„El kell érnünk azt, hogy a kulák kalapot emeljen a [tanács]titkár előtt. A kulákra nem szólnak a védő rendelkezések. Alaposan meg kell nézni a háza táját, és minden szabálytalanságért felelősségre kell vonni. Trágya, szennyvíz, tűzrendészet, állattartás, állatkínzás, jelentési kötelezettség [elmulasztása] és más számtalan. Az adóvégrehajtás és egyéb behajtások tekintetében a demokrácia nem védi a kulákokat. A legnagyobbnál meg kell kezdeni a legerélyesebben a behajtást foganatosítani. Lakásínség van, tehát a kulák felesleges szobáit igénybe kell venni. Le kell járatni a kulákokat, meg kell szégyeníteni őket. A korlátozás a megsemmisítés kezdete” – fogalmaztak kendőzetlenül egy 1949. márciusi járási fejtágítón Orosházán.

Merthogy a kulákok megrendszabályozásának, túladóztatásának, vegzálásának és megbüntetésének nem volt gazdasági ésszerűsége vagy elfogadható jogi indoka, pusztán politikai („osztályharcos”) szempontokat követett. Ma sem tanulság nélkül való felidézni, a berendezkedő diktatúra hogyan bánt el a falusi társadalom független szereplőivel, a nagygazdákkal, „magaura” középparasztokkal és polgárosodó társaikkal, valamint érdekvédő szervezeteikkel, a Kisbirtokos Szövetséggel és a Kisgazdapárttal. Ma van a kuláküldözés emléknapja.

A kormány állítása szerint azért van szükség a civilellenes törvényre és a külföldről támogatott szervezetek különregisztrációjára, hogy az állampolgárok megtudják végre, kik finanszírozzák a civileket. Ehhez képest bár csak egyetlen napja van hatályban a törvény, és a Helsinki Bizottság még nem regisztrálta magát (figyelem, nem is fogjuk), a Magyar Idők máris címlapos anyagban ismerteti szervezetünk finanszírozási hátterét. Nem újságírói bravúrról van szó. A cikk egyetlen forrása a honalapunkon található a bíróságnak 2003 óta minden évben megküldött és a honlapunkon is publikált pénzügyi beszámolónk, amelyben nem csak a külföldi, de a hazai donorok, a támogatási összegek és célok is megtalálhatók. A napilap már többször írt finanszírozási hátterünkről, mint eddig is, most is a mi nyilvánossá tett adatainkból dolgozott.

Ebből is látszik, hazugság, hogy a civil szervezetek finanszírozási háttere nem átlátható.

1968 márciusában hivatalosan megszűnt az állami cenzúra Csehszlovákiában. A „prágai tavasz” a sajtó és a szabad vita felvirágzását is hozta. Az „emberarcú szocializmus” reformkommunista (revizionista) programja mellett hamarosan megjelentek más jövőképek is. Az egyik legfontosabb közülük a Kétezer szó c. kiáltványban megfogalmazott jelző nélküli demokratikus átmenet víziója. A szöveg, persze, bizonyos részeiben „megöregedett”, de sok tekintetben ma is friss és tanulságos, nálunk is vannak áthallásai.

Minden európai országban szigorúan tiltják, hogy a hatóság emberei megkínozzák vagy megalázzák a polgárokat. Ehhez képest a strasbourgi bíróság által megállapított állami jogsértések közül minden kilencedik kínzás vagy megalázó bánásmód volt. Több európai ország példásan lép fel a rendőri vagy fogdaőri erőszak ellen. Más helyeken, így Magyarországon is nem egyszerűen a hatóság egyes emberei erőszakosak, hanem maga az állam tart fenn olyan körülményeket, amelyek megalázó vagy embertelen bánásmódnak, esetenként kínzásnak minősülnek. 1987 óta ma van a kínzás áldozatai támogatásának világnapja.

Ő volt az első iráni és az első muszlim nő, aki Nobel-békedíjat kapott. Sirin Ebádi nem sokáig örülhetett a 2003-ban kiérdemelt elismerésnek, mert hat év múlva hazája hatóságai elkobozták tőle, és emigrálnia kellett. Ma Londonban él. Egy újabb erős, független asszony az emberi jogi harcosok ligájából.

A menedékjog alapvető emberi jog. Sokszor szó szerint életet ment. Nemzeti hőseink sorsa is tanúsítja, az üldözöttek menedékjogának megtagadása vagy visszavonása tragédiákhoz vezet. Ma van a menekültek világnapja. Batthyányra, Kossuthra, Andrássyra, Nagy Imrére és Mindszentyre is emlékezünk. Mi itt a Helsinki Bizottságban továbbra is a menekültekkel vagyunk. 

A menekültek világnapját 2001 óta ünnepeljük. A korábbi keltezésű afrikai menekültek napja miatt esett a választás erre a szép nyári napra. Furcsa módon az 1951-es genfi menekültügyi egyezményre is emlékezünk ma, amelyet ugyan július 28-án írtak alá, de oda se neki: a szépre emlékezni mindig érdemes.

Holnap ünnepeljük a menekültek világnapját. 1951. június 20-án fogadták el a genfi menekültügyi egyezményt. Az ENSZ-tagállamok 2001-től, az aláírás 50. évfordulójától emlékeznek meg a menekültekről és a befogadókról. Az egyezmény első komoly próbája az 1956-os magyar forradalom eltiprása utáni tömeges menekülés idején volt. 

Összeállításunk híres menekült magyarokról szól. Többségükön még nem segíthetett a genfi egyezmény. Mert üldözöttek, nevezzük őket bujdosónak vagy menekültnek, mindig is voltak. Segíteni nekik mindig nemes dolog volt, 1951 óta már jogi kötelezettség is.

A burmai (mianmari) politika nagyasszonya élete során többet volt hazájában fogságban, börtönben és házi őrizetben, mint szabadon. Kortársaink között az erőszakmentes ellenállás legismertebb alakjának számít, nincs olyan jelentős díj, amit el ne nyert volna. Aung Szan Szu Kji (más átírásban Ang Szán Szu Csí) már 1991-ben Nobel-békedíjat kapott.

Jelena Bonnert (1923–2011) leginkább mint Andrej Szaharov Nobel-békedíjas fizikus feleségét és harcostársát ismeri a világ. Voltaképpen igazságtalanság ez, mert Bonnernek saját jogon is helye van a XX. századi emberi jogi harcosok panteonjában.