Helsinki Figyelő


A parlament a börtönökre terhelte a hajléktalan-ellátást. Az Országgyűlés börtönfétisének most a fedél nélküliek esnek áldozatul. – Nem hagyunk senkit az utcán – ígérte Orbán Viktor. Kiderült, mit is értett ezen: a kormány „fűtött utca” programját. Ez az utca zsákutca, a meleget a büntetés-végrehajtás szolgáltatja.

tyukos

A tömeges moszkvai hajléktalanság megoldására a dicsőséges szovjet időkben az volt szokásban, hogy a hatóságok későősszel összefogdosták az utcán élőket és kivitték őket a környékbéli erdőkbe, hogy ott boldoguljanak, ha tudnak. A zord orosz tél „természetes szelekciója” döntött arról, ki érdemes arra, hogy tavasszal visszatérhessen Moszkvába. A mai, népirtás utáni Ruandában, ahol Paul Kagame autokratikus rendszere minden neki nem tetsző dolgot devianciának tekint, s a devianciákat szabadságvesztéssel bünteti, a hajléktalanokat kényszermunkatáborokba zárják, felnőtteket, gyerekeket egyaránt.

Sem az egykori szovjet, sem a mai ruandai rezsimnek nem sikerült azonban kezelni a probléma lényegét. Mert az igaz, hogy tavaszra a moszkvai hajléktalanok száma a felére apadt, de őszre újra elérte a tűrhetetlen szintet. Ruandában pedig az utcagyerekeket konokul újratermelő nyomort nem sikerül vasra verni vagy legalább kordában tartani.

A magyar parlament hétfői döntései bizonyos tekintetben túltesznek még a szovjet és kelet-afrikai példán is. Ezentúl nálunk már az erdei kunyhóépítés is szabálysértésnek minősül, és nem munkatáborba, hanem börtönbe zárják majd a bírságot fizetni képtelen meg a „visszaeső, notórius” hajléktalanokat.

A parlament 240 képviselője olyan alkotmányos, az emberi méltóságot sértő szabályozást fogadott el, amit korábban már az Alkotmánybíróság is elutasított. A kormánytöbbség azonban nem tett le a hajléktalanok megrendszabályozásáról és kriminalizálásáról, és tavasszal tragikomikus módon módosította saját Alaptörvényét, hogy formálisan megteremtse az alkotmányos lehetőségét a hajléktalan állapot büntetésének. Erre a folyamatra tett pontot az Országgyűlés hétfői döntése.

Ma egy börtönnap fogvatartottanként 8–9 ezer forintjába kerül az adófizetőnek, ehhez képest a kormány idén és a tervek szerint jövőre is mindössze 451 millió forintot különített el a „hajléktalanokhoz kapcsolódó közfeladatok ellátására”, miközben alsóhangon 30 ezren élnek fedél nélkül Magyarországon. Vagyis fejenként kb. 15 ezer forintot, kevesebb, mint kétnapi börtönköltségüknek megfelelő pénzt szán éves ellátásukra az Orbán-kormány. De az is sokatmondó, hogy havi 20 ezer forintos lakbértámogatásnak az évi 240 ezres összege az egyhavi elzárás költségének felelne meg.

De hova is fogják bevarrni a kihágásért lesittelt „csöviket”? Köztudottan egyre nő a börtönök zsúfoltsága, amelyen alig enyhít a kormány ügyeskedése, például hogy valójában nem létezik már az egy fogvatartottra jutó kötelező zárkaterületről szóló törvényi előírás. A zsúfoltság nem csak az elítélteknek rossz, de megnehezíti a börtönőrök munkáját is, növeli a feszültséget és a járványveszélyt. A strasbourgi bíróság több esetben marasztalta el Magyarországot a börtönökben tapasztalható embertelen körülmények miatt.

A diadaljelentések ellenére a bűnözés fontos mutatói eközben növekednek, a bűnüldözésé pedig romlanak hazánkban. 2011-hez képest 2012-ben az összes közvádas bűncselekmény száma 21 ezerrel (4,6%-kal) lett több, ennél is figyelemreméltóbb, hogy ez idő alatt a felderítetlen maradt esetek száma nem kevesebb, mint 29 ezerrel (11,9%-kal!) emelkedett. A betörés miatt indult nyomozásoknál az eredményesség tavaly már a 15%-ot sem érte el.

