A költő Dante Alighieri (1265–1321) ismertsége a világhírű város-, birodalom- vagy vallásalapítókhoz fogható. Abban is hasonlít sokukhoz, hogy élete során ő is volt száműzött, menekült. Éppenséggel ő 19 éven át volt kénytelen távol élni imádott hazájától, Firenze városállamtól. Száműzték, kifosztották, majd távollétében halálra ítélték, aztán gyerekeinek is el kellett menekülnie. Nem csak író, hanem politikus is volt. Igazság szerint korábban ő maga is többeket száműzött városából. Az ő története is megmutatja, mennyire kíméletlenné tudnak válni a pártharcok, illetve mennyire veszélyes az, hogyha nincsenek intézményes garanciái annak, hogy a kisebbségben maradottakat is megilletik bizonyos alapjogok.
A pusztán a többségi szavazásra épülő demokráciákban és más rendszerekben a győztes mindent visz, a vesztes mindent elveszít. A plurális demokráciákban nincsen totális győzelem, ahogyan nincs totális vereség sem. Az ilyen demokráciákban az időszakosan birtokolt végrehajtóhatalom nem ad felhatalmazást arra, hogy a győztes újra írja a szabályokat és végérvényesen kiiktassa politikai vetélytársait.
A pártharcok uralta köztársaság, Firenze a XIII. és XIV. század fordulóján nyersen érvényesült a többségi elv. Eleinte – akárcsak több észak-itáliai városállamban – két nagy párt vetélkedett egymással, a pápapárti Guelf és császárpárti Ghibellin. Amelyiknek sikerült elnyernie a választók felhatalmazását, az rögtön hozzáfogott, hogy a másik pártot egyszer és mindenkorra kicsinálja. Vagyonelkobzások, kivégzések és száműzetés lett az ellenlábasok osztályrésze. Csakhogy a politikai szerencse forgandó, és a menetrendszerűen bekövetkező hatalomváltás után nem kellett különösebben keresni a bosszú indokait. A gyűlöletkörök és leszámolások üzembiztosan és véget nem érően követték egymást. A szisztéma új pártokat és új ellenségeket is kitermelt.
A fényes tehetségű Dante akkor kapott szerepet a város politikai életében, amikor – lévén a ghibellinek vezetői száműzve vagy kivégezve – egyedül a guelfek uralták Firenzét. A Guelf párt azonban kettéosztódott, a keményvonalas fekete guelfek nem kívántak semmiféle engedményeket adni a ghibellineknek, míg a fehér guelfek felismerve, hogy a város látja kárát az öldöklő pártharcoknak, hajlandó lett volna effélére.
Dante a fehér guelf „frakció” vezető személyisége volt. Ebből azonban nem következett, hogy akkor ő ne a szokásos „politikai eszközöket” használta volna. A város priorjaként, első embereként úgy kívánta útját állni a pártoskodásnak, hogy politikai oldaltól függetlenül minden viszálykodó pártvezetőt száműzött a városból, köztük jó barátját és irodalmi mesterét, Guido Cavalcandit, aki belepusztult a száműzetésbe.
Dantét, a politikust 1302-ben érte utol végzete. Éppen küldöttségben járt a városától távol, amikor megbüntetéséről döntöttek: két év száműzetésre és 5000 forint pénzbüntetésre ítélték. Felesége három gyerekével a városban maradt, és nem tudta megakadályozni házuk kifosztását. A család szerencséjére azt azért sikerült elérni, hogy a feleségnek a házasságba hozott vagyonát Dantétól független magántulajdonként ismerjék el. Dante a száműzetés első éveiben politikailag aktív maradt, igyekezett saját maga és pártja visszatérését előmozdítani. Ráadásul egy fehér guelf katonai akció szervezésében is vezető szerepet vállalt, de felsült vele, mert Firenze 1304-ben visszaverte a támadást. Pártja csalódott Dantéban, Dante csalódott a pártban. Ekkortól döntött úgy, hogy szakít a pártpolitikával, és ettől kezdve önmagát tekintette saját pártjának.
A visszatérés kudarca után távollétében máglyahalára ítélték. Sőt valamivel később a büntetést kiterjesztették két fiára is, akiknek így szintén el kellett menekülniük. Egyszer még komolyabban felmerült, hogy visszatérhet, de azt a feltételt, miszerint megbánást tanúsítva egy időre börtönbe kellett volna vonulnia, majd nyilvánosan kellett volna esedezni a megbocsátásért, nem fogadhatta el.
Nem tudhatjuk, mi történt volna vele, ha élete végéig Firenzében maradhat, de az bizonyos, hogy fő művét, a minden túlzás nélkül világirodalmi alapműnek számító Isteni színjátékot száműzetésben írta. A Commedia egyszerre a középkori világkép foglalata és egy korai modern művész zsenijének irodalmi lenyomata. Sok más mellett ihletői voltak az általa megélt öldöklő politikai harcok és a reményvesztett száműzetés is.
Az üldözött Dantét menekülése során befolyásos pártfogói látták vendégül például Luccában és Veronában. Végül aztán Ravennában talált valódi menedéket, ott is halt meg. „Visszaadta megfáradt lelkét Teremtőjének; és lelke, ebben semmi kétségem sincs, az ő nemes és tündöklő Beatricéjének karjába vétetett, akivel is Annak kebelében, ki a legfőbb jó, itthagyván a jelenvaló élet minden nyomorúságát, most vigasságban él oly boldogan, hogy vége immár nem leszen többé” – írta haláláról első, rajongó életrajzírója, a szintén firenzei Boccaccio. (Füsi József fordítása.)
