1982 az egyik legsűrűbb éve a magyar demokratikus ellenzéknek. Lényegében ekkorra már feláll a csoport „intézményrendszere”. Létezik a Beszélő. Termeli a szamizdat könyveket és kiadványokat Demszky Gábor és Nagy Jenő vállalkozása, az AB Független Kiadó, működik a „repülő egyetem”, és ott van már Rajk László Galamb utcai szamizdatbutikja meg a Szeta is.

De ez az év, amikor a hatalom is kimutatja foga fehérjét: szamizdatokat koboznak el még a nyomdákban, házkutatásokat tartanak szakmányban, felszámolják a „Rajk-butikot” és rászállnak az ellenzék prominens alakjaira. Ez szó szerit értendő. Mi az egyszerűség kedvéért „szoros követésnek” írtuk ezt a címben, de több volt ez annál: folyamatos zaklatás. A „személyi követők” nem arra törekedtek, hogy a „célszemélyek és a lakosság” ne vegye őket észre, azt akarták, hogy nagyon is lássák őket. Hatalmas, szó szerint máskor nem látott luxuskocsikkal követték őket, gyalogosan közvetlenül melléjük álltak, találkozókra, munkába, de még az óvodai öltözőbe is velük tartottak. Hangosan szidalmazták őket, sőt még fizakai erőszakra is sor került. A visszataszító és félelemkeltő belügyes akciót Kőszeg Ferencre is „kiterjesztették”. Csakhogy a Magyar Helsinki Bizottság későbbi alapítója, akkor kényszerből éppen könyvesbolti eladó – barátai segítségével – túljárt az eszükön, és mint afféle XX. századi Thyl Ulenspiegel nevetségessé tette őket. Sok midenért kedveljük őt, de ezért az emlékezetes csínyéért különösen.

 

A 24 éves Ady Endre (1877–1919), a nagyváradi újságíró cikkben támadta meg a helyi főpapokat, valójában a katolikus egyházat és annak ultramontán klerikalizmusát. Elítélték, és három napot börtönben kellett töltenie. Nem a világ vége, mondhatni. És még a századfordulós nosztalgiáinknak is alájátszik, hogy a börtönbe zárt ifjú tehetség élelmezéséért versengtek a nagyváradi vendéglősök. De azért mégiscsak elfogadhatatlan, hogy valakit elítéljenek azért, mert egy cikkben elmondja véleményét a here kanonokokról.

126 éve e napon a dél-afrikai Pietermaritzburg poros vasútállomása fontos esemény színhelye volt. Itt szállították le erőszakkal a vonatról az érvényes első osztályú jeggyel Pretoriába tartó Mohandász Karamcsand Gandhit, a fiatal Angliában végzett indiai jogtanácsost. Az incidens sorsfordító eseménynek bizonyult. Noha szorosan véve pálfordulásnak nem nevezhető, ezzel együtt határozott irányt szabott a XX. század egyik legeredetibb politikusa, a későbbi Mahatma Gandhi életútjának.

A nyolcvanas években már nem volt szokása a Szovjetuniótól nyugatra lévő kommunista rezsimeknek, hogy papokat kínozzanak vagy verjenek halálra. Az egyházakat és egyházi személyeket ekkor már finomabb eszközökkel tartották sakkban és szigetelték el a tömegektől. Legkevésbé Lengyelországban sikerült ez. A politikai ellenállás vagy legalábbis a „politikán kívüli élet” egyik meghatározó terepe az egyházi élet maradt. A Szolidaritás szakszervezet és a lengyel katolikus egyház szükségszerűen talált egymásra. Ezzel együtt nem csak a lengyel állambiztonság frusztráltsága, de a törvényeket áthágó, eredendő bestialitása vezetett ahhoz, hogy 1984. október 19-én meggyilkolták Jerzy Popiełuszkót, a rendkívül népszerű papot. Egyháza és nemzete mártírja lett.

A II. világháborút követően, Mengele és a japán 731-es egység rémtettei után nem lehetett tovább kérdés, hogy mihamarabb szabályozni kell az orvosbiológiai kutatásokat és az emberkísérleteket. Mindennek ellenőrzésére pedig nemzetközi garanciarendszert kell kiépíteni. Az első lépés az ún. Nürnbergi Kódex volt 1947-ben. Ezt követte a második: az Orvos Világszövetség (WMA) Helsinki Nyilatkozata 1964 júniusában.

A több mint nyolc éve tartó szíriai polgárháborúnak 8,4 millió gyerek áldozata van. Tíz 18 év alatti szíriaiból nyolc ilyen. Trauma, éhínség, szegénység, üldöztetés, sérülés és halál. Ők ma talán a világ legveszélyeztetettebb gyerekei. De mellettük, a háborús üldözötteken túl másokra is gondolnunk kell a mai napon. Kiszolgáltatott gyerekek a közelünkben is élnek.

Bartolomé de Las Casas (1474–1566) dominikánus szerzetes szenvedélyes vádirata, Az Indiák elpusztításának rövid leírása már 1552-ben megjelent Spanyolországban és utána is többször. (Mostani képünk egy későbbi kiadásból való.) Ehhez képest a zaragozai bíróság 1660. június 3-án úgy döntött, hogy a könyv többet nem árusítható. A törvényszék mindezt azzal indokolta: a népnek ártana, ha megismerné a spanyol katonák bestiális kegyetlenségét Amerikában, ráadásul mindezt nagy hiba lenne szétkürtölni a világban. Szokásosnak mondható fals érvelés. Megint nem a gaztettet, hanem annak kimondását marasztalták el.