Meglehetősen ritka eset, ha az ügyészség által emelt vád alapján valakit jogerősen elítélnek, majd az ügyészség legfőbb szerve a legmagasabb bírósághoz fordul felmentést kérve, mert az ítéletet a vádlottakkal és védőjükkel együtt alkotmányellenesnek tartja. Ennél is jóval ritkább, hogy a Kúria ezt követően a támadott ítéletet mégsem változtatja meg. Az pedig szinte a sci-fi kategóriája, hogy ezután az Alkotmánybíróság is úgy foglal állást, hogy a szólásszabadságot sértő büntetés teljes rendben van. Mindez itthon megtörtént a 2015-ös nemzeti konzultációs plakátokat lefestő szegedi ügyfeleink esetében.

A Kongói Szabad Állam mint a megvalósult földi pokol híresült el. II. Lipót belga király magánbirtokán hosszú időn át háborítatlanul folyhatott a helybeli lakosság brutális kizsákmányolása, megalázása, kínzása és legyilkolása. Abban, hogy a visszafogott becslések szerint 1,5–3 millió áldozatot szedő terrornak végül 1908-ban mégis véget vetettek, a nemzetközi nyomásnak is komoly szerepe volt. A közvélemény szemét azok a szakszerű és megrázó híradások nyitották fel, amelyek elsősorban Roger Casement diplomata-politikus (1864–1916) és Edmund Dene Morel (1873–1924) újságíró nevéhez köthetők. Utóbbi volt a belga felelősség-elhárítás elleni nemzetközi kampány motorja is. Bizony, külföldről támogatta a tömeggyilkosságok elleni harcot. Az ő születését ünnepeljük ma.

(Hangos változat, podcast itt.)

Fischer Ádám, a világhírű karmester 21 év óta a Magyar Helsinki Bizottság Egyesület tagja. Az emberi jogokat mindannyiunk elidegeníthetetlen jussának tekinti. Közéleti vitákban is gyakran megnyilvánul, interjúiban sem kerüli ki a kényes kérdéseket. Legutóbbi nyilatkozatai után éles támadások érték. Mostani írásában ezekre reagál.

Sok szentnél és mártírnál nem tudjuk pontosan, mikor született, azt viszont igen, mikor halt meg. Lavrentyij Pavlovics Berija (1899–1953), a szovjet belügyi apparátus és állambiztonság rettegett vezetője egészen bizonyosan nem volt szent. Tömeggyilkos volt inkább, bár nem emiatt van az, hogy nála meg a halálozás dátumában lehetünk bizonytalanok. Meg a halál nemét illetően. Egy biztos: erőszakos halált halt valamikor 1953. június 26. és december 23. között.

(Hangos változat, podcast itt.)

A „feketetörvény” száz éven át volt hatályban és leplezetlenül kiszolgálta az angol földesurak érdekeit. Nem csak arról volt szó, hogy szigorúan védte a tulajdonukat, hanem halállal büntetett 50 új „rendkívüli vétséget”. Mindennek az lett volna a szerepe, hogy elrettentse a vadorzókat és más törvényenkívülieket. Ez sem sikerült. De a legnagyobb gond a szankciók aránytalansága volt, illetve az, hogy a törvényalkotó felrúgta a fegyveregyenlőség elvét a büntetőeljárásban, és a polgárral szemben az egyetlen társadalmi csoportot (a nagybirtokosokat) kiszolgáló állam oldalán avatkozott be. Volt olyan bíróság, amelyik ezt nem nézte tétlenül.

Jeanne d’Arcot bírái 1431-ben előbb életfogytiglani börtönre, majd máglyahalálra ítélték. 25 év múlva rehabilitálták. Boldoggá 1909-ben, szentté 1920-ban avatták. Az inkvizíciós eljárás hibáit jogi értelemben sikerült orvosolni, sőt Johanna alakját egyenesen glorifikálták. Ám az életét senki nem tudta már visszaadni. A halálbüntetés híveinek és a büntetőeljárások jogállami biztosítékait felesleges sallangoknak vagy egyenesen bűnpártolásnak tekintő kritikusoknak érdemes megismerni, hogyan néz az ki, amikor az ítélkezés kollektivista és nem független.

(Hangos változat, podcast itt.)

Másfél hónap telt el azóta, mióta George Floydot négy rendőr igazoltatás közben kirángatta a kocsijából, és megbilincselve a földre teperte. Az egyik minneapolisi rendőr zsebre tett kézzel 8 perc 46 másodpercen keresztül térdelt a fekete férfi nyakán, aki hiába könyörgött levegőért, végül megfulladt. Magyarországon is tudunk hasonló esetekről? A hatósági erőszaknak tipikusan kik az áldozatai, és mennyire jellemző, hogy a szükségesnél erőszakosakabbak vagy kifejezetten brutálisak a rendőrök? Az állam nálunk kellő eréllyel lép-e fel az egyenruhás erőszakkal szemben? Erről beszélgetett Németh Zsolt kriminológus, Kádár András Kristóf ügyvéd, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke és Tarnai Dóra, a Helsinki Bizottság jogásza. A beszélgetést Ónody-Molnár Dóra újságíró vezette.

Az anglikán és a katolikus egyház is mártírként és szentként tiszteli az egykori lordkancellárt, jogászt és írót, a brit humanizmus egyik legnagyobb alakját. Vesztét ugyanaz a királyi önkény okozta, amelyet korábban ő is híven szolgált, és derűs humanizmusa sem akadályozta abban, hogy másokat máglyára juttasson. A véres XVI. század jellemző története Morus Tamásé (1478–1535).

(Hangos változat, podcast itt.)

Embertelen körülmények között és túlságosan hosszú ideig tartották fogva azt a kamionsofőrt, aki miután megtudta, hogy keresik, maga jelentkezett a rendőrségen. Utóbb minden vád alól felmentették. A Magyar Helsinki Bizottság ügyfelének strasbourgi ítélete újabb figyelmeztetés volt a magyar államnak: nagy bajok vannak a(z előzetes) letartóztatások gyakori alkalmazásával és a börtönzsúfoltsággal.

(Hangos változat, podcast itt.)

Fotó: Reviczky Zsolt

„Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett, hogy az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartoznak a jog az élethez és a szabadsághoz, valamint a jog a boldogságra való törekvéshez. Ezeknek a jogoknak a biztosítására az emberek kormányzatokat létesítettek, amelyeknek törvényes hatalma a kormányzottak beleegyezésén nyugszik. Ha bármikor, bármely kormányforma alkalmatlanná válik e célok megvalósítására, a nép joga, hogy az ilyen kormányzatot megváltoztassa vagy eltörölje és új kormányzatot hozzon létre, amelyik olyan alapokon nyugszik és hatalmát oly módon szervezi meg, ahogy a legmegfelelőbbnek tűnik, hogy biztonságot és boldogságot teremtsen.” Egy sokat idézett részlet az Egyesült Államok alapítólevelének számító és az amerikai alkotmányt megelőlegező Függetlenségi Nyilatkozatból.