A tekintélyes társaság eredetileg a politikai elnyomást és törvénytelenséget dokumentálta a Szovjetunióban, valamint segítséget nyújtott az áldozatoknak. Igazából a hatósági vegzálással és állambiztonsági aknamunkával nem törődve már 1987 óta működik. Az 1989. január végi gyűlésükön csak a formális alapítás történt meg. (Picit mi is csalunk, mert nem 29-én, hanem 28-án…) Első elnöküknek Andrej Szaharov Nobel-békedíjas fizikust választották, aki maga is politikai üldözött volt, s csak 1986-ban térhetett vissza Moszkvába gorkiji száműzetéséből.
A Memorial kezdeményezésére született meg 1991-ben a politikai okokból elítéltek rehabilitációját kimondó törvény, amely fontos lépés volt a Jelcin-korszakban meginduló történelmi igazságszolgáltatásnak folyamatában, amely azóta megrekedt.
A Szovjetunió felbomlása után a szervezet működési területét Oroszországon kívül több utódállamra (pl. Ukrajnára és Kazahsztánra), valamint számos nyugat-európai országra is kiterjesztette, tevékenységi körét pedig a demokratikus és emberi jogok védelmével egészítették ki. Saját független hírügynökséget működtet. Dokumentumokat gyűjt, elemez és publikál az emberi jogok megsértésének eseteiről, különösen az egykori szovjet államok konfliktusövezeteiben, például Észak-Kaukázusban. Jogsegélyt nyújt a menekülteknek és más migránsoknak.
A Memorial is „külföldi ügynökszervezetnek” minősül Putyin illiberális államában. Rendőrségi zaklatás, rágalmazás és fizikai támadás is sújtja bátor munkatársait. A kutatóúton lévő Natalja Esztyemirovát Csecsenföldön ölték meg.
Komoly elismerés, hogy a Memorialt húsz évvel hivatalos alapításuk után az Európai Parlament Szaharov-díjával tüntették ki.
