Az osztrák és porosz csapatok érkezésének hírére pánik tör ki a forradalmi Párizsban. A népharag a rabok ellen fordul, hat nap alatt mintegy 1100–1400 embert mészárolnak le a börtönökben. Többségük nem is politikai fogoly, és nem mintha a politikai foglyok között ne volna számos ártatlan. A szeptemberi mészárlást a tettesek azzal indokolják, hogy nem hagyhatják úgy el Párizst, nem harcolhatnak az ellenséggel, „amíg a börtönök tele vannak árulókkal”.
Ír származású brit kishivatalnokból mondhatni véletlenül lett a birodalom emberi jogi szakértője, később a gyarmatosítás ellen küzdő filantróp baloldali aktivista. Társaival együtt ő tárta fel a kongói népirtás véres titkait. Kulcsszerepe volt abban is, hogy leleplezték az amazóniai gumitermesztő ültetvényeken folyó brutális kizsákmányolást. Szolgálatait az angol korona lovagi címmel ismerte el. Idővel az ír függetlenség ügye foglalkoztatta leginkább. Álláspontja fokozatosan radikalizálódott, addig-addig, hogy az I. világháború idején vezető szerepet vállalt a németek által támogatott fegyveres lázadásban. Felakasztották.
És bár a „húsvéti felkelés” minden rendű és rangú áldozatát a katolikus írek szentként tisztelték, Casementből sokáig nem lehetett nemzeti hős. Merthogy meleg volt, és erre különösen nyers bizonyítékul szolgáltak személyes feljegyzései, amelyeket a britek felhasználtak a perében.
Demokratikus rendszerek nem léteznek tisztességes választások nélkül. Az 1947-es országgyűlési választások nyilvánvalóvá tették: a Magyar Köztársaság már nem parlamentáris respublika és nem jogállam többé. A permanens kommunista puccs egyik kulcseseményéről beszélünk. A „kékcédulás” csalásokról és más manipulációkról mindenki tudott, töméntelen bizonyíték állt rendelkezésre, de fékek és ellensúlyok hiányában, a kommunisták által megszállt állami intézmények közreműködésével éppenséggel a csalások leleplezőit büntették meg, és a csalók húztak hasznot az eljárásokból. Rossz világ következett a demokratákra és a jogállamiság híveire.
A magyar hatóságok 1988-ban még közel 1400 embert toloncoltak vissza Ceaușescu Romániájába. Ezzel együtt az átmenekülők – leginkább, persze, magyarok – többsége akkoriban már inkább maradhatott, de „az illegális határsértők” helyzete nem volt megnyugtatóan rendezve, legalizálva. A szerencsésebbeken rokonok segítettek, másokat ismerősök vagy egyszerűen csak jóakaratú emberek bujtattak. A hatalom kénytelen volt cinkosságot vállalni a szolidáris társadalommal, amely elutasította, hogy a magyar menekülőket bürokratikus indokokra hivatkozva kiszolgáltassák a Conducatornak. Az állam viszont nehezen viseli az efféle „bizonytalanságot”, és azt, hogy a rapszodikus közhangulat határozza meg teendőit. Elsősorban ez volt az oka annak, hogy a szocialista blokk országai közül először Magyarország csatlakozott a genfi menekültügyi egyezményhez.
Kép: johnvink.com
A lengyel rendszerváltás egy évtizeden át húzódott, és sokáig szemernyi esélye sem látszott annak, hogy be fog következni és békés lesz. Párhuzamos, egymást elutasító univerzumok éltek egymás mellett: a pártállamé és a Szolidaritásé, a hatalomé és a társadalomé. A szükségállapotból aztán nem csak az ellenzék, de az állampárt is sokat tanult. 1989-ben felgyorsultak az események, megtörtént a kiegyezés, amit a lengyel népnek és a kelet-európai változásoknak sikerült előnyösen felülírniuk. 1989-es sorozatunk 12. része.
Jaruzelski és Walesa mint megvásárolható mellszobrok manapság
„A legnagyobb ember a világon.” „Vele indult, az ő öröksége a felvilágosodás” – ilyen fellengzős kijelentéseket is megfogalmaztak John Locke (1632–1704) angol filozófussal kapcsolatosan. Fellengzőseknek fellengzősek, de sok igazság van bennük. Az emberi jogok eszméje mindenesetre sokat köszönhet neki. Az első, racionális természetjogra alapuló emberi jogi elméletnek a kidolgozása az ő nevéhez fűződik.
„Nem kábíthatjuk magunkat a fokozatosság ópiumával. A demokrácia ígéretét most, azonnal be kell váltani. Most, azonnal ki kell jutnunk a faji elkülönítés sötét és elhagyott völgyéből, és rá kell lépnünk az egyenlőséghez vezető napsütötte ösvényre” – mondta ifj. Martin Luther King (1929–1968) a washingtoni menetnek elmondott, sokat idézett beszédében („Van egy álmom”) 1963. augusztus 28-án. Ebben nem csak a faji diszkrimináció ellen emelte fel szavát, hanem a tűrhetetlen szegénység ellen is. King tiszteletes és társai ugyanis fundamentális emberi jogi problémának tekintették a strukturális szegénységet is. Nem véletlen, hogy a szervezők a tüntetésnek a „washingtoni menet a munkáért és a szabadságért” nevet adták.
Szemere Bertalan (1812–1869) a magyar XIX. század kiemelkedő, egyben méltatlanul elfeledett politikai gondolkodója és politikusa volt. Ő is egyike tragikus sorsú miniszterelnökeinknek. A forradalom egyik vezetőjeként távollétében halálra ítélték, s csak azért térhetett haza kegyelemből, mert elméje elborult. Néhány év múlva elmegyógyintézetben kellett meghalnia. Emberi jogi kérdésékben azóta is kevés patkoltabb felelős vezetője akadt ennek a nemzetnek, mint amilyen ő volt.
A francia forradalom emberi jogi deklarációja új fejezetet nyitott az emberi jogok történetében. A nemzetgyűlés által elfogadott norma már nem valamiféle ősi (szabad embereknek dukáló elő)jogokat kér számon az államon (az uralkodón), mint például a korábbi angol jognyilatkozatok, hanem annál tovább megy. A nyilatkozat szerint „az ember természetes, elidegeníthetetlen és megszentelt jogai” mindenkit, „az emberi társadalom összes tagját” megilletik. Ez az első hatóerővel bíró jogi norma, ami egyetemesnek tekinti az emberi jogokat, amelyek bárkit megilletnek, legyen az bármelyik ország polgára. A jogszabály már az elfogadás napján hatályba lépett és ki is nyomtatták. Jó nap az ünneplésre tehát ez a mai.
1960 márciusában a BM vizsgálati osztálya nyolc egykori Baross téri felkelő letartóztatására nyújtott be előterjesztést az állampárt Politikai Bizottságához (PB): „bizalmas adataink szerint találkozóikon arról beszélnek, hogy ismét »kellene kezdeni valamit«. A nyugatnémetekben és egy atomháború kirobbanásában reménykednek.” A „bizalmas adatokat” valamikori társuk, a szintén Baross téri, immáron spion Harangi Zoltán szolgáltatta a BM-nek. Hármójukat, Hámori Istvánt, Kovács Lajost és Nickelsburg Lászlót aztán kivégezték az utolsó halálos ítéletet kimondó megtorló '56-os per nyomán.
