A magyarok többsége még ma is olyan, aki a vasfüggöny mögött született. E többség nagyobbik része pedig még az államszocializmus időszakában hallott Winston Churchill „hírhedett fultoni beszédéről”, amely az akkori hivatalos kényszerértelmezés szerint „egyet jelentett a hidegháború meghirdetésével”. Valójában azonban nem a volt brit miniszterelnök hirdette meg a világrendszerek jó négy évtizedig tartó szembenállását. Ő pusztán arra vállalkozott, hogy leírja, értelmezze a változó európai helyzetet, és mozgósítsa a Nyugatot a szovjet terjeszkedéssel szemben. Félő volt ugyanis, hogy a korábbi roosevelti engedékenység fenntartása további lehetőséget kínál a sztálini despotizmusnak, a feneketlen étvágyú Moszkva bekebelezi Európát, és a kontinensen megszűnik a szabadság. Churchill a fultoni beszédével csupán nyilvánvalóvá tette a veszélyt.
F. D. Roosevelt halálát követően az új elnök, Harry S. Truman megörökölte azt az Európa-tervet, amely a Sztálin jóindulatába vetett bizalomra épített. Eszerint a II. világháborút követően Amerika – amilyen gyorsan csak lehet – kivonta volna csapatait Európából, és a győztes országok egyensúlyára bízta volna az új európai rendet. Truman nem volt ennyire naiv, és már a háború idején is bizalmatlan volt Sztálin iránt. („Ugyanolyan megbízhatatlan, mint Hitler vagy Al Capone” – írta feleségének. A Szovjetuniót pedig gengszterállamnak tekintette.) Az új amerikai elnök szakítani igyekezett elődje délibábos geostratégiai víziójával, már csak azért is, mert a fenyegető jelek egyre sokasodtak, és Moszkva mind kevésbé tudta (vagy akarta) titkolni valóságos szándékait.
Churchill éppen az amerikai külpolitika fordulatának időszakában érkezett a missouri Fultonba. A meghívója egyenesen az amerikai elnök volt. (Mai képünkön őt látjuk a szónok mögött.) A veterán brit politikus azt mondta, amit Truman maga is mondani szándékozott: a „Balti-tengertől az Adriai-tengerig vasfüggöny ereszkedett le a kontinensre”, az „ötödik hadoszlop”, az államhatalom megdöntésén munkálkodó kommunista pártok aktivitása folytán pedig Európa demokratikus felét is komoly veszély fenyegeti.
A hatásos szónoklat mintegy előkészítette a Truman-doktrína meghirdetését (1947. márc. 12.), amely világossá tette, Amerika nem fogja tétlenül nézni a háború utáni európai status quo erőszakos átalakítását, és gazdasági, katonai segítséget nyújt a kommunizmus terjeszkedésével szemben. A „feltartóztatás” politikájának és a Marshall-tervnek fontos szerepe volt abban, hogy a vasfüggöny másik oldalán sikerült megvédeni az új demokráciákat, és Európa lehetőséget kapott soha nem látott hosszúságú békés fejlődésre. Egyben a nyugati liberális demokráciák mintául szolgáltak a kelet-európai országoknak is – felzárkózni és hasonlítani hozzájuk, csatlakozni „elit klubjukhoz” sokáig elsőrendű célnak számított. Most már sajnos több helyen nem az.
