Egyike a történelem számos paradoxonának, hogy éppen a napóleoni zsarnokság alatt alkották meg és vezették be Franciaországban az első polgári törvénykönyvet. A Code Civil az első modern jogi kódex, amely egységesíti a joggyakorlatot, valamint világos, rendezett eligazítást nyújt a jogalkalmazónak és a polgárnak. A három év múlva már Code Napoleon néven futó törvény jogállami körülményeket teremtett, és megszüntette a bírói önkényeskedés lehetőségét. Leszámolt a jog titkos, misztifikált jellegével, a normák számon kérhetővé váltak, és már nem csak a beavatottak számára kínáltak eszközt céljaik eléréséhez. Az emberi jogokat törvényben rögzítették és bontották ki: a nép és a jog egymásra talált.
Már a francia abszolutizmus idején igény volt egységes szabályozásra és egységes bíráskodásra. Az uralkodó és a polgárság is elemi érdekének tekintette mindezt. A nemesi rend azonban ragaszkodott a régi, sokszor kaotikus, territoriális hatáskörű és szokásjogon alapuló igazságszolgáltatáshoz, merthogy az az ő monopóliumának számított.
Úgy tűnt, a forradalom, amelynek egyik ígérete éppen a jogegyenlőség volt, lehetőséget teremt a modern szabályozás kidolgozására. A zivataros 1790-es évtizedben többször is nekiláttak a nagy feladatnak, de végül Napóleon konzuli időszakában gyorsult fel és készült el a hatalmas munka. A kodifikátor csapatot Jean Jacques Regis du Cambacérés vezette. A kódex mintájául a Justinianus bizánci császár által szerkesztett Corpus Iuris Civilist választották. Napóleon jogászai viszont nem csupán egy normagyűjteményt szerkesztettek, hanem koherens jogrendszert hoztak létre. Így például tiltva lett a titkos törvények megalkotása és a jogszabályok visszamenőleges hatású alkalmazása.
Az egész Európát végig dúló francia császár legnagyobb jótéteménye, hogy ahova csak betette a lábát, ott bevezette ezt a szabályozást. A Code Civil azóta is talán Franciaország legnemesebb exportterméke maradt.