Ezenközben a kormányváltás óta állítólag legkevesebb nettó 3500 fővel nőtt a rendőri létszám, ami nagyjából a korábbi állomány 10 százaléka. Mindezzel nem azt állítjuk, hogy a rendőri létszám nálunk fordított arányban befolyásolja a nyomozások hatékonyságát. Abban is lehet valami, bár ellenpróbára nincs mód, hogy ha nem növelték volna a létszámot, még szomorúbb kriminalisztikai statisztikák születnének. Mi csupán azt akarjuk mondani, hogy a rendőri létszám növelése és a voluntarista büntetőpolitika sem hozta meg a kormány által várt eredményeket. Így van, így lesz ez a hajléktalanokkal is. A korábban nem büntetett magatartások és főleg állapotok kriminalizálása, az elzárások túlhajtása, a börtönfétis rossz útra vezet.

A hajléktalanok börtönnel való fenyegetése nem csak a fedél nélkül élők emberi méltóságát sérti, de a hajléktalanság enyhítésének esztelen és költséges kísérlete is. Ha meg sem próbálják a hajléktalanok szociális ellátását megerősíteni, meglehet, lesznek majd hajléktalanmentes övezetek, de az elesettek száma valójában semmivel semmi csökken, csak – nagy költséggel – időről-időre az utcáról a börtönökbe terelődnek át. Aminek még az a következménye is lehet, hogy előbb-utóbb „saját jogon” (bűnözőként) térnek vissza a „bűnözés egyetemeire”, ahelyett hogy inkább hajléktalanotthonban vagy szociális bérlakásban kapnának lehetőséget a rendes életre. Így teszi bűnözővé a hajléktalant az új szabályozás: előbb csak a jog betűje szerint, majd a valóságban is.

Zádori Zsolt

(A Magyar Helsinki Bizottság börtönmonitorozását az Európai Unió támogatása tette lehetővé.)

eu Az Európai Unió támogatásával

Elzárással, bírsággal és „türelmetlenségi zónákkal” erősítené a hajléktalanok emberi méltóságát némelyik alkotmánybíró. Meghökkentő különvélemények egy ésszerű alkotmánybírósági döntés margóján. Nem először.

[caption id="attachment_1062" align="aligncenter" width="560" caption="Szent Márton és a koldus (részlet). Stigma és lóláb"][/caption]

Az Alkotmánybíróság (AB) alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a hajléktalanok életvitelszerű közterületi tartózkodásának tilalmát és büntetését. Négy alkotmánybíró, Balsai István, Dienes-Oehm Egon, Pokol Béla és Szívós Mária nem értett egyet a többség döntésével és különvéleményt fogalmazott meg. Mindegyiküket a mostani kormánytöbbség jelölte a testületbe. Utóbbi kettő pedig visszaesőnek számít, ha a hajléktalanok ráncba szedéséről van szó.

Szívós Mária mostani különvéleménye szerint – amelyhez Balsai is csatlakozott – a hajléktalanság és a közterületen életvitelszerűen tartózkodás nem azonosítható. „Filozófiainak” minősítette a többségnek azt az álláspontját, hogy a szabálysértési és az önkormányzati törvény a tiltással „a hajléktalanságot minősítette büntetendőnek”. Szerinte ezzel az a hamis állítás rokonítható, mintha a szegénységet azonosítanák a lopással. Az előbbi állapot, míg utóbbi magatartás, aktív cselekmény, így érvelése szerint akár szankcionálható is, sőt helyes, ha szankcionálják, mert a tiltás arányos és „védendő érdekeket” szolgál. Ezek megítélése szerint közegészségügyi, köztisztasági, járványügyi, közlekedési, idegenforgalmi, kriminalisztikai természetűek. Meghökkentő módon Szívós mégis azt állítja, hogy „a törvényszöveg egészen egyszerű értelmezése nyomán teljesen világosan megállapítható, hogy önmagában a közterületen való (akár folyamatos) tartózkodást a jogalkotó nem szándékozott pönalizálni”.

De a legépületesebb talán mégis az, hogy Szívós szerint mindez a szabályozás „végső soron a hajléktalanok evidens érdekeit szolgálja, az ő méltóságukat védi. […] Elveim és szilárd jogi meggyőződésem szerint nem sérti (nem sértheti) az emberi méltóságot egy olyan szabályozás (legyen az akár büntető jellegű szankciókkal fenyegető törvény), amely alkalmas lehet arra, hogy az embert az emberhez méltóbb életkörülményeket lehetővé tevő eszközök igénybevételére rávegye, hovatovább az egészséget, végső soron az életet veszélyeztető életmód felől a mind fizikálisan, mind mentális értelemben egészségesebb lét felé terelje.”

