték, még hónapokig nem hagyhatta el Pestet. Aztán amire hazamehetett Nógrádba, végképp összeomlott a házasság. Nem egy mostani rabosított ügyfelünk sztorija ez, bár típustörténetnek mondható, de a pórul járt fogvatartott ez esetben Madách Imre (1823–1864), irodalmunk klasszikusa.

(Hangos változat, podcast itt.)

0507_madach_ujepulet_1.jpg

tovább
süti beállítások módosítása