Kevés történelmi hősünk „rühellé a prófétaságot” annyira, mint tette azt II. Rákóczi Ferenc (1676–1735). Óvatosságra minden oka megvolt. Mégis – mint egy valódi antik drámahős – végzetét nem tudta elkerülni, és hazájától messze bujdosóként (menekültként) fejezte be földi pályafutását.
„Tudjisten hány esztendeig fog tartani, míg az ország valamennyire is össze tudja szedni magát (ha ugyan egyáltalán tudja). Pedig én is szeretnék hazamenni, de végleg” – írta Bartók Béla (1881–1945) haza egyik levelében 1945 júliusában. Ő soha már nem jutott haza, 1945 szeptemberében egy New York-i kórházban halt meg; hamvai 43 évvel később jutottak el Budapestre.
A jogállami szabályozás elemi követelménye, hogy maguk a normák megismerhetőkké váljanak, ne rejtsék el őket a polgárok elől. A cenzúra nyilvánvalóan csak különleges helyzetekben indokolható, de a publikálás, a véleménynyilvánítás előzetes vagy utólagos kontrollját lehetővé tevő normák eltitkolása eleve megakadályozza a jogkövetést, illetve a hatalom bújócskázása módot biztosít az önkényeskedésre.
Eötvös Károly (1842–1916) ügyvéd azt a megbízást kapta 1882-ben, hogy védje azokat a zsidó vádlottakat, akiket azzal vádoltak meg hamisan, hogy „rituálisan meggyilkolták” a tiszaeszlári Solymosi Esztert, majd a holttestet el akarták tüntetni. A védő húsz évvel később publikálta egyedülálló jogi memoárját, amely telis-tele van ma is érvényes társadalom-lélektani megfigyeléseivel.
A költő ellen több esetben indítottak pert, sokszor büntetőpert. Nem mindig irodalmi művei miatt, de mindig a szólásszabadságát vitatva. Az ún. „röpiratper” volt a harmadik, amikor József Attilának bírái elé kellett állnia.
Egyike a történelem számos paradoxonának, hogy éppen a napóleoni zsarnokság alatt alkották meg és vezették be Franciaországban az első polgári törvénykönyvet. A Code Civil az első modern jogi kódex, amely egységesíti a joggyakorlatot, valamint világos, rendezett eligazítást nyújt a jogalkalmazónak és a polgárnak. A három év múlva már Code Napoleon néven futó törvény jogállami körülményeket teremtett, és megszüntette a bírói önkényeskedés lehetőségét. Leszámolt a jog titkos, misztifikált jellegével, a normák számon kérhetővé váltak, és már nem csak a beavatottak számára kínáltak eszközt céljaik eléréséhez. Az emberi jogokat törvényben rögzítették és bontották ki: a nép és a jog egymásra talált.
Midőn az amerikai polgárháború idején a hórihorgas Lincoln elnök találkozott a Tamás bátya kunyhójának aprócska szerzőjével, a legenda szerint így fordult hozzá: „tehát ez a kis hölgy csinálta ezt a nagy háborút”. Ez, persze, túlzás, de hogy amerikaiak tömegei érezték úgy, tovább már tűrhetetlen embertársaik szabadságtól és méltóságtól való intézményes megfosztása, abban Harriet Elizabeth Beecher Stowe-nak (1811–1896) tényleg kulcsszerepe volt.
„A magyarországi szegények helyzete mindmáig megoldatlan, az ország gazdasági állapotának romlásával az ő körülményeik is tovább romlanak.” Történelmünk során számtalanszor megfogalmazható lett volna ez a mondat. Csakhogy ez 1980-ban íródott, amikor szegények papíron egyáltalán nem léteztek a Magyar Népköztársaságban. A pártállamtól független civil szervezet alapítása önmagában is kesztyűt dobott a hatalomnak. De a SZETA más módon is provokálta a rezsimet, amikor természetesnek és tartalommal bírónak tekintett olyan fogalmakat, mint szabadság, emberi méltóság és szolidaritás.
V. Ferdinánd magyar király Batthyány Lajos grófot bízza meg az első felelős magyar ministerium, azaz kormány megalakításával. Hat nap múlva már be is terjeszti miniszterei névsorát, amely túlzás nélkül azóta is felülmúlhatatlannak bizonyult a magyar történelemben. A kormány, a minisztertanács formálisan április 11-én kezdi meg munkáját, azon a napon, amikor hatályba lépnek azok a nagy jelentőségű törvények, amelyek lehetőséget teremtenek a korszerű alkotmányosságnak, jogegyenlőségnek és polgári szabadságoknak, vagyis a modern Magyarországnak.
Óvodás korunktól fogva annyi részletet hallottunk csodálatos nagy nemzeti ünnepünkön 1848. március 15-éről, hogy a témában nehéz újat mondani. Emberi jogi kalendáriumunk most arra vállalkozik, hogy a pesti forradalom első napjának 12 tán kevésbé közkeletű, mégis fontos részletét idézze fel. Ez a fényes nap teljes joggal tekinthető az utca forradalmának, amely példásan békésen és derűsen zajlott le. Sok minden kedvező külső körülmény kellett ehhez, de Tömeg Őfelsége, a pesti nép így is tüneményesen viselkedett. Rájuk méltán lehetünk büszkék, tőlük mindig tanulhatunk.