Dienes-Oehm és Pokol érvélése látszólag pragmatikusabb. Szerintük a közterület használata összetett kérdéseket érint. Vannak olyan érdekek (pl. közrendiek, közigazgatásiak), amelyeket indokolt a tiltással is óvni, de persze, a hajléktalanokat is megilletnek bizonyos jogok. Arra jutnak hát, hogy az önkormányzatoknak indokolt lenne megjelölni azokat a helyeket, ahol a hajléktalanoknak tilos életvitelszerűn tartózkodni. Vagyis a prostik türelmi zónájához képest valamiféle „türelmetlenségi zónák” létrehozására buzdít a két ítész.

Pokol és Szívós alkotmánybírák különvéleményt fűztek már az AB 2011. december 28-án kihirdetett határozatához is, amelyben az AB alkotmányellenesnek találta és megsemmisítette a kaposvári önkormányzat guberálást szabálysértéssé nyilvánító rendeletét. Pokol és Szívós tehát úgy vélték, hogy az AB többségi álláspontjában megfogalmazott minden indok (négy ilyen volt) megalapozatlan, a guberálók pedig fizessenek 30 ezer forintot vagy menjenek a börtönbe. És különvéleményük indokolásához hozzáfűzték:

"Az államnak valóban alkotmányos kötelessége az emberhez méltó élet alapfeltételeinek megteremtése és ennek érdekében az elesettek, rászorulók segítése. Ezen kötelezettségével lenne ezért álláspontom szerint ellentétes az, ha a hulladékból történő táplálkozást, az abban való turkálást, mint az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen jelenséget lehetővé tenné, azaz nem tiltaná. A szóban forgó korlátozásnak – a már ismertetetteken túl – az is célja, hogy a jogalkotó így bírja rá a rászorulókat arra, hogy a szociális intézményrendszer eszközeit igénybe vegyék, azaz az emberhez méltó(bb) létforma felé terelje ezeket az embereket."

"A büntetőjog és a szabálysértési jog olyan magatartásokat tilt, amelyek veszélyesek a társadalomra. A társadalomra veszélyes magatartás pedig deviancia. (...) Az pedig, hogy az adott deviancia döntően a társadalom egy bizonyos részét jellemzi, még nem teszi a szabályt diszkriminatívvá."

Lefordítanánk, mert döbbenetes gondolatok ezek :

1. Az emberhez méltó élet Pokol és Szívós szerint nemcsak jog, hanem kötelesség is. (Egy jog nem gyakorlása ugyanis logikailag nem szolgálhat tiltás alapjául.)
2. Aki nem él emberhez méltóan, az a többségi társadalom által üldözendő – deviáns - magatartást tanúsít.
3. Az emberhez méltó élet tartalmát a többség szabadon határozhatja meg és kényszerítheti ki.
4. A végtelenül szegény ember vagy menjen hajléktalan szállóra, vagy dögöljön meg, ugyanis a guberálás emberhez méltatlan. Akkor is érvényes ez a kötelezettség, ha a hajléktalanszállón nincs hely, vagy éppen rosszabb, mint guberálni és az utcán megfagyni.

Ezeket a téziseket Pokolnak és Szívósnak sikerült az Alaptörvény alkalmazása során kimondania. Az Alaptörvény szerint az emberi méltóság alapvető jog, amelyet nem lehet szükségtelenül és aránytalanul korlátozni, és a korlátozás oka pedig nem lehet a bizonytalan tartalmú deviancia, hanem csakis mások alapvető jogának vagy valamely alkotmányos értéknek a védelme.

Azt meg emberi jogi idealizmustól és liberális eszméktől elvakítva nem igazán látjuk, hogy milyen alapvető jogunkat sérti egy hajléktalan vagy éppen végtelenül szegény ember, amikor az általunk a kukába dobott csikket kiveszi. S azt sem, hogy sértheti a guberálás annak az Alaptörvénynek az értékeit, amely ezt tartalmazza: « Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét. » (Alaptörvény, Nemzeti Hitvallás).

Ha a tisztelt bírák ráérnének, javasoljuk a Garbage Dreams c. film megtekintését. Nyert vagy harminc nemzetközi díjat, és a guberálásról szól.

M. Tóth Balázs–Zádori Zsolt

süti beállítások módosítása