Helsinki Figyelő

Iván Júlia beszéde a határon épülő kerítés elleni tüntetésen

Szabadság, egyenlőség, testvériség! Kedves Barátaim!

Ma van a francia forradalom 226. évfordulója. Annak a forradalomnak, amelynek egyik jelszava a testvériség volt, az érték, amire a kereszténység épül. A kormány mára megtagadta az európai keresztény civilizáció alapértékeit.

fullsizerender_1_1.jpg

A saját, egypárti Alaptörvényében még azt írta, hogy „Valljuk az elesettek megsegítését”. Ehhez képest ma az országunkba érkező menekültekről potenciális terroristaként beszél. Sőt a Helsinki Bizottság szakmai kritikájára válaszolva azt mondja, hogy nem fogja megvárni, míg az illegális bevándorlók fegyveresen érkeznek hazánkba. A kormány kommunikációjában mindenki illegális bevándorló, aki vízum nélkül érkezik Magyarországra, őket automatikusan fogdába zárná.

Nyolc éve dolgozom menekültekkel, és soha olyan elgyötörtséget nem láttam, mint most a szír menekültek arcán. Cinikus és embertelen az, aki megélhetési bevándorlónak titulálja azt a szír családapát, akinek a felesége és öt gyereke halt meg a bombázásban.

tovább

szent_kamill.jpgDélután 6-kor kezdődik a készülő vasfüggöny és a kormány embertelen menekültpolitikája elleni tiltakozás. A tüntetők a budapesti Bazilika elől indulnak.

A kereszténység és a menedékjog nyilvánvalóan szoros kapcsolatáról most nem térünk ki. Csak annyit jegyzünk meg, hogy július 14. nem csupán a nagy francia forradalom, de Szent Kamill emléknapja is.

Ez a XVI. századi szent ifjúkorában leginkább a kockajáték mértéktelen élvezetével hívta fel magára a figyelmet, hogy aztán megvilágosodása után a szegények, hajléktalanok, betegek szolgálatával hirdesse a Megváltó dicséretét.

Rendtársaival együtt vörös keresztet hordott ruháján, innen a Vöröskereszt mai szimbóluma.

Jelmondatát tán érdemes felidézni az irgalmasságával és kereszténységével hivalkodó kormányunknak is: Segítséget nyújtva embertársainknak Krisztusnak nyújtunk segítséget!

Kormánypárti politikusok már a parlament februári "migrációs vitanapján" azt állították, az ország költségvetését is veszélybe sodorják a menedékkérők. Valójában ettől még nagyon-nagyon messze vagyunk. Egyelőre tízezrelékekben mérhető a teher a központi büdzséhez viszonyítva. És az Európai Unió is csak idén 8 millió euróval (kb. 2,5 milliárd Ft-tal) segíti ki Magyarországot.

helsinki_bevandorlo_tabla_09.jpg

 

 

Miközben a leghajmeresztőbb idegenellenes lózungokat és téveszméket terjesztik, nincsen olyan kormánypárti politikus, aki el ne mondaná: "természetesen a valódi menekülteket mi befogadjunk, mindig is befogadtuk, mert a mi szívünkben ott az irgalom". Ehhez képest a tavaly befejezett menekültügyi eljárások közül csak 9%-ban született pozitív döntés. Az uniós átlag ennek éppen az ötszöröse volt.

helsinki_bevandorlo_tabla_05.jpg

A miniszterelnök szerint a határ érvényes úti okmányok nélküli átlépésével a menedékkérő bűncselekményt követ el. Ez nem igaz. A kormány minden eszközzel távoltartaná a menedékkérőket - propagandával, pánikkeltéssel, vasfüggönnyel, jogsértéssel, embertelenséggel, hazudozással. Az üldözöttnek meg kell maradjon a joga ahhoz, hogy menedékjogot kérjen és kérelmét fair eljárásban bírálják el. A térítéken lévő törvénymódosítások éppen ezt akarják megakadályozni.

helsinki_bevandorlo_tabla_07.jpg

Az MTVA vezérigazgatójához írt levelünkre máris válaszoltak, ha nem is személyesen ő, hanem az Alap Sajtóosztálya. Ők mindent rendben lévőnek találnak, a kritikát visszautasítják, viszont arra buzdítanak: „amennyiben továbbra is fenntartja a kiegyensúlyozottsággal összefüggő kritikáját, úgy kérjük, hogy azt az arra illetékes intézményhez jutassa el”. Meg fogjuk tenni: következik az MTV vérigazgatója, Medveczky Balázs. Okolásul azért közzétesszük a Sajtóosztály aláírás nélküli "válaszát". A rendszer működik.

gyufafejek.jpg

tovább
süti beállítások módosítása